"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rózsafüzér Királynéja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rózsafüzér Királynéja. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 5., szerda

VI. Pál – boldog?

 A könyv angol nyelven letölthető PDF-ben
Battista Montini, alias VI. Pál teljes tudatossággal valósította meg az új humanista univerzális kereszténység megalapításának tervét. Úgy tűnik, furcsa döntései azt is bizonyítani akarták, hogy a „pápa” még abban is szabad, hogy olyasmiket változtasson meg, amiket a keresztény nép kétezer évig érinthetetlennek tartott. Az első ilyen tette 1964. november 13-án történt, amikor a tiarát az oltárra helyezte, mely tett a francia forradalom egyik kitűzött célja volt, ahogy azt Albert Pike írta: „A francia forradalom ösztönzői, filozófusai és történelmi alakjai Jacques de Molay sírja felett esküdtek meg, hogy a koronát és a tiarát megbuktatják.” Vagyis a tiara letétele, annak keze által végrehajtva, aki Péter katedráján ült, rosszabb tett volt, mint XVI. Lajos lemondása, vagy a Porta Pia áttörése. Ez a tett, amit Montini a szegényeknek adott ajándékként állított be, nem volt más, mint a római Pontifex szuverenitásának feladása!