Bangha Béla: Istentagadók a halálos ágyon

Aki a mai szellemi élet áramlásait csak némiképp is ismeri, és főleg, ki a legújabb tudományos irodalom termékein végignéz, vagy a főiskolák előadásait hallgatja: lehetetlen, hogy észre ne vegye, mennyire élesedik napról-napra az ellentét a hit és hitetlenség között. Egyrészt pezsgő hitélet, kegyeletes ragaszkodás a természetfölötti eszményekhez és másvilági bérért lelkesülő erény, — másrészt kerek tagadása minden érzékfölöttinek, hitközöny, s a földi élet lehető önző kiaknázása. S ha Goethe szerint a világtörténetnek mindenkor legmélyebb, sőt egyetlen tárgya a hit és a hitetlenség összeütközése, úgy különösen most lép előtérbe ezen összeütközés, midőn a hitetlenség úton-útfélen a tudomány mezét ölti magára.

A szociáldemokrácia és a kommunizmus egypetéjű ikrek,

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy akik a kommunizmust kárhoztatják, elismerően szólnak viszont a szociáldemokráciáról, elfeledve ideológiai azonosságukat, ezért a tisztánlátás érdekében a szociáldemokrácia alaptételeit ismertetjük a százharminckilenc éve, 1874. július 22-én Dunaföldváron született (és 1945. március 27-én Szegeden elhunyt) kitűnő magyar jezsuita teológus, Müller Lajos „Lehet-e keresztény hívő szociáldemokrata?” címmel 1921-ben megjelent, 1946-ban indexre tett írásával, amelyben a két fél saját forrásaiból egyértelműen azt igazolja, hogy a szociáldemokrácia és a kommunizmus egypetéjű ikrek, mindegyikük a vallás elhalását, az egyház felszámolását akarta. 

Vallásos iskolákat!

„Az emberek Isten után kívánkoznak”, mondotta Homérosz. És szent Ágoston ugyanezt az igazságot így fejezte ki: „Nyughatatlan a mi lelkünk, míg csak benned nem nyugszik meg, Isten!”. Az ember mindig tudatában volt  felsőbb eredetének és felsőbb rendeltetésének; tudatában annak, hogy Istentől van és Istenért van e földön. Évezredes története az ősszülők vétkezése óta, melynek emléke kitörülhetetlenül él minden nép lelkében, egyetlen szóban fejezhető ki s ez a szó: istenkeresés. Még nem akadtak oly műveletlen népre, melynek nem volt volna vallása. Ezt a húrt, a vallásosság húrját maga a Teremtő feszítette ki az emberi lélekben. Azért is zeng-bong minden emberben, bár mindenkiben másképpen, hiszen lant sincs kettő sem mindenben egyenlő. Ez a húr elszakítható, de nem téphető ki teljesen. Az ember elhanyagolhatja, sőt egészen abba is hagyhatja pengetését; de a húr ott marad lelkében s előbb-utóbb eljő az idő, mikor az az ember fájdalmasan nélkülözvén zengését, újból felhangolja, hogy reszkető kézzel a megtérés bánatos melódiáit játssza el rajta.