Alapelvük ugyanis, amint hangsúlyozza, az Istentagadás, a vallás- és egyházellenesség, sőt gyűlölet:
„A szociáldemokrácia istentagadó. Egyik alapítójuk, Engels azt mondja: „Istennel végeztünk!”, Bebel pedig: „A mennyországot átengedjük az angyaloknak meg a verebeknek.” A német Országházban 1881-ben hivatalosan bejelenti, hogy a szociáldemokrácia lényegében istentagadó. A szociáldemokratának tehát nincs Istene, de nem is lehet, ha elveihez ragaszkodni akar: az a három zsidó ugyanis, aki a szociáldemokráciát kigondolta, olyan alapra fektette, amelyen nincs helye az Istennek Történelmi tény, hogy alapvetői zsidók voltak, vezérei többnyire ma is azok. A zsidók gyűlölete feszítette meg Krisztust, nem csoda, ha a zsidók által vezetett szociáldemokrácia egyik fő jellemvonása a Krisztus-gyűlölet és az egyházüldözés: „Mi tagadunk és támadunk minden hitcikkelyt” – hangzik egyik vezéremberük, Pernerstorfer ajkáról a linzi pártgyűlésen. Egy nemzetközi szociáldemokrata gyűlésen Genfben 1877-ben nagy tetszés kíséretében ez hangzott el: „Nagy élvezettel fogjuk szemlélni a papok haláltusáját, az utcák árkaiba dobjuk őket, ott fognak éhen pusztulni lassan és rettentően! Ez legyen a mi bosszúnk, ezért az élvezetes látványért egy ital bor mellett szívesen mondunk le mennyei jussunkról. Mit is beszélek mennyországról? Az nekünk nem kell! Amit mi követelünk, az a pokol mindazon élvezetekkel, amelyek azt megelőzik!””
Az 1789-es francia forradalom voltaireiánus vonulatát követve a szociáldemokrácia a kommunizmussal karöltve hirdeti az egyház és állam szétválasztását, a vallást magánügynek nyilvánítva:
„Amíg a szociáldemokrácia szerint a vallás magánügy, az általa elképzelt társadalomban az egyház és az állam szétválasztása után mégis célja, hogy »1. el kell venni az egyház összes javait, jövedelmeit, ez mind köztulajdon lesz, egyúttal 2. minden iskola állami lesz, melyben tilos a vallásoktatás, 3. tilos az egyházi élet minden külső megnyilatkozása (például a körmenet), 4. az egyház belső élete csak állami ellenőrzés mellett engedtetik meg, 5. a templomot az állam bizonyos díjért bizonyos időre istentisztelet céljaira át is engedheti, de más órákban profán célra (hangverseny, mozi) is bérbe adhatja, 6. világi pap semmi iskolában sem taníthat, a szerzetesrendek pedig eltöröltetnek.”
Ami azonban a legsúlyosabb szerinte is, hogy az embert mindkét fél csak egy vegetatív, boldogságát csupán fizikai ösztöneinek korlátlan kiélésében megtaláló lénynek tartja:
„A szociáldemokrácia szétrombolja a családi tűzhelyet, elrabolja a szülőtől gyermekét. Az emberben csak fejlettebb állatot lát, éppen azért önmagához teljesen következetesen nem ismer szabad akaratot, sem lelkiismeretet, sem erkölcsi törvényt. Az embernek, akárcsak az állatnak, minden szabad, amire csak az ösztöne viszi. Bebel szerint „az erkölcs nem más, mint szokás”: ahol tehát szokásba jön az embergyilkosság, házasságtörés, ott ez mind erkölcsös dolog. Ugyanő mondja, hogy „az ember állati szükségletei ugyanazon színvonalon állnak, mint a szellemi, lelki szükségletei, s ha azokat ki nem elégíti, a legkártékonyabb lesz az ember lelkére, testére”, továbbá, hogy „a házasság magánegyezmény, amelyet minden hivatalos személy (pap vagy anyakönyvvezető) beleavatkozása nélkül kell megkötni: az ember nemi dolgai éppúgy teljesen magánügyek, mint többi ösztönének kielégítése, azért is ebbe senkinek beleszólása nincs! Ha tehát két egyén, kik egymással szövetkeztek, már tovább nem akarnak együtt élni – csalódtak egymásban vagy nem vonzódnak többé egymáshoz –, akkor maga az erkölcs tiltja ezen természetellenes, éppen ezért erkölcstelen együttélést.”
Müller atya műve olvastán irigykedve tekinthetünk korára, amiért akkor a papság, jobban ismervén a két fél tanait, mint azok fanatikusai, mindent megtett azért, hogy tanaikat leleplezze: elég legyen csak Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Uzdóczy-Zadravecz István, Mindszenty József és Márton Áron idevágó írásaira s beszédeire gondolnunk. Ugyanakkor annál szomorúbban tekinthetünk az utánuk jövőkre, akikről, beleértve a maiak zömét is, mindez már aligha mondható el. Pedig elsősorban nekik lett volna s lenne feladatuk annak nyomatékosítása a Müller atya könyvében kifejtettek kiegészítéseként, hogy a szociáldemokrácia nálunk nemcsak az 1870-es évektől való sajtóérvényesülésével, majd 1918-19-es politikai szereplésével mutatta ki foga fehérét, hanem 1945 és 1948 között is, amikor vezetőik, kiváltképpen Kéthly Anna, Mindszenty József likvidálásának sürgetésével a vallás elhalását, az egyház felszámolását akarta, egyetértésben Rákosival, ezzel végképp bebizonyítva, hogy a két fél ebben is mennyire egyet akar.