Bergoglio és tyúkól

"Ne hazudj, és mások becsületében kárt se tégy!"

Elég régen mesélem az közvetlen ismeretségi körömben  a róka és a tyúkól, iskolás gyermekeknek szóló meséjét. Ugyanis kezd nagyon elegem lenni a hazugságból még akkor is, ha az egy pápa szájából hangzik el. Emberként reá is ugyan az vonatkozik, mint bárki másra. Ahogyan a nyolcadik parancsolat tanítja.

Prédikáció: Halottak napja

Kedves Hívek!

Egy temető bejáratánál ezeket a szavakat olvastam, amelyeket az elhunytak az élőknek, a közeli temetőlátogatóknak, mondanak:

„Azok, akik most ti vagytok, egyszer mi voltunk; azok, akik most mi vagyunk, egyszer ti is lesztek.“

Ezért nagyon hasznos November hónapban gyakrabban a temetőbe látogatni és egyúttal gondolni és számolni az elkerülhetetlennel ebben az életben: a halállal.

A II. Vatikáni Zsinat gyümölcse: Homoszexuális Szent Patric nap New Yorkban

„A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." [Róm 1,27]

Dolan bíboros ismételten "alkotott'. Szent Patrick (Írország védőszentje) és az USA-ban élő írek minden évben felvonulással ünneplik meg meg, emlékeznek rá. Volt már blogunkban szó arról, hogy Dolan bíboros, érsek tavaly engedélyezte a homoszexuálisok felvonulását a hagyományos 251. évfordulóján Szent Patrick napnak, de az idén rátett erre, mert megáldotta őket a felvonuláskor.

Feltámadás vs. "Fel! Támadunk!"

"...crucifixus, mortuus, et sepultus: descendit ad inferos: tertia die resurrexit a mortuis: ascendit ad caelos..." [Credo]

Nagypénteki ajándékot kaptam. A lehető legrosszabb értelemben. Ismerőseim meghívtak Húsvétra. Tegnap este a sírba tétel napján beszélgettünk az asztalnál. Vendégként egy másik ismerős is jelen volt, és a család legnagyobb gyermeke is. Az ismerős és a legnagyobb gyermek "kinyilatkoztatta", hogy ő ateista.

Karácsony üzenete: tagadjuk meg az istentelenséget

Erre int mindenkit a karácsonyi éjféli mise szentleckéjében a népek apostola, Szent Pál. Talán nem is kell részleteznünk olvasóinknak, mennyire időszerű üzenet ez éppen ma. Amikor oly sokan pótvallásokhoz menekülnek, és pótcselekvésekben merül ki erejük.
De idézzük csak az e napi szentleckét az apostol Tituszhoz írt leveléből [Tit 2,11-15]:

A liturgikus megújulás gyümölcsei 62. rész - Bergoglio támogatja a felszabadítási teológiát

2014. november 22-én, a IV. Olasz Országos Missziós Kongresszuson Bergoglio melegen üdvözölte fráter Gustavo Gutierrezt, a Felszabadítási Teológia atyját. Ferenc tavaly már fogadta frátert Gutierrezt szeptemberben egy magánkihallgatáson. A mostani találkozóval nyílt támogatásban részesült a Vatikán részéről a kommunista ideológiájú Felszabadítási Teológia és Gustavo Gutierrez. Vegyük figyelembe, hogy Ferenchez közel áll ez a teológia, de ne felejtsük el - főleg itt a volt keleti blokkban -, hogy hány pap, világi adta életét, vagy ment tönkre az élete a kommunista ideológia miatt.

Novus Ordo Seclorum: Valóban a lelkekért folyik a harc?

A Szovjetunió leninista/marxista ideológiájának a kezdetek óta egyik legfontosabb célja volt, hogy legyőzze és megszüntesse a vallásos és a lelki gondolatok kifejezését. Az állam volt az „isten”. Minden más istent betiltottak, hiszen ha a nép szabadon hihetett volna valamiben, ami saját magán és a hatalmon felül áll, megtartották volna a lázadás érzetét. A kollektivista filozófia kénytelen minden versenytársat elpusztítani, mert e nélkül képtelen a győzelemre.

Gyalázzák hitünket? Igen, mert hagyjuk!

Nem tudom, ki hogy van vele, pláne az értelmiségi táborban, de ha sorstragédiánk okairól kérdeznek, egyre gyakrabban jut eszembe Edmund Burke, a jeles néhai brit gondolkodó: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” Igen, kulcsmondat ez, valahogy azonban úgy tűnik, mintha mégsem tartanánk annak. Így volt ez már Trianon előtt is. Ijesztő volt középosztályunk, arisztokráciánk tétlensége a hitünket és nemzetünket gyalázó erőkkel szemben. Aligha túlzás ezért, amint Bangha Béla, a jezsuita sajtóapostol írt lapjában, a „Magyar Kultúrá”-ban (MK) 1923-ban:

Ex Motu proprio «Sacrorum antistitum» - Az antimodernista eskü

Szent X. Piusz pápa rendelte el 1910. szeptember 1-n minden pap, valamint filozófiai és teológiai professzor számára. 1967-ben VI. Pál pápa törölte el.

Antimodernista eskü

„Én … szilárdan magamévá teszem és elfogadom mindazt a definíciót[1], amelyet az egyház tévedhetetlen tanítóhivatala előterjesztett, különösen azokat az alapvető igazságokat, amelyek ellentétesek korunk tévedéseivel.

Mindenekelőtt vallom, hogy Isten, minden lény kezdete és végcélja, bizonyossággal megismerhető az ész természetes fényével a teremtett világból (v. ö. Róm 1,20), mint ok az okozataiból, és ennélfogva a létezése is bizonyítható.

A hit- és erkölcstan

Látva korunk morális mélyrepülését, aligha lehet kérdés, mennyire szükséges a hit- és erkölcstan kötelező tantárggyá tétele. Legalábbis azok körében, akiknek volt gyermekszobájuk. Nem így a balféltekén. Ott a hit- és erkölcstan kötelezően választható tantárgyként való bevezetésénél ártóbb lépést keveset tudnak elképzelni.

Tomista válasz Pinchas Lapide "Zsidó hitem lényege" című írására

Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a „Der Jude Jesus” című könyv[1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a „Zsidó hitem lényege” című írásában tette közzé. Ez az írás nem tekinthető egyszerű szubjektív vallomásnak, vagy a zsidóság szellemi „belügyének”, hiszen Pinchas Lapide több pontban párhuzamba állítja zsidó hitét a keresztény teológia felfogásával. Ezért jogos és szükséges Pinchas Lapide zsidó hitre vonatkozó kijelentéseihez a keresztény teológiai felfogást döntően meghatározó tomizmus fényében hozzászólni. Jelen írásunk ezt a célt szolgálja.

A Pentagon meghátrált a keresztény evangelizációval kapcsolatban

Két poszttal ezelőtt írtam arról, hogy egy friss javaslat szerint az amerikai hadseregben büntethetővé válna a hit bármilyen kifejezése mások felé. A nagy visszhangnak és felháborodásnak köszönhetően, úgy tűnik, erre a szabályozásmódosításra nem kerül sor. A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy a hadsereg tagjainak minden joga megvan arra, hogy másokkal beszéljenek hitükről, visszavonva korábbi figyelmeztetésüket a „hittérítésről”, ami az új javaslat szerint hadbírósági intézkedést vont volna maga után.

A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”. A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.

Mégis mit jelent hinni az Egyházban?

Sokan kérdezik, megtapasztalva korunk erkölcsi-szellemi süllyedését, mit jelent hinni az Egyházban, amikor vezető képviselői gyakorta egy gyékényen árulnak Isten bármilyen oldalról jövő ellenségeivel, amikor nyíltan vagy (ami sokszorta veszedelmesebb) burkoltan hirdetik, hogy vallás ugyan kell, de Egyház nem. Mi tehát akkor e kérdésben a tényleges igazság? Különösen is kardinális kérdés ez, amikor a nyáj őrzésére hivatott pásztorok közül számosan eltévelyednek, mint Karl Lehmann bíboros, mainzi érsek, aki évekkel ezelőtt kijelentette, hogy hisz Krisztusban, de az Egyházban nem, azonban ilyenkor is, mint mindig, az a perdöntő, amit a Szentírás, a szenthagyomány (s általuk a dogmatika) tanít, hiszen eszerint Jézus Krisztus nem maradt meg földünkön látható alakban, mégis gondoskodott arról, hogy tanításai fennmaradjanak, és ezek intézményes fenntartására alapította az Egyházat.

A vallásra ugyan szükség van, de az Egyházra nem?

Egyre gyakrabban kérdezik, megtapasztalva korunk erkölcsi-szellemi süllyedését, mit jelent hinni az Egyházban, amikor vezető képviselői gyakorta egy gyékényen árulnak Isten bármilyen oldalról jövő ellenségeivel, amikor nyíltan vagy (ami sokszorta veszedelmesebb) burkoltan sokan azt hirdetik, hogy a vallásra ugyan szükség van, de az Egyházra nem: mi az igazság? Különösen is kardinális kérdés ez, amikor a nyáj őrzésére hivatott pásztorok közül számosan eltévelyednek, mint Karl Lehmann bíboros, mainzi érsek, aki évekkel ezelőtt kijelentette, hogy hisz Krisztusban, de az Egyházban nem, azonban ilyenkor is, mint mindig, az a perdöntő, amit a Szentírás, a szenthagyomány (s általuk a dogmatika) tanít, hiszen eszerint Jézus Krisztus nem maradt meg földünkön látható alakban, mégis gondoskodott arról, hogy tanításai fennmaradjanak, és ezek intézményes fenntartására alapította az Egyházat. Ez akkor történt, amikor Szent Péter apostolhoz így szólt (Mt 16, 18-19.):