A kommunisták az ateizmus kultuszát választották, hiszen egy ateista világban nincs semmi a lepel mögött. Nincs magasabb cél vagy eredendő „én”. Nincs valós individualizmus csupán önérdek, környezeti viszonyok és a magasabb jó folyamatos igazolása. Ebből kifolyólag nincs veleszületett erkölcsi iránytű vagy lelkiismeret, csak társadalmi divatok és időszakos morálok. Ideális világ ez a diktátorok számára, mert az ateizmus lehetővé teszi a relativizmus széleskörű elterjedését. Minden bűnt, legyen akármilyen borzalmas, racionalizálni lehet.
Ezektől az elvektől függetlenül, ha az ember igazán alaposan megvizsgálja a kommunizmus térnyerésének történelmét, rá fog jönni, hogy a rendszer soha nem jöhetett volna létre a nemzetközi pénzügyi elit anyagi és katonai támogatása nélkül.
Az ateista álláspont ezért követeli a vallás és a hit eltörlését az emberekre ható kulturális befolyásokból. Bizonyos értelemben az ateistáknak igazuk van. A vallást valóban lehet rossz célokra, például a tömegek manipulálására használni. Minden hitrendszerrel vissza lehet élni vagy félre lehet magyarázni, hogy ezáltal a mit sem sejtő követőket a katasztrófa felé tereljék. Az ateisták azzal érvelnek, hogy a hit terhelő jellege okozza az emberiség saját pusztulását, a fanatizmus és az önhitt tudatlanság nevében.
Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a vallásos fanatikusoknak (a vallást érdekből használóknak) azért még mindig kötelességük megfelelni saját dogmáiknak vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, hogy valamiféle erkölcsiséget követnek. Lehetséges marad tehát a morál megszegőinek leleplezése és meggyengítése.
Az ateista/kollektivista rendszer ezzel szemben alapvetően tagadja az eredendő erkölcsi törvény létezését és dicsőíti azokat, akik szélsőséges lépéseket tesznek a hagyományos erkölcsiség megtámadására, egyenesen azt állítva, hogy ez nem erény hanem fogyatékosság. A hatalmi pozícióban lévő ateisták általában nem törődnek azzal, hogy tetteiket igazolják, inkább azt várják, hogy a társadalom feladja lelkiismeretét és az eredendő erkölcsi törvény követését. Nem kérnek bocsánatot. Sőt, követelik, hogy te kérj bocsánatot azért, mert egy erkölcsi iránytűt követsz. Vannak jó és tiszteletreméltó ateisták? Természetesen. A lényeg attól még megmarad: az ateizmus korunk irányzata és a modern kultúra uralkodó tétele, az a filozófiai táptalaj, amit az Új Világrend a maga globális kísérletének kitenyésztéséhez választott.
Amit az ateisták nem látnak, hogy maga az ateizmus is hiten alapul: azon a hiten, hogy létünk jelenlegi állapotának érzékelésén túl nem létezik semmi.
Nem rendelkeznek több tényszerű tudással az élet lényegével kapcsolatban, az általuk oly előszeretettel támadott vallásos személyeknél, ugyanakkor saját képmutatásukat képtelenek meglátni.
Nem tagadom, hogy a vallás képes olyan ingatag atmoszférát teremteni, ami hajlamos a népirtás felé tendálni, de így van ezzel minden hitrendszer, amely saját tudásán kívül mindent tagad. A XX. századi szocialista ateizmus ugyanakkor olyan halálgépezetet hozott létre, ami milliók életét követelte, tehát az ateistáknak saját erőszakos hajlamaikra kéne inkább vigyázni ahelyett, hogy vallásos „barátaikat” támadnák. Persze a történelemnek egy olyan szakaszáról beszélünk, amit az ateisták szeretnének figyelmen kívül hagyni vagy átírni.
(IJ: Ne felejtsük el, hogy bár a hatalmi elit tagjai támogatják az ateista ideológia terjedését, ők maguk istenhívők, pontosabban Luciferiánusok.)
A kollektivista ideológia mindig is érdekes volt számomra, különösen az elmúlt hónapokban, amikor a világ egyre közelebb araszol a globális válsághoz. A válság mindig remek lehetőség és ürügy a veszélyes filozófiai diktatúra számára.
A magát „látnoknak és filozófusnak” valló István Zoltán, a Huffington Post-ban a következő címmel jelentetett meg cikket: „Egyes ateisták és transzhumanisták azt kérdezik, hogy illegálissá kell-e tenni a vallás belenevelését a gyerekekbe”.
Elsőként fontos megemlíteni, hogy nehéz bármit is komolyan venni, ami a Huffington Post-ban megjelenik. Másodsorban, nehéz bárkit, aki magát „látnoknak” vallja komolyan venni, főleg ha Zoltánnak hívják. Ettől függetlenül fontos alaposan tanulmányozni az ellenfél propagandáját. Soha nem tudhatjuk, milyen igazságokra bukkanunk a hazugságok között.
A cikk nem részletezi, hogy mit ért belenevelésen, de ismerve az ateista, transzhumanista hozzáállást, valószínűleg mindent, amit szerintük nem lehet „tudományosan” bizonyítani. A tiráda azzal indul, hogy miként adták át az emberek egymásnak az idők folyamán a vallásos hitet, elismerve, hogy a tudomány igen keveset tett hozzá a világegyetemről alkotott emberi tudáshoz. Végtére is az emberek csupán egy apró spektrumát tapasztalják meg a minket körülvevő világnak és valóban nagyon sok mindent nem tudunk. Valami oknál fogva azonban, az ateisták nem veszik észre, hogy korlátolt tudományos megfigyeléseink nem zárják ki az intelligens teremtés létezését.
Annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet alapvetően hiányos tudásukról, a modern kollektivista kormányok és mozgalmak mindig egy technológiai utópiát és határtalan bőséget ígértek követőiknek, hogy ezzel rávegyék a tömegeket a hatalom támogatására.
„Kevesebbet vagy egyáltalán nem kell majd dolgoznunk… Otthon, étel, egészség és bőség vár mindenkire… Szabadidőnkben pedig tanulmányozhatjuk a természetet és erősíthetjük az akadémikus tudás kultuszát, a jóságos technokrata állam védelme alatt.” Ez az ígéret.
Nem meglepő, hogy 1930-ban „Unokáink gazdasági lehetőségei” címmel kiadott írásában még John Maynard Keynes is azt jósolta, hogy a gazdasági bőség 2030-ra olyan szintet ér majd el, hogy az emberek csak heti három napot fognak dolgozni, a fennmaradó időt pedig szórakozással tölthetik.
Ez ugyanaz a tanulmány, amiben Keynes kifejtette, hogy a Nagy Világgazdasági Válság elején sokak által kifejezett aggodalom csupán a helyzet „téves magyarázata” vagy „pesszimizmus”.
A globális elit és az Új Világrend egyik tartópillérének számító transzhumanizmus szintén a tudomány által megteremtett bőség és megelégedés mesébe illő ígéretét állítja az emberek elé, akik csillogó szemmel próbálnak bezsúfolódni a technokrata cirkusz sátrába.
Az egész mozgalom azon a feltevésen alapul, hogy az emberiség egy napon képes lesz MINDEN tudásra szert tenni, majd ezen tudás segítségével az ember (vagy legalábbis néhány kiválasztott) isteni szintre emelkedhet.
Azt állítják, hogy a tudomány rendelkezik vagy rendelkezni fog minden tudással, illetve amit a tudomány nem képes mikroszkóp alatt vizsgálni vagy felboncolni, amilyen a vallás vagy a hit, az csakis valami gyanús képzelgés lehet.
A helyzet iróniája, hogy sokkal több tudományos tény támasztja alá Isten létezését, mint amennyit ellene fel lehet hozni. Az ateisták szabályai szerint így inkább ők próbálnak elméleteket az emberekbe nevelni, mint fordítva.
(IJ: Érdekességként jó tudni, hogy több tanulmány is állítja, a gyerekek hittel jönnek a világra, így az nem nevelés kérdése. Éppen, hogy a nevelés, a belenevelés révén veszítik ezt el sokan később. Lásd: link)
A matematika világában Kurt Gödel, Einstein egyik jóbarátja állította fel a „nemteljességi tételt”. A matematikában a bizonyíték egy olyan állítás, ami minden esetben igaz és minden helyzetben be lehet bizonyítani helytállóságát. Gödel tétele alapjaiban rázta meg a matematika világát, mert egy olyan elvet fogalmazott meg, ami szerint minden matematikai tudás korlátozott és az emberiség soha nem lesz képes mindent kifejezni a matematika segítségével.
[Gödel tétele, ami nagyban hozzájárult a rekurzív matematika (így a számítógép-tudomány) fejlődéséhez a következőket állítja: Minden elég erős, ellentmondásmentes elméletben van olyan mondat, mely eldönthetetlen, miközben igaz.]
A globális elit egyes tagjai, mint például Bertrand Russell, éveket töltöttek azzal, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy a matematika a világegyetem korlátok nélküli kódja és, hogy a világegyetemet pusztán a számok segítségével is képesek lehetünk megérteni. Gödel bebizonyította, hogy ez nem lehetséges.
A pszichológia terén Carl Jung fedezte fel, hogy az ember eleve bizonyos tudás és öntudat birtokában születik. Ennek legfontosabb eleme a jó és rossz fogalma. Ezek bizonyos elemei már születésünkkor bennünk vannak, így a választás lehetősége is eredendően adott és ezt nem a körülményeink határozzák meg, illetve felülállnak minden diktátor és kollektivista agitátor hatalmán. Ezeknek az úgynevezett őstípusoknak a létezése tagadhatatlan. A kérdés, hogy amennyiben nem a környezeti hatások eredményeként jöttek létre, akkor honnan származnak?
István Zoltán cikke egy szót sem szól az intelligens tervezés melletti bizonyítékokról, csupán amellett kardoskodik, hogy a tudomány az egyetlen ismert mennyiségi meghatározó, amire hitünket alapozhatjuk. Mi van akkor azonban, ha ez a mennyiség olyan korlátozott, hogy társadalmunk veszélyesen tudatlan marad?
A cikk írója novelláját is népszerűsíti, aminek hőse egy transzhumanista ateista, akinek hatalmában áll akarata szerint alakítani a társadalmat. A hős felteszi a kérdést, hogy teljesen eltörölje-e a vallást és, hogy ezzel a lépéssel elhozhatja-e a teljes békét.
A cikkben nyíltan kijelenti, hogy a vallásos tanítást gyerekbántalmazásnak tartja és szerinte az ilyen irányú kutakodást 16 éves kortól kellene csak megengedni. Arról persze megfeledkezik, hogy sok hívő családban felnőtt gyerek később nem gyakorolja hitét és sok ateistaként nevelt gyerek pedig a hitet választja felnőtt korában. Nonszensz tehát azt állítani, hogy a szülők hite károsan befolyásolja gyerekeik fejlődését.
A szerző munkájából ugyanakkor egy sokkal komolyabb veszélyről értesülhetünk: arról az arrogáns transzhumanista ideológiáról, ami mindent a tudományos, sokszor limitált és félremagyarázott megfigyelésre korlátoz.
Ez a probléma jellemző a globalista oligarchákra is, akik Platón az Állam című művében található ideológiát részesítik előnyben, amelyben a magas akadémiai tudás birtokába jutott uralkodó, azaz filozófus rend tagjai minden vezető felett állnak. Azonban a jó vezetéshez több kell a tudásnál, akkor is, ha ez a tudás rendkívül alapos. Egy jó vezetőnek szüksége van könyörületességre és az emberek beleegyezésére, két olyan dologra, amit az elit teljes mértékben figyelmen kívül hagy.
Az Új Világrend, amit maguk a globalisták is tudományos diktatúraként jellemeznek, nem egyéb, mint az emberi lelkekért folytatott harc.
Próbálnak meggyőzni minket arról, hogy ilyen nem létezik, hogy nincs veleszületett lelkiismeret, hogy a lelkiségen alapuló hit terrorizmus és, hogy egyedül a logika és a tudomány vezethet el a bőséghez és a békéhez.
Emellett az istenné válás és egy mesterséges Éden létrehozásának hamis ígéretével próbálják a tömegeket maguk mellé sorakoztatni, amit soha nem lesznek képesek beváltani. Bárki megteheti, hogy pisztolyt ragadva követeljen hűséget, az elit azonban nem ezt akarja. Azt akarják, hogy önként add át magad a kollektív tudatnak, lelkiismeretedet is feláldozva a folyamatban. Sokat beszélhetnénk arról, hogy ők maguk miben hisznek, de tény, hogy kedvenc népszerűsítési eszközeik a kollektivizmus, az erkölcsi relativizmus és az ateizmus.
A fenti gondolatokkal egyet nem értők bizonyára elsőként említik majd a vallás nevében elkövetett bűnöket. Egyetértek. A vallással gyakran éltek vissza, legtöbbször maga az elit, hogy a vallás köntösébe bújva ejtsék rabul a világot vagy pusztítsák az emberiséget.
Ettől függetlenül én inkább egy olyan világban szeretnék élni, ahol az emberek szabadon kifejezhetik hitüket, mint a matematikán alapuló erkölcsi fanatizmus diktatúrájában. A logika nem egyenlő a bölcsességgel. A bölcsesség az értelem, a megérzés és a tapasztalat ötvözete. (IJ: Egy hívő számára pedig Isten félelmével kezdődik. Példabeszédek 9:10)
Nem a diktatúra a megoldás, legyen akár vallásos vagy tudományos. Az a felvetés, hogy e kettő közül kell választanunk, nem egyéb, mint irányított vita. Egyedül az egyén lelke számít, és erről ne feledkezzünk meg, miközben ellenállunk az Új Világrendnek.
Nem csupán a szabadságért folyik a harc, hanem egy eredendően mélyebb és fontosabb.