Azokat a 2 év alatti fiúgyermekek nevezzük Aprószenteknek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után. Máté evangéliumában olvashatjuk a történetet [2,1-18], amely teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is.
Az Aprószentek számának kérdésében eltérőek a vélemények. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144 000-ről beszéltek (7,4). A lakosság arányait figyelembe véve, mely szerint 7000 lakosból 262 két éven aluli fiúgyermek él Betlehemben (1940-es adat), ha a Jézus-korabeli Betlehem népességét kb. 1000-re tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehetett. Az Egyház kezdettől fogva vértanúként tisztelte az Aprószenteket, akik nem szóval, hanem halálukkal vallották meg Krisztust. A betlehemi Születés-templom alatt megtalálták a hagyomány által őrzött barlangot, ahová eltemették e kicsinyeket. - Ábrázolásuk az 5. századtól ismert. A jelenetnek 3 összetevője van: Heródes parancsot ad a gyilkosságra (Róma, S. Maria Maggiore, mozaik, 432-40); a katonák megölik a gyermekeket; az anyák menteni próbálják vagy siratják őket (Duccio, Siéna, 1300 k.; Giotto, Padova, 1305; Fra Angelico, Firenze, San Marco, 1430 k.). A késő késő középkorban drámai erővel ábrázolták a történetet (L. Cranach, 1515.), a barokk festményben a végsőkig részletezték kegyetlenségét (G. Reni, Bologna, 1610 k.; Rubens, 1635).
Néprajz Aprószentek napjának vallásos tartalmához Európa szerte néphagyományok fűződnek. Németalföldön a fiatalság ünnepe. A legelterjedtebb Aprószentek napi szokás a fiú- és leánygyermekek, illetve a pásztorok vesszőzése, korbácsolása. A gyermekek, pásztorok egy-egy nyaláb vesszővel, gallyal járják végig a falut, s a házaknál, a gazdáknál bőség-, egészség- és szerencsekívánó mondókákat adnak elő. A rövid szertartás végén a gazda kap egy szál vesszőt, amellyel végigvesszőzi őket. A szokás a római 'Lupercalia ünnepek' része volt, s a betlehemi gyermekgyilkosság képzetkörének analógiái révén kapcsolódott e naphoz a keresztény évkörben.
Az Aprószentek napi vesszők megáldása szerepelt a középkori Egyház gyakorlatában. Magyar nyelvterületen a napot már a 11. századtól a gyermekek ünnepeként említik a rituáléban. A vesszőszentelések első adatai a 14. sz-ba nyúlnak vissza, a "benedictio virgarum" a jászai prépostságnál ár szerepel. Az ezt követő emlékek közül említést érdemel az 1528-ból származó áldásszöveg, amelynek végén háromszoros Dávid! felkiáltás olvasható. Ez a feltehetően a vesszőzéskor ismételt szó napjaink szokáshagyományában is a korbácsütésekkel, a vesszőzéssel egy időben fordul elő. Az Aprószentek napi vesszőzés a zöld ággal kapcsolatos téli szokásokkal együtt kereszténység előtti termékenységvarázsló rítusokra vezethető vissza. Ezt a jelentését mindvégig megőrizte, de számos vidékünkön átitatódott a naphoz fűződő keresztény hagyomány, a betlehemi gyermekgyilkosság emlékezetével. Bibliai alaphangulatú verses köszöntőket ismerünk pl. a Székelyföldről.
A csallóközi Szentmihályfán Aprószentek napján a legények vesszőből korbácsokat fonnak és a végére csomót kötnek. Aprószentek reggelén a templomajtótól a falu közepéig sorfalat állnak. Főleg a fiatalokat és a javakorabelieket vesszőzik meg. Vesszőzés közben ezt mondogatják: egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal; keléses ne legyen a helye. A budaörsi németek körében is virágzott a vesszőzés. Korán reggel, amikor a gyerekek még aludtak, az apjuk vagy édesanyjuk, esetleg a szomszédasszony a "borbálaággal" vagy az ünnep előtti pénteken vágott gyümölcsfavesszővel megveregette a lábukat, efféle szavak kíséretében: friss légy, egészséges légy, ne bántson a veszett kutya!
Valamikor a jószág vesszőzéséről sem feledkeztek meg. Torbágyon a pásztor karácsonykor körülhordozott vesszőcsomójából kihúzott ágakkal járnak a gyerekek házról házra, és ezekkel korbácsolnak. A vesszőzésnek más módja a mustármag kérése, osztogatása. Az egész szegedi nagytájon, így Alsóvároson, Tápén, Algyőn, Újkígyóson, Törökkanizsán az édesanya gyanútlan gyermekét el szokta küldeni a szomszédba, rokonokhoz mustármagot kérni. Itt nyírfavesszővel, bottal, esetleg nyújtófával megverték, hogy „gilvás” ne legyen. Utána ajándékkal engesztelték meg.
Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön a vesszőzők e szavakkal állítanak be: egy kis mustármagot hoztam, el szabad-e hinteni? Székelykocsárdon a mustármagért küldött gyereket az ágy alá bújtatták, hogy onnan hozza ki. Nem talált semmit. Előbújva szalaggal átkötött nyírfaseprővel megverték, végül almát, diót kapott engesztelésül. A mustármagozás nyilván még sokfelé ismeretes. Nem kétséges, hogy a szokásnak ezt a változatát a mustármagról szóló evangéliumi példázat [Mt 13,31] ihlette: az Isten országa hasonló a mustármaghoz, amely kisebb ugyan minden magnál, mégis hatalmas fává nő, és az ég madarai raknak rajta fészket. A gyermek növekedésében hasonlítson a mustármaghoz, hiszen arra hivatott, hogy vele is teljesedjék Isten országa
Forrás: lexikon.katolikus.hu
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
A történet evangéliumi idézete álljon tanúságul a következőkben:
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”
Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.”Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek - mondta -, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.”Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek.Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elő-vették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.”A betlehemi gyermekmészárlásAmikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: "Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé." [Mt 2,1-18]