"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istenkáromlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Istenkáromlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 12., szerda

Történelmi Egyház vs. zsidóság

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,19]

„Minden szót csak a megfelelő helyen szabad alkalmazni.” – tanultuk valaha az iskolapadban. Különös azonban, hogy ezt leginkább pont azok nem gyakorolják, akiknek kellene. Vagyis a lelki-szellemi vezetők. Egyszerűen elképesztő ugyanis, hogy közülük például Erdő (Grünwald) Péter jó ideje nem tud úgyszólván egy olyan interjút sem adni senkinek, amelyben ne hangsúlyozná, hogy a kereszténység, mint olyan, csak a zsidóság köldökzsinórján csünghet. Mintha a zsidóság lenne az áram, a kereszténység pedig a vezeték!

2015. június 14., vasárnap

Meggyalázott urunk: Jézus Krisztus

Joe Zias
Egy izraeli bíróság rágalmazásért tetemes bírsággal sújtott egy nyugdíjas régészt, aki csalással, manipulációval és hamisítással vádolta a Jézus sírjáról és életéről szenzációs felfedezéseket állító filmek készítőjét, Szimha Jakobovicit. Joe Zias régésznek, az Izrael Régészeti Hatóság (IAA) nyugdíjas dolgozójának 829 500 sékelt (54 millió forintot) kell fizetnie Szimha Jakobovici háromszoros Emmy-díjas filmesnek, mert eredeti leletek meghamisításával és szándékos félrevezetéssel vádolta őt Jézust és családját új megközelítésben ábrázoló dokumentumfilmjeivel kapcsolatban.

2015. január 13., kedd

Tíz év börtön, ezer korbácsütés [videóval]

"Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi." [Ex 20,7]

A mai napon még mindig  szólásszabadsággal foglalkozunk. Annak is a vallási vonatkozásával. A történelemben soha semelyik világi vezetés, semelyik vallás vezetése nem tűrte el Isten gyalázását. Még akkor sem, ha implicite csak a prófétáját gyalázták. Németországban az 1970 években végrehajtott alkotmánymódosításig benne volt törvényi tényállásként a blaszfémia [Istenkáromlás] büntetőjogi kategóriaként. Ennek a kikerülése a világ szekularizálódása miatt következett be, ami pedig annak a következménye, hogy meglátásom és értékelésem szerint a SÁTÁN beletestesült a földi világba a "Nagy Francia Forradalomnak" nevezett borzalom által megtestesített liberalizmussal.

2014. július 16., szerda

Istenkáromlás

Istenkáromlás a posztban látható fotó. Kommentelni sem kell, annyira egyértelmű, még ha csak a hév ragadja el egyes embereket.

2014. május 27., kedd

A káromlási törvény újabb áldozatokat követel Pakisztánban

A Fides hírügynökség újabb adatait – nyílt utcán kivégzett keresztényekről, megvádolt televíziós csatornáról – a Vatikáni Rádió olasz nyelvű honlapja közli. Május 17-én egy Mirpur Khas nevű faluban négy keresztényt vádoltak meg káromlással. Vádlójuk egy muzulmán férfi, aki azt állítja, hogy a falu vasútállomásán prédikáltak, és ezzel súlyosan megsértették a muzulmánok érzéseit. A rendőrség letartóztatta és kihallgatta a keresztényeket.

2013. december 6., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 26. rész - Cirkusz az Oltár előtt... [videóval]

Az ember, a szerencsétlen hívő, a gyakorló katolikus minden egyes abúziánál azt gondolja, hogy ez a vég. Innen lejjebb már nem lehet süllyedni. És mindig jön egy újabb eset, amikor szembesül vele, hogy még lejjebb. Most is így jártunk.
Legfőképp annak a fényében kell a mindennapi életben nézni ezeket az abúziákat, hogy [Magyarországon is] hány trídenti rítusban misézni akaró papot bocsátanak el, függesztenek fel, és/vagy fenyegetnek püspökeik. Szomorú mindezt látni, tapasztalni. A sátán tobzódását, a lelkek és lelkiismeretek eladását olyan kincsekért, melynek a földön nem lehet hozadéka.
Csak a pokolban.

2013. november 29., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 25. rész - "Szentségimádás" diszkó stílusban [videóval]

A Lódzi (Lengyelország) katedrálisban tavaly (2012. októberben) szentségimádást tartottak, ami egy nagy diszkós buli stílusában zajlott. Az a Szentségimádás, melyben az ember befelé fordul és Istenhez szól. Leborul előtte, elismerve porszerűségét teremtője előtt és bocsánatát kéri minden elkövetett és elkövetendő bűnéért. Mert csak Isten az aki megbocsáthatja a bűneinket. Ehhez a szemlélethez és befelé forduláshoz pedig a legjobb út a poszt végén látható videó szerinti diszkó buli, mely erről a Szentségimádásról készült.

2013. november 15., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 23. rész - Apáca show a bécsi Szent István székesegyházban [videóval]

Anton Faber páterről már volt szó ebben blogban, mégpedig a liturgikus megújulás keretében. Most egy olyan képsorozatot teszünk fel és mutatunk meg, amiben a show világába visz el minket a 'Sisters Act [Apáca show]' szereplő gárdájával. Az álcázott nővérek bő egy éve (2012. szeptember 18.) léptek fel a székesegyházban műsorukkal. A film alapja, hogy egy liberális, énekes 'hölgyet" el kell rejteni a maffia főnök elől, és erre a legjobb hely egy apáca zárda. Az elrejtés eredménye, hogy a hagyomány hű apácákból és egyházi énekekből egy liberális, lázadó, 'rock and roll' kórust farag az elrejtett 'hölgy'.

2013. szeptember 11., szerda

Dominikánusok esete az erkölcstelen (meztelen) nővel

"Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak." [Ter 3,7]

Felvilágosodnak és szekulárisnak mondott világunkban tobzódunk a bűnben. A legtöbb ember kisebb, nagyobb, bocsánatos bűnöket követ, vannak akik súlyosabbakat, vannak akik halálos bűnt. És vannak olyanok akik fogadalommal tartják távol magukat a kísértéstől, de ez nem mindig sikerül. És van amikor olyan bűnöket követnek el, hogy az rögtön Istenhez kiállt.

2012. június 26., kedd

Istenkáromlás az egri katolikus rádióban!

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.
A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

2012. június 26-án a Szent István (az egri érsek által létrehozott és fenntartott) katolikus  Rádióban a 13 óra után kezdődő zenés blokk első számában a Quien együttes Allah-t dicsérő száma hangzott fel, ami Istenkáromlás. Katolikus, keresztény rádióban olyan zenét adni ami Istennélküli, túl megy megy minden határon. Ráadásul köztudott, hogy Freddie Mercury nyílvánosan vállalta homoszekszualitását.

Édes Egyházam: bűnt bűnre halmozunk?

Uram Irgalmazz nekünk! Uram Irgalmazz nekünk!  Uram Irgalmazz nekünk!

2012. április 6., péntek

Blaszfémia Németországban

Nemrégen kétszer is beszámoltunk arról, hogy nemcsak Leonardo Utolsó vacsoráját, hanem magát a gyóntatószéket, az Oltáriszentséget is parodizálják már, egyszóval mindent, ami szakrális, miközben vezető egyházi személyiségek nemhogy nem tiltakoznak mindezek ellen, hanem egyenesen lehetővé teszik őket, így rendszeresen számolhatunk be, legalábbis tőlünk nyugatabbra, blaszfémiával felérő templom- és liturgiamegszentségtelenítésekről.