"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyilkosság. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. május 3., vasárnap

A "szeretet vallása" ismét százakat gyilkolt le

"Ne ölj" [Exo 20,13]

A BBC hírszolgálat idézte vasárnapra virradóra a Jazidi Haladó Párt közleményét, amely szerint a foglyokat pénteken ölték meg a Moszul melletti Tal Afar körzetben. A párt elítélte a tömegmészárlást, "iszonyatos bűnténynek" nevezte, és felszólította az iraki erőket, hogy szabadítsák ki azokat a jazidikat, akik még mindig az IÁ fogságában vannak.  

2015. április 3., péntek

Az üldöztetés kora VIII - Több mint nyolcvan keresztényt mészároltak le Nigériában

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13] 

Nyolcvankét keresztény lakost megöltek, további huszonötöt pedig megsebesítettek Nigériában muzulmán nomád pásztorok a marhalegelők használati joga körül régóta tartó viszályban – közölte március 17-én a helyi rendőrség. Az MTI híradása.

2015. március 24., kedd

Az Euthanázia engedélyezéséről döntöttek Franciaországban

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

Március 17-én a francia nemzetgyűlés nagy többséggel elfogadta a halálba segítő elaltatás engedélyezéséről szóló törvénytervezetet, amelyet a kormányzó szocialisták és a jobboldali ellenzék együtt terjesztettek be – tájékoztat az MTI.

2015. március 16., hétfő

Törvényes gyilkosság: Megkezdődött a vita a halálba segítésről

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

2014. február 17.-ei posztban "Beteg lelkű, sátánista állatok"-nak neveztem a belgákat. De ezt most megismétlem a franciákra. Legalább is a francia társadalom szocialista és liberális [összeségében sátánivadék] részére, bár most a jobboldalinak nevezett része is benne van. Most náluk van törvényi szabályozásra az ütemezett, törvénnyel támogatott gyilkosság, az euthanázia. Az emberiség tényleg megérett a pusztulásra, mint anno Szodoma és Gomorra.
Apologéta

2015. március 9., hétfő

Az abortuszt nem tekintik nők elleni erőszaknak

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

Merthogy hazánk (Fritz Tamást idézve) tényleg következmények nélküli ország. Mármint hogy benne a társadalom bármely rétegeiről bárki bármit büntetlenül állíthat. Így a derék liberális erkölcscsőszök is ringbe szállhatnak, mondván, mindig a kisebbeket, a gyengébbeket bántják folyton a nagyobbak, az erősebbek. Nem, nem kezdünk természetesen szubtilis elmélkedésekbe bizonyos körök örökzöld témájáról, a nő és férfi viszonyáról.

2014. július 7., hétfő

Kereszténygyilkosság - USA segédlettel

Keresztény templomokat támadott meg a többségében muzulmánok lakta Észak-Nigériában a Boko Haram szélsőséges terrorszervezet. A vasárnapi akcióban szemtanúk szerint legalább 54 embert megöltek a terroristák,akiket nyugati szabad elemzők szerint a CIA pénzel, hogy segítségükkel megoszthassák Nigériát.

2014. június 19., csütörtök

Abortusz: Heves vita Lengyelországban az elutasító orvosok kapcsán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök bírálta június 10-én egy varsói nőgyógyászati kórház igazgatóját, aki lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a terhességmegszakítást egy súlyosan sérült magzat esetében, és a várandós anyát nem küldte másik orvoshoz – írja az MTI.

2013. október 16., szerda

Katolikus megbékélés az iszlámmal Assisi jegyében

Hit, remény, szeretet. És békesség. Ez mindenki legfőbb vágyai sorának az elején áll. Legalábbis mi katolikusok így gondoljuk/gondolnánk. Azon már túl vagyunk, hogy háborúzzunk a hitünkért, ezért megpróbáljuk magunkhoz édesgetni a más vallásúakat. Teljesen reménytelenül. Messze, nagyon messze van az, hogy hitünk szerint a hamis vallások követői feladják hitüket és az egy, igaz Isten hitére térve, azt követve eljussunk a mennyek országához itt a földön. Álljon itt mindenki okulására három rövid hír, vagy cikk, hogy az iszlám, akikhez Szentatyánk, Bergoglio dörgölődzik, hogyan viszonyulnak a katolikusokhoz, a keresztényekhez.

2012. december 28., péntek

Minden ötödik percben meghal egy keresztény...

Dúdor István:
Megtört kereszt
"2012-ben hite miatt 105 ezer keresztényt öltek meg. A világnak vannak országai, ahol misére vagy katekizmusra járni is életveszélyes. A legveszélyesebb térségek az iszlám fundamentalizmus országai, Nigéria, Szomália, Mali, Pakisztán és Egyiptom bizonyos vidékei. Továbbá a kommunista diktatúrák, élükön Észak-Koreával és az etnikai nacionalizmus uralta államok, ahol a nem az államvallást gyakorlók a nemzet ellenségeinek számítanak, mint az indiai Oriszában" - nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Massimo Introvigne, a vallásszabadságot vizsgáló olasz megfigyelőközpont koordinátora, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője.

2012. július 25., szerda

A szekurális világ és a sátán frontális támadás

Mottó:
„Szívből elfogadom a hittanítást, amely ugyanazzal az értelemmel s mindenkor ugyanazzal a jelentéssel hagyományozódott reánk az apostoloktól az egyházatyák által. Teljességgel elvetem ezért a dogmák fejlődésének eretnek gondolatát, miszerint a dogmák jelentése változik és különbözik attól, amit az egyház korábban hirdetett.

A szent dogmáknak örökre meg kell őrizniük azt a jelentést, amit az Anyaszentegyház valaha tanított, s attól soha sem térhet el egy mélyebb betekintés nevében vagy örve alatt... Ha valaki azt állítaná, hogy a tudományos haladásra való tekintettel valaha lehetséges lesz az egyház dogmáit attól eltérően értelmezni, ahogyan azt az egyház értelmezte és értelmezi, kiátkozás sújtsa!”

Két rövid, de annál fontosabb hír, mely mutatja, hogy a sátán a szekuláris államapparátuson - törvényhozáson - keresztül indított frontális támadást Isten és hívei, a hívők hite ellen. Két egymástól független kérdésben, amely összefügg, illetve ha az idő távlatába helyezzük akkor összefügghet.