Nagypénteki ajándékot kaptam. A lehető legrosszabb értelemben. Ismerőseim meghívtak Húsvétra. Tegnap este a sírba tétel napján beszélgettünk az asztalnál. Vendégként egy másik ismerős is jelen volt, és a család legnagyobb gyermeke is. Az ismerős és a legnagyobb gyermek "kinyilatkoztatta", hogy ő ateista.
Némi háttérismeretként el kell mondani, hogy a (négy gyermekes) család közel tizenöt évvel ezelőtt úgy talált "vissza" Istenhez és az ők vegyes protestáns hitükhöz, hitükre - a családfő elmondása szerint -, hogy az addig általuk tapasztalt - én, katolikus - személyes hitem, és a tőlem látott napi, rendszeres imaéletem vezette vissza őket gyülekezetükbe. Gyermekeik "egyházi" középiskolába - gimnáziumba - jártak/járnak Budapesten. A három nagy már túl van az érettségin.
Így érkeztünk el a tegnap estéhez, de még volt csütörtökön egy előzménye a tegnapi beszélgetésnek, bár szorosan nem kapcsolódik hozzá, de tágabb értelmezésbe helyezi a történteket. Csütörtökön a családfő azt próbálta boncolgatni nekem, hogy milyen nagy az elpártolás a hittől - tökéletesen igaza van -, és milyen semmi az egyház(ak) hittérítő hozzáállása ehhez. És nézzem meg a Jehova Tanúit, mennek, "prédikálnak", térítenek. Itt kapcsolódik a tegnap este a folyamatba.
Asztaltársaságban beszélgettünk, pontosabban a családfő beszélt legnagyobb fiához, az ateistához, hogy "Van Isten". A fiú válasza: "nincs Isten". Ez így ment egy darabig - szándékosan nem kapcsolódtam bele a beszélgetésbe, mert a családfő állapota nem feltétlenül alapozta meg az értelmes beszélgetés lehetőségét, a másik oldala a kérdésnek az, hogy tudom a hit személyes dolog, amikor a léleknek a bensőből kell felfakadnia Isten és ezáltal a HIT felismeréséhez -, amikor be-bekapcsolódott a másik ateista, a vendég a fiú oldalán.
Még egy kiegészítést kell tennem a kép, illetve a helyzet pontosítására: a fiú katolikus egyetem mesterkurzusán tanul, többek között szociológiát. Akkor kezdtem igazából odafigyelni és beleszólogatni a beszélgetésükbe - inkább győzködésbe -, amikor megjelentek a fiú részéről a liberális, kommunista "észérvek", olyanok, amiket huszonöt, de inkább harminc éve nem hallottam.
Először csak helyreigazítani és/vagy pontosítani szerettem volna, pl. (egyház)történelmi kiegészítésekkel, pontosításokkal - pl. az időben mikor élt Mózes, stb. De amikor a kommunista-liberális-szociológiai érvek jöttek elő, mint pl. a hit/vallás lelkisegély a embereknek és azért adták maguknak Istent, mert "pótlék" kellett neki, nos ekkor elszakadt a cérna nálam. Aki értelmes ésszel élt a Kádár rendszerben, annak felrémlett, hogy visszamentünk az időbe legalább harminc évet, mert én a nyolcvanas évek közepe óta ilyen érvrendszert nem hallottam. Ráadásul a gyerek mindezt a szociológia - a tudomány - mázába csomagolva és hivatkozva próbálta "eladni". Aki 1980 előtt született Magyarországon vagy a keleti blokkban, az pontosan tudja miről beszélek. Végül kifakadtam és azt találtam mondani, hogy aki ilyen liberál-kommunista, sátáni érveket hoz fel, az kacérkodik a sátánizmussal. Ez a mondatom a jelenlevő mamánál verte ki a biztosítékot, és hogy a ő fia nem sátánista, stb.
De van még egy kiegészítő információ, előzmény a történéshez. A második gyermekék most várják az első gyermeküket és tegnap délután volt alkalmam beszélgetni az egyik jelenlévő szülővel. Azt már nem is kérdeztem, hogy lesz-e házasság - mert két éves kapcsolatuk vadházasság [polkorrekt módon élettársi kapcsolat] -, de felmerült a keresztelés kérdése. A válasz az volt, hogy nem lesz megkeresztelve a gyermek - marad pogány -, majd ha felnő, akkor eldönti, hogy melyik vallást választja, megkeresztelkedik-e.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mind a két gyerek - protestáns, de - "egyházi" gimnáziumban érettségizett. A tökéletesnél is jobb példáját mutatják a "keresztény" nevelés totális csődjének, illetve a média és az oktatás liberális, agymosó gépezetének. Szent Pál apostol is írja a második Tesszaloniki levelében, hogy: "Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani." [2Tessz 2,3-4]
A szentírási idézet végéről jut még eszembe, hogy tegnap akkor kapcsolódtam igazán a beszélgetéshez, amikor a gyerek azt kezdte feszegetni, hogy milyen humánus és emberi vonatkozása Bergoglianak az az, egyébként eretnek nyilatkozata, hogy "...Ki vagyok én, hogy megítéljek embereket a homoszexualitásuk miatt, ha egyébként Istent keresik." (ITT olvasható.) És még egy gondolat a poszt címéhez: szintén a kommunista rendszerben - amiben felnőttem - volt lakóhelyem környékén szokásos "humorizáló" szójáték a feltámadásra, az "Elvtársak! Fel! Támadunk!".
A mi Urunk Jézus Krisztus legyen irgalmas hozzájuk a végső elszámoláskor.
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison.
Apologéta