"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]Az első modern kori népirtásra, az Oszmán Birodalomban élő keresztény örmények szisztematikus megsemmisítésének századik évfordulójára emlékezik a világ a jövő héten, április 24-én. Megrázó korabeli felvételek az f22-n.
Becslések szerint körülbelül másfél millió örmény vesztette életét az 1915-től kezdődő mészárlásokban és halálmenetekben, az országból elmenekülők száma is több százezer volt. 1915. április 24-én hajnalban vetették fogságba a konstantinápolyi örmény értelmiséget, ezzel kezdetét vette az évekig tartó vérengzés, melynek következtében a több mint kétmilliós örmény kisebbség létszáma néhány tízezerre csökkent. (Apologéta: Már 1894 és 1896 között, majd 1909-ben is örmények tízezreit mészárolták le.)
A történtek akkor, az első világháború pokla ellenére is, óriási felháborodást váltottak ki világszerte, majd a közöny és felejtés évtizedei következtek.
Törökország azt ugyan elismeri, hogy török katonák az Oszmán Birodalom területén élő örményeket gyilkoltak meg, de máig tagadja, hogy népirtás történt volna. Az áldozatok számát is mindössze néhány százezerre teszik.
(Apologéta: egyetlen halott is sok, de az hogy néhány százezer vagy "több mint egy millió" teljesen egyre megy. Tömeges a néhány százezer, de a milliónál több is. Ez pedig modern korunk szerint háborús bűncselekmény, mely soha nem évül el. Nürnberg óta tudjuk mint mondanak. De ez tipikusan kettős mérce . Ha keresztényeket irtanak, akkor ejnye-bejnye, ha zsidókat, akkor holokauszt, elfogatóparancs, bíróság, börtönbüntetés.)
E hét szerdán az Európai Parlament határozatban szólította fel Törökországot, hogy ismerje el népirtásként az elkövetett rémtetteket. Ferenc pápa a „huszadik század első népirtásának” nevezte a vérengzést múlt vasárnap, a lemészárolt örmények emlékére bemutatott, örmény szertartású misén a római Szent Péter-bazilikában. A történteket eddig 23 ország ismerte el hivatalosan népirtásként.
Az örmény nép tragédiája az I. világháborúban címmel, május 20-ig látogatható ingyenes kiállítás mutatja be az eseményeket Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A használati tárgyakat és különleges dokumentumokat is bemutató tárlat kurátorai Őze Sándor és Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének oktatói, a társkurátor Czézár Nikolett. Az Örmény Nemzeti Könyvtár és az OSZK közös kiállításának képeiből és a kimaradt fotókból is válogattunk Kovács Bálint történész segítségével.
 |
| Örmény katolikusok Konstantinápolyban, az örmény népirtás előestéjén |
A korabeli politikai helyzetet, az örmény kérdést és a védtelen örmény nép kiszolgáltatott helyzetét karikatúrával illusztrálta ez a New Yorkban megjelent lap 1895-ben. Már 1894 és 1896 között, majd 1909-ben is örmények tízezreit mészárolták le
„A keresztényeket elégették, mint a férgeket”: egy horrorisztikus jelenet az adanai örmények lemészárlásáról (1909). A képet F. De Haenen rajzolta a túlélők beszámolói alapján
Nyilvánosan felakasztott örmények Konstantinápoly utcáin 1915-ben. Armin T. Wegner német mérnök felvétele
A kép alsó részén zeytuni örmények, miután erőszakos módon Marasba szállították őket 1915 májusában. A fényképfelvételt követően mintegy fél órával a deportálás végrehajtói élve elégették őket. Maras török kormányzója áll a felső sor közepén
Az örmény deportáltak leggyakoribb látványa Szíriában, 1915-ben: halott gyermek az anyja karjai között a sivatagban
Sheykhalan: az oszmán–török különleges alakulatok által élve elégetett örmények tömegsírja. Orosz katonai felvétel
A szíriai Der-el-Zor sivatagba 1915–16-ban deportált örmények maradványai
„Élhetnek a sivatagban, de sehol máshol” – mondta cinikusan Talát pasa, az Oszmán Birodalom belügyminisztere. A sivatagba deportálás egyet jelentett a halállal: nemcsak az élelem és a víz hiányzott, de ha a hosszú utat valaki ki is bírta, azzal nagyon hamar a különböző fertőző betegségek végeztek. A képen egy ilyen tábor látható. Sokaknak még sátor sem jutott
Megmentőkre váró örmény menekültek valahol a tengerparton (talán az Antiochiai-öbölben), 1915 szeptemberében (Fotó: Europress/AFP)
Örmény deportáltak Erzurum mellett. Az osztrák természettudós, Viktor Pietschman fotója 1915-ből, aki egy expedíció során szemtanúja volt a deportálásnak
A deportálás során éhen halt gyermek. Édesanyja és testvére siratja
Örmény gyermekek úton a sivatag felé
A Musza Dagh harcosai. Franz Werfel A Musza Dagh negyven napja című regénye igaz történeten alapul: az örmények néhány esetben megszervezték a deportációval szembeni fegyveres ellenállásukat
Örmény árvák érkeznek Bejrútba, a Kelegian-Sisvan árvaházba
Örmény árvák a Kelegian-Sisvan árvaházban, Bejrútban
Az örmény Khor Virap kolostor, a háttérben az Ararát, az örmény nép szent hegye, ahol Noé partot ért a bárkájával. A történelem iróniája, hogy a hegy ma Örményország és Törökország határán, a török oldalon fekszik, így az örmények csak távolról nézhetik, de fel nem mehetnek rá
Örmény kereszteskövek, az úgynevezett khacskarok a Szeván-tó mellett, Örményországban
Khckonk 11. századi örmény kolostora, egykor öt kicsiny körtemplommal. Az örmény népirtás óta kiürült kolostort az évek során jórészt felrobbantották, és most már csak az egyik templom áll az ötből