Apologéta
19. rész - A keresztény okosság fő szabályai, amelyeket a liberálisokkal való érintkezésben minden katolikusnak szem előtt kell tartania
A katolikus embernek ma éppen úgy együtt kell élnie a telivér, a mérsékelt liberálisokkal és a liberalizmus szele által megcsapott katolikusokkal, mint a negyedik századbeli katolikusnak az ariánusokkal, az ötödik századbelieknek a pelagiánusokkal, s a tizenhetedik századbelieknek a janzenistákkal. Nem lehet elkerülni a velük való érintkezést, mert mindenütt ott találod őket: az üzletekben, a szórakozás helyein, a látogatásoknál, néha még a templomban és talán saját családodban is. Miként viselkedjék tehát a jó katolikus, valahányszor ilyen ragályosokkal érintkeznie kell, hogy a veszélyt, amellyel a ragály őt is fenyegeti, elkerülje, megszüntesse vagy legalább kisebbítse?
Minden esetre külön külön vezérelvet fölállítani vajmi nehéz s talán lehetetlen is volna, mindazonáltal bizonyos általános viselkedési szabályokat mégis összeállíthatunk, amelyeknek alkalmazását az egyes konkrét esetekben kinek kinek okosságára bízzuk.
Mindenekelőtt jónak tartjuk a katolikus ember és a liberalizmus, vagy még inkább a katolikus és a liberális ember* között fennforogható viszonyoknak három osztályát megkülönböztetni.
- 1. Elkerülhetetlenül szükséges viszonyok.
- 2. Hasznossági viszonyok.
- 3. Barátsági viszonyok.
Elkerülhetetlenül szükséges viszonyok. — Ezek olyanok, amelyek kinek kinek állapotából vagy társadalmi helyzetéből szükségképpen erednek, s következőleg elkerülhetetlenek. Ilyen viszony létezik az atya és a fiú, a férj és a feleség, a testvérek és a nővérek, az alattvalók és a följebbvalók, az urak és a szolgák, a tanítványok és a tanárok között. Nagyon természetes, hogy ha egy jó fiúnak — szerencsétlenségére — liberális atyja van, azért nem kell őt elhagynia, sem az asszonynak a férjet, sem a nővérnek fivérét vagy családjának más tagját, kivévén, ha az említettek liberalizmusa annyira menne, hogy alárendeltjeiket a vallással ellenkező cselekedetekre kényszerítenek s kifejezett hittagadásra vezetnék; az azonban, hogy az Egyház parancsainak teljesítésében akadályozzák, még nem elég ok, mert mindenki tudja, hogy az Egyház soha sem kötelezi az embereket sub gravi incommodo, vagyis súlyos kár esetén is. Mindezen esetekben a jó katolikusnak türelemmel kell elviselnie nehéz állapotát, s nehogy a rossz példa őt is megejtse, amennyire csak lehet, meg kell tartania mindazon óvszabályokat, amelyeket a bűnre szolgáló legközelebbi alkalomban élők számára a katolikus erkölcstan előír.
Szívét szüntelen Istenhez emelve imádkoznia kell mindennap a saját üdvösségéért, nem különben a tévtan szerencsétlen áldozataiért; amennyire csak lehet, kerülnie kell a liberális kérdések körül forgó minden társalgást és vitatkozást, s legföljebb azon esetben ereszkedjék bele, ha a szükséges támadó és védfegyverekkel kellőképpen el van látva. E fegyverek beszerzése végett okos gyóntató atyának vezetése mellett olvasson jó könyveket és helyes világnézetű lapokat ama elkerülhetetlen befolyás ellensúlyozására, amelyet megmételyezett környezete reá gyakorol, lépjen gyakori érintkezésbe oly tekintélyes és tanult emberekkel, akikről tudja, hogy a józan tudomány birtokában vannak. Engedelmeskedjék főnökének mindabban, ami a katolikus hittel és erkölcstannal nem ellenkezik, de újítsa meg napról napra azt az erős szándékot, hogy soha senkinek sem fog engedelmeskedni, ha olyasmit parancsolna, ami a katolikus hitet akár közvetlenül, akár közvetve sértené. S ha ezen eset csakugyan beállana, el ne csügged-jen; a jó Isten, aki látja küzdelmét, nem fogja megtagadni a szükséges segítséget. A tapasztalat mutatja, hogy a liberális államokban élő vagy liberális családokból származó katolikusok, ha csakugyan jó katolikusok, különös buzgósággal és lelki bátorsággal szoktak kitűnni. Az isteni kegyelemnek az a sajátsága, hogy ott támogat, ad erőt és segít leginkább, ahol segélyre és támogatásra legnagyobb szükség van.
A hasznossági viszonyok. — Vannak viszonyok, amelyek ugyan nem teljesen elkerülhetetlenek, de erkölcsileg mégis szükségesek, mert nélkülük a társadalmi élet, amely kölcsönös szolgálatokon alapszik, alig lehetséges. Ilyenek a kereskedelmi viszonyok, a vállalkozó és munkásai, az iparosmester és segédei között fennálló viszony stb. Ezen viszonyokban az alárendeltség nem oly szoros és szigorú, mint az előbbiekben; s következőleg az ember sokkal szabadabb és függetlenebb. A főszabály ezekre nézve az, hogy az ember liberális emberekkel soha se lépjen szorosabb viszonyba, mint ahogy azt a társadalmi élet szüksége magával hozza. Ha kereskedő vagy, ne köss velük más viszonyt, mint azt, amelyre kereskedői ügyeid elintézése végett szükséged van; ha szolga vagy, liberális uradhoz való viszonyod csakis éppen a szolgálatra szorítkozzék; ha iparos vagy, liberális társaidhoz az adok és vészeken túl más közöd ne legyen. Ha valaki ezen alapelvet megtartja, akár zsidók között is élhet, s hite mégsem fog veszélyben forogni. Nem szabad azonban megfeledkeznie az előző pontban jelzett óvszabályokról, valamint arról sem, hogy katolikus érzületének nyilvánítására nézve bárkitől is teljesen független, s hogy ezen függetlenségét több alkalommal ki is kell mutatnia, ami által tiszteletet parancsol azoknak, akik vakmerő' liberalizmusukkal e függetlenséget megsemmisíteni szeretnék. S ha valaki emiatt igazságtalanul megtámadná, e támadást a hit tanítványának nemes és rendíthetetlen bátorságával vissza kell utasítsa s a szektához tartozóval erélyesen szembeszállnia.
A barátsági viszonyok. — Ezen viszonyok azok, amelyeket tetszésünk és vonzalmainknál fogva kötünk, s amelyeket akkor, amikor akarjuk, megszakíthatunk. Liberálisokkal ilyenféle viszonyban lennünk nem szabad, mert ez már komolyan veszélyeztetné lelkünk üdvösségét.
Itt alkalmazható az Üdvözítőnek mondása: aki szereti a veszedelmet, az elvész benne.
A veszedelmes köteléket, kerüljön bármibe is, szét kell szakítani. Vegyük csak fontolóra a következő megjegyzéseket, s ezek, ha talán nem is győznek meg bennünket, de legalább zavarba ejtenek. Ha ez ember ragályos betegségben volna, vajon érintkeznél-e vele? Kétségkívül nem. Ha hozzá való viszonyod miatt hírneved csorbát szenvedne, vajon e viszonyt továbbra is fönntartanád-e? Ha családod iránt gyűlölettel viseltetnék, vajon ellátogatnál-e mégis hozzá? Bizonyára nem. No lám; amit tehát már az emberi okosság pusztán anyagi érdekünk s az emberek előtti becsületünk megóvása érdekében javall, azt Isten dicsősége és lelki egészségünknek érdekében még kevésbé szabad elmulasztanunk. Az egyházi hierarchiában ma már igen magas állást elfoglaló személyiségtől hallottuk egyszer: „A liberálisokkal semmi közössége-tek se legyen! Házaikat ne látogassátok, velük ne barátkozzatok." Különben Sz. Pál apostol is óva intett az e fajta emberektől: „Ne elegyedjetek közibük. — Ne commisceamini." [1Kor 5,8] „Velük egy asztalhoz ne üljetek. Cum eiusmodi nec cibum sumeré." (1Kor 5,11]
Borzalommal forduljatok el az eretnekségtől, minden rossz közt a legnagyobb rossztól. A dögvészes országban az első teendő az elválasztás. Ki lesz képes már egyszer a katolikusokat a liberalizmus eretnekeitől az annyira szükséges egészségi kordonnal elválasztani!
*Gyakorlati életben nem lehet az eszméket azoktól, akik azokat vallják és támogatják, elválasztani. Az elméleti liberalizmus pusztán észbeli koncepció; a gyakorlati liberalizmus intézményekben — személyekben — könyvekben vagy hírlapokban jelentkezik.
Forrás: betiltva.com
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Ajánlott olvasmány:
- A liberalizmus bűn - 0. rész "Előszó"
- A liberalizmus bűn - 1. rész
- A liberalizmus bűn - 2. rész
- A liberalizmus bűn - 3. rész
- A liberalizmus bűn - 4. rész
- A liberalizmus bűn - 5. rész
- A liberalizmus bűn - 6. rész
- A liberalizmus bűn - 7. rész
- A liberalizmus bűn - 8. rész
- A liberalizmus bűn - 9. rész
- A liberalizmus bűn - 10. rész
- A liberalizmus bűn - 11. rész
- A liberalizmus bűn - 12. rész
- A liberalizmus bűn - 13. rész
- A liberalizmus bűn - 14. rész