„Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.”
[Jn 5,43]
[Jn 5,43]
Keresztény szemszögből a harmadik zsidó templom felépülésének kizárólag a bibliai próféciák beteljesülésének szempontjából van jelentősége, hiszen tudjuk, hogy „ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.” [Apcsel 7,48] Ugyanakkor a templom felépülése az egyik legkézzelfoghatóbb jelzése lenne az utolsó hét év közelségének.
Az utolsó hét év egy képzelt (számolt) variánsa |
2013. augusztus 20-án a Templom Intézet
és számos más, a jeruzsálemi zsidó templom újjáépítését célul tűző
szervezet különleges gyakorlatot tartott a Mózes IV. könyvében leírt
„állandó napi áldozat”
visszaállításának előkészületeként. Erre az eseményre 1900 éve, a
jeruzsálemi templom i.sz. 70-ben történt lerombolása óta nem került sor.
Kohanim képzés
A papok képzésére specializálódott Mishmeret Kehunah egy új iskolát
indított a Kohanim, vagyis az Izrael papi nemzetségéből származó emberek
képzésére, hogy a felépült templomban majdan folyó bonyolult
szertartások elvégzésére tanítsák őket. A Kohanim a múlt héten a Templom
Intézet által a Biblia leírása alapján készített különleges öltözékek
viselését és az „állandó áldozat” bemutatását is gyakorolta, ahogyan azt
sok-sok évvel ezelőtt a léviták tették.
„2013. augusztus 20-án este, 5773. Elul hónap 14. napján a Templom
Intézet, a Mishmeret Kehunah és számos más szervezet felavatta a Kohanim
képzésére indult új iskolát, hogy a leendő papok megtanulják a Tamid
istentisztelet bemutatásának „elveszett” művészetét a Szent Templomban,”
olvasható a Templom Intézet Facebook oldalán.
A Templom Intézet számos egyéb előkészületet is tett már a zsidó
templom újjáépítéséhez az elmúlt években. Tavaly például egy oktató
jellegű pászka áldozatot is bemutattak, amely során egy kecskét áldoztak a Templomdomb közelében fekvő sportpályán.
Az izraeli rendőrség megtiltotta, hogy a magukat „templomdombi
hűségeseknek” nevező emberek áldozatot mutassanak be magán a dombon, a
muzulmánoktól várható esetleges megtorló reakciók elkerülése érdekében.
A szervezet néhány éve már az oltár alapjait is elkezdte lefektetni,
azonkívül elkészítették az arany füstölőket (szenes serpenyők), a
mosakodáshoz való rézmedencét és az arany pártázatot. Elkészült továbbá a
Szanhedrin gyűléstermének, sőt az egész templom tervrajza is.
Természetesen, ami leginkább hiányzik, az maga a Megváltó. Egyes ultra ortodox zsidók az Ószövetségre hivatkozva azt mondják, hogy Templomukat maga a Messiás fogja újjáépíteni, ebből kifolyólag ehhez az embereknek nincs joga. Többek "Azon a napon felállítom Dávid roskadozó sátrát, repedéseit kijavítom, romjait felépítem, helyreállítom, hogy olyan legyen, mint hajdanában volt." [Ám 9,11]-ben olvasható szakaszra hivatkoznak, ami arról beszél, hogy Isten felállítja Dávid összedőlt sátorát. Mások viszont azt állítják, hogy a Messiás eljövetelét csak úgy lehet kiérdemelni, ha arra aktívan készülnek. Ezt a nézetet vallja a Templom Intézet és Templomdombi Hűségesek szervezete is, akik arra buzdítják a zsidóságot és a világ nemzeteit, hogy imádkozzanak és vállaljanak részt a Templom felépítéséből.
Forrás: idokjelei.hu
Apologéta:
„A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be...” [Jn 1,11].
És a régi magyar mondás jut az eszembe, hogy "úgy várják, mint zsidók a Messiást". Pedig a Messiás eljött, csak ővéi nem fogadták be, mert soha nem lelki értelemben értelmezték Isten szavát, hanem mindig anyagi (világi) értelemben. Nem lelki megváltót vártak és várnak, hanem világit, aki majd uralkodik és ők képviselik itt a Föld kerekén. Azaz uralkodnak "minden népen, nemzeten" az ő nevében. Nem hitték el, hogy beteljesült Isten számukra tett ígérete, amit a próféták is jövendöltek: "Erre a próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el." [Iz 7,13-14]
De a teljesség igénye nélkül idézhetjük a nagy Messiás várás tekintetében Heródes kérdését az írástudókhoz, amikor a 'három királyok' meglátogatták: "Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében - válaszolták -, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” [Mt 2,4-6] de Jézus is feltette (viccesen a húsz forintos) kérdést a farizeusoknak: "Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni." [Mt 22,41-46]
A fentiek fényében elmondhatjuk, hogy Isten teljesítette ígéretét és elküldte Fiát, hogy megváltsa a zsidókat és minden népet, nemzetet a földön. Megváltsa őket bűneiktől, amit fölvitt a keresztfára felajánlva teljes áldozatul az Atyának minden élő, megholt és még meg sem született ember elkövetett bűnéért. De akik nem hittek nekik, azok még most is azt várják, hogy eljöjjön. De miért is kellene kétszer jönnie?
Bár ha belegondolok azért a kétszeri eljövetel ígéretként benne van a Szentírásban, csak nem abban az értelemben, hogy mint Messiás jön el másodszor, hanem a végítéletkor, amikor megítél élőt és holtat érdemei szerint, hogy a Mennyekbe vagy a pokolba jusson. De ez akkor fog bekövetkezni, amikor a világ véget ér.
Kyrie Elesion, Kyrie Elesion, Kyrie Elesion,