Justin Welby canterburyi érsek, az anglikán
közösség vezetője szerint az anglikán egyház a teljes szétesés küszöbén,
a „szakadék szélén” áll a liberálisok és a tradicionalisták közötti
viták miatt.
Az
anglikán közösség vezetője a mexikói Monterreyben hangoztatta lesújtó
véleményét. Azért látogatott el arra a helyre, mert szolgálata kezdetén
fel akarja keresni az anglikán közösség minden tartományát.
Az
UCANews katolikus hírportál szerint Welby eddigi legerősebb kijelentését
tette azzal kapcsolatban, hogy az anglikán közösség több kérésben, így a
homoszexualitás témájában is megosztott. Az érsek azt állítja: ez az
egyház veszélyesen közel került ahhoz, hogy „az intolerancia
szakadékába” zuhanjon.
Welby párhuzamot vont a 77 millió tagot
számláló anglikán egyházat sújtó válság és az angol polgárháborús
időszak között. Azt is megjegyezte azonban: számos kérdés, amelyről vita
van az egyházon belül, a kívülállók számára „érthetetlen”.
Forrás: Magyar Kurír
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Apologéta: nemcsak az anglikán egyház áll a szakadék szélén, hanem hőn szeretett római-katolikus egyházunk is. Nálunk is a liberálisok, kiegészülve a szabadkőművesekkel ássák, illetve szélesítik és mélyítik a szakadékot. Ezt valamikor az 1800-s évek második felében kezdték erőteljesebben, de Szent X. Piusz pápa megálljt parancsolt nekik 1904-1914 között. De kiirtani nem tudta a mételyt, csak elcsendesíteni és háttérbe szorítani. Újra erőre kaptak Roncalli (alias XXIII. János) pápa alatt, majd a II. Vatikáni Zsinaton bevégezték művüket és az Egyházat hivatalosan is kifordították az Isteni tanításból, abból a tanításból, amit Jézustól kaptak 1930 évvel korábban, majd hűen tanították. Ami most zajlik az már csak a végjáték a katolikus egyház esetében a teljes kivégzés útján, illetve a szakadék oly közel van, hogy nem is hinnénk.