„Árral szemben minden áron”

A címadó székely rigmusról talán nem is gondolnánk, hogy mennyire ráillik Márton Áron erdélyi püspökre. A legtöbb vele foglalkozó publikáció vagy előadás mindmáig többnyire csak a véreit a kommunista és román uralom ellen védelmező főpásztort láttatja, de a liberalizmus iránt való zsigeri gyűlöletéről valahogy hallgat. Pedig amint fogalmazott, „a bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak, Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket: Kant még annyit mondott, az Isten létét nem lehet bizonyítani, Marx már biztosan hirdeti, hogy nincs”, örökül hagyva, „arra vagyunk hívatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba”. Mégpedig árral szemben minden áron.

Méltán sorolhatjuk a száztizenhét éve, 1896. augusztus 28.-án Csíkszentdomokoson született (és 1980. szeptember 29-én Gyulafehérvárt elhunyt) Márton Áron püspököt a „confessor”-ok, a „hitvalló”-k közé, hiszen, hasonlóan olyan huszadik századi, kellően mindmáig nem értékelt papi arcéleinkhez, mint Bangha Béla, Bőle Kornél, Glattfelder Gyula, Hász István, Kecskés Pál, Koszterszitz József, Közi-Horváth József, Kühár Flóris, Lantos-Kiss Antal, Marczell Mihály, Mihályfi Ákos, Mindszenty József, Nyisztor Zoltán, Prohászka Ottokár, Schütz Antal, Szívós Donát, Tóth Tihamér, Tower Vilmos, Trikál József és Uzdóczy-Zadravecz István, zsigerileg gyűlölte nemcsak a bolsevizmust, hanem a liberalizmust is, olyannyira, hogy az árjával szemben minden áron való küzdelmet hagyta ránk, amint ez különösen is kitűnik alábbi soraiból (Erdélyi Iskola, 1933-34/5-6. szám):

„A liberalizmus a filiszter világnézete. A francia forradalomból megszületett polgáré, aki nagyképű, fitogtatott tudálékossággal ránevelődött arra, hogy az élet legnagyobb és mindig égető kérdéseit is közömbösen kezelje. Nem tagadja feltétlenül a túlvilágot, de nem is törődik vele. Lehet, hogy van Isten, de a vallás szerinte magánügy, s az életet az állam is és az egyes ember is minden valláserkölcsi kötöttségtől függetlenül rendezheti be. Legnagyobb érték szemében a független emberi ész. Az igazságot az állapítja meg s nem a valóság, az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza és nem isteni normák.”

Nem tett ezzel tehát mást, mint breviáriumtömörséggel egybefoglalta mindazt, amit IX. Piusz pápa 1861-ben kiadott allokúciójában (Iamdudum cernimus), majd három év múlva a kor fő vallási-világnézeti tévedéseit tartalmazó jegyzékében (Syllabus errorum) és „Quanta cura” kezdetű körlevelében, továbbá Szent X. Piusz pápa 1907-ben kelt dekrétumában (Lamentabili sane exitu) és enciklikájában (Pascendi dominici gregis) olvasunk, rámutatva, hová vezet az Istentől függetlenített „autonóm” ráció és etika, a francia felvilágosodásnak az Ő gondviselő hatalmát tagadó irányzata, a deizmus, illetve a tulajdonságai megismerhetetlenségét és ezáltal követhetetlenségét képviselő agnoszticizmus, a világot Vele azonosító panteizmus, végül a vallások egyenértékűségét hirdető indifferentizmus, megállapítva, mindez mit eredményez:

„Eredmény: polgári házasságával törvényhozás útján kikezdte, nyers erotikába fulladt művészetével pedig teljesen szétdúlta a társadalom alapegységét, a családot, gazdasági téren hirdetett és alkalmazott szabad versenyével meghizlalta az élelmesek kis csoportját és a technikai fejlődés szédítő fokán megszégyenítő nyomorba nyomta a túlnyomó többséget, jogi elméletével a társadalmak élére állított minden ügyek korlátlan hatalmú intézésére egy hazug, bőbeszédű, s rendesen érdekszövetkezetek és nem a nép akaratából összeálló tehetetlen parlamentet, azaz megteremtette a kilátástalan mai életet.”

Prófétai éleslátással ismerte fel, hogy a „hazug érdekszövetkezetek” valójában nem mások, mint azok a titkos társaságok, amelyek, amint Csontváry Kosztka Tivadar „Önéletrajzá”-ban olvassuk, az Isten tagadására, az egyéni képességek kibontakozásának megakadályozására, az anyag korlátlan felhalmozására, a hatalom megbénítására, a történelem meghamisítására, a fajbeli erény elpusztítására, a nemes fajok kiirtására, a tehetetlenek fenntartására, a szeszes italok pártolására, a dohányzás meghonosítására, a nagymérvű húsevésre, az ópium, kokain és morfium forgalmazására, az arany, gyémánt lefoglalására, a kőszén elpusztítására, a kenyér, tej hamisítására, emberhús vásárlására, fajtalanságra alakultak, amelyek bármely korfordulón ugrásra készen állnak, hogy hatalomgyakorlók lehessenek.

„A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak, Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket: Kant még annyit mondott, az Isten létét nem lehet bizonyítani, Marx már biztosan hirdeti, hogy nincs.”

Ma, amikor még mindig kísért a marxizmustól megörökölt, „hinni a templomban kell!”-jeligéjű, az isteni törvények betartásától ódzkodó gyakorlati ateizmus, úgy tűnik, nem lehet elégszer idéznünk iménti sorait. Ő ugyanis már múlt századunk harmincas éveiben rádöbbent, mennyire alkalmatlan vén kontinensünk felrázására minden olyan politikai vagy közgazdasági elmélet, ami nélkülözi Istent. Felismerte a bolsevizmus és a liberalizmus világveszedelmét, ezért nem véletlenül hagyta örökül övéire utolsó tanításul:

„Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halovány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küszködve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hívatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.” Mégpedig árral szemben minden áron.

ifj. Tompó László

Forrás:hunhír.hu

Ajánlott olvasmányok:

1. Syllabus - 1. rész
2. Syllabus - 2. rész
3. 
   
4. 
   
5.