"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. március 10., vasárnap

Növekvő odds: Erdő Péter a top 5-ben

A pápai trónusra leginkább esélyesnek tartott öt bíboros között mutatta be Erdő Péter Esztergom-budapesti érseket vasárnap az osztrák Die Presse. A vezető konzervatív osztrák napilap Marc Oullet kanadai, Angelo Scola olasz, Luis Tagle Fülöp-szigeteki és Odilo Scherer brazil bíboros mellett mutatta be Erdő Pétert, mint az egyik "favoritot" a kedden kezdődő konklávé előtt.
Az Egy Péter Péter székére című portréban a lap budapesti tudósítója, Peter Bognar Erdő Péter kiemelkedő szellemi képességei mellett szívélyességét, emberségét emeli ki. "Mindenütt ismert embersége, amit egy egészséges adag önirónia és humor fűszerez. Nem csoda hát, hogy a magyar katolikus közösségen belül a lehető legnagyobb tisztelet övezi" - írta a lap.


Dorogon, ahol közvetlenül pappá szentelése után teljesített papi szolgálatot, hűséges "rajongói" közössége is van Erdő Péternek - írta a lap. A dorogi hívek különösen az érsek közvetlenségét és gyökereihez való ragaszkodását értékelik nagyra. Bíborossá avatása után mondott első miséje alkalmával biztosította őket arról: "Az maradtam számotokra, aki voltam: Péter" - idézte fel a lap.

Pályatársai, egykori gimnáziumi és szemináriumi barátai rendkívül intelligens, nagy tudásvággyal rendelkező és ambiciózus diákként jellemzik, akit nyíltsága és segítőkészsége miatt mindenki kedvelt. A világegyházon belül ma Erdő Péter az egyházjog egyik leginkább avatott szakértőjének számít, amit nagy tudásának és gyakorlatiasságának tudnak be. Ám minden bizonnyal nyelvérzéke is közrejátszott ebben: a latin mellett öt nyelven beszél, közte németül is - mutatott rá cikkében a szerző.

A befolyásos, de belsőleg megosztott olasz bíborosi "frakció" legnépszerűbb, egyben kompromisszumos jelöltjének Angelo Scola milánói bíborost tartják - írta a Die Presse.  Az osztrák lap úgy latolgat: míg egyrészről a kulisszák mögött Tarcisio Bertone Scola nagy "vetélytársának" számít, a bizonytalanokat meggyőzhette, hogy XVI. Benedek méltónak tartja Scolát arra, hogy utóda legyen Szent Péter trónusán. Az a kívánság pedig, hogy három és fél évtized után ismét olasz pápa vezesse az egyházat, egyesítheti az olasz bíborosokat. 

Eközben az amerikai bíborosok saját szövetséget kovácsolnak, s míg az olasz bíborosok rövid, a katolikus egyház amerikai képviselői hosszú konklávéban érdekeltek a Die Presse elemzése szerint.

MTI - alfahir.hu

Apologéta: és hogy miért is szerepel a címben az  növekvő ODDS (esély, valószínűség) szó? Azért mert a Die Presse osztrák (német nyelvű) újság, és mint Pápaválasztás: "A Rajna a Dunába, majd a Tiberisbe ömlik"... posztomban írtam a német nyelvterület véleményét tükröz(het)i. Akkor (február 23-án) még csak a lehetséges tízben volt benn Erdő Péter, most már az első ötben van. Ha ez így folytatódik, akkor a jövőhéten már a lehetséges két pápa közül lesz az egyik.