Szent István, Esztergomban született 967 – 977 körül. Géza fejedelem
és Sarolt fia; Gizella bajor hercegnővel 996 körül kötött házasságából
valószínűleg öt gyermek született, közülük csak Imre érte meg a
nagykorúságot.
A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót
vívott ki magának. A bajor papok egyike keresztelte meg őt, Mihály
testvérét és 973-ban vagy 974-ben fiát, Vajkot, aki a keresztség vizében
és lélekben történt szent újjászületésekor a passaui egyházmegye
védőszentje után az István nevet kapta. Az országban azonban még
túlsúlyban volt a pogányság, és a pogány elem keveredett a
kereszténységgel. A királyi udvarban, Gézánál éppúgy, mint uralomra
vágyó feleségénél, a keresztény gondolat kezdetben inkább dinasztikus és
állami célokat szolgált, mintsem Krisztus szent ügyét. Géza, hogy a
kereszténység felvételét és ezzel kapcsolatban a nyugati orientációt
biztosítsa, s házának hatalmát megszilárdítsa, kizárta a trónöröklésből
versenytársát, Koppányt, és termetre ugyan kicsiny, de jellemben,
bátorságban és helytállásban messze kiemelkedő fiát, Istvánt jelölte
utódjává. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést
elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is,
aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból előnyösen
befolyásolta. Ő közvetítette 995-ben az István és Gizella között
létrejött házasságot is. Amikor az ifjú trónörökös atyja halálakor,
997-ben átvette a hatalmat, a keresztény szellem és vallásos világnézet
már szilárd gyökeret vert benne.
Az 1000. év karácsonyán kenték föl és koronázták királlyá, II.
Szilveszter pápa által III. Ottó császár jóváhagyásával küldött
koronával Esztergomban. Ez egyenlő volt szuverén királyi méltóságra
emelésével és apostoli küldetésének elismerésével. A pápától kapott
előjogra támaszkodva birodalmának szilárd egyházi szervezetet adott: tíz
egyházkerületet alapított (12 volt tervbe véve), köztük két érsekséget:
Esztergomban és Kalocsán, valamint nyolc püspökséget.
Két fájdalmas esemény árnyékolta be élete alkonyát, mindkettő
legbensőjéig érintette. Imre fiát, a rendkívül erényes ifjút rendelte és
készítette elő trónörökösévé. Még halála előtt meg akarta vele osztani
az uralmat. Imrét azonban közvetlenül uralkodótársává koronázása előtt,
1031-ben egy vadászat alkalmával vadkan támadta meg és sebezte halálra.
István másik gyermeke már korábban meghalt. Így nem maradt közvetlen
örököse. Az Árpád-nemzetség egyetlen leszármazottja Vazul volt, ő
azonban ifjúkori ballépéseiért börtönben ült. A súlyosan beteg király
megkegyelmezett neki, kiengedte a fogságból, sőt azon gondolkodott, hogy
még életében maga mellé veszi és trónra emeli. A rossz tanácsra
hallgató hálátlan rokon azonban egy galád összeesküvésbe keveredett,
aminek az volt a célja, hogy a királyt meggyilkolják és az országban
visszaállítsák a pogányságot. Ilyen gazságot István nem hagyhatott
büntetlenül, életművét nem engedhette elpusztítani. A királygyilkosság
szándékáért halálbüntetés járt. István az összeesküvés három fejének
kiszúratta a szemét és levágatta a kezét: ez abban az időben a súlyos
gonosztevők szokásos büntetése volt, és a megérdemelt halálbüntetés
esetén, mint itt, kegyelmi aktusnak számított.
Amikor halálát közeledni érezte, magához hívatta tanácsosait, s velük
egyetértésben Pétert, Velencében élő nővérének fiát tette utódjává.
Mindenkit arra intett, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az
igazságosságot, és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge
vetését. Közel hetven éves korában -- a 11. században ritka magas korban
--, 42 évi uralkodás után halt meg Mária mennybevitelének napján, akit
oly bensőségesen tisztelt s akinek tiszteletére több templomot épített.
Halála előtt neki ajánlotta az országot.
Diplomáciai és politikai érzéke, mellyel nemegyszer a gyakorlatban
egymásnak ellentmondó célokat is el tudott érni, korának, sőt mondhatni,
az egész magyar történelemnek legnagyobb államférfijává avatta.
Politikai, vallási és társadalmi szempontból tulajdonképpen ő teremtette
meg Magyarországot, István jelölte ki és biztosította a jövőbe vezető
utat népének. A magyarságnak négy különböző szomszédos kultúra -- a
török-mohamedán keleten, a görög-szláv a Balkánon, a latin-német
nyugaton és a pogány-szláv északon -- feszültséggel teli területén
kellett ezek ostromló befolyásával és ellentmondásaival küzdelmet
folytatnia. A változást, amelyet István hozott, jól megvilágítja egy
világpolitikai jelentőségű tény: trónra lépése előtt nem egészen fél
századdal a magyar lovascsapatok még halálosan fenyegették Nyugatot és a
kereszténységet, egészen az Augsburg melletti Lech-mezőig hatolva
előre. Az István által alkotmányában, kiterjedésében, kultúrájában és
történelemformáló erejében újjáalakított Magyarország ezzel szemben a
keresztény Nyugat előretolt bástyája lett az előnyomuló mongol és török
veszély ellen, és évszázadokon keresztül védőfal az ázsiai hódítók
barbárságával szemben.
Bölcsesség Könyve ekképp írja le a korai halát:
"A keserves, nagy fájdalom beteggé tette Szent István királyt, súlyos
kórságba esett; sok napok után is csak alig érte egészsége javulását,
de régi épsége nem tért vissza soha többé. Gyötörte a lábfájás;
szomorúság, jaj gyötörte, kivált, amiért atyafiságában nem látott senki
olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát.
Mert a magyar nemzet inkább hajlott a pogány szertartásokhoz, mint
Krisztus hitéhez." (69. rész)
István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott, ott is temették el. Népe három évig gyászolta:
"Azonnal Magyarország-szerte gyászra fordult a lantpengetés, az
ország népe mind, nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények egyaránt
siratták a szent király halálát, bőséges könnyhullatással és sok
jajszóval gyászolták az árvák kegyes atyját. A szomorúság és fájdalom
jeléül gyászruhát öltöttek, az ifjak és szüzek három évig nem táncoltak,
elhallgatott a mindenféle nyájas, édes hangú muzsikáló szerszám, hű
szívek siralmával siratták őt; vigasztalhatatlan, nagy volt a siralom."
(70. rész)
1083-ban szentté avatásakor jobbját külön ereklyetartóban helyezték
el, ezt őrzik jelenleg a bp.-i Szt. István-bazilikában, római
szarkofágból átfaragott kőkoporsóját Székesfehérvárott.
Nagy érdemeket szerzett az ország katolikus egyháza érdekében
kifejtett munkájával is. Szerzetes papokat hívott Bajorországból,
Csehországból, Olaszországból, éspedig bencéseket, kiváltképpen a clunyi
reform követőit, Dél-Magyarországra pedig a görög bazilita rend férfi
és női tagjait. Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) apátságot alapított.
Istvánt az egész nemzet gyászolta. Temetésére az egész országból
sereglettek az emberek Székesfehérvárra. Ott, az általa alapított
gyönyörű bazilikában - mely éppen akkor készült el, és ebből az
alkalomból gyorsan fölszentelték - helyezték ünnepélyesen nyugalomra
földi maradványait.
István halálának körülményeiről biztosat alig tudunk. Amint halálát
okozó betegsége ismeretlen, úgy halála helyéről sem maradt hitelt
érdemlő feljegyzés. Az első részletes Szent István-életrajzot megíró
Stilting János jezsuita (1767) ugyan idéz a Martyrologium Parisienséből
egy adatot, mely szerint Budán halt meg, de mint már ő is észrevette, a
Martyrologium összeállítója ezt a Magyar Krónikából következtette ki,
ahol az áll, hogy Szent István elkezdte az óbudai prépostság építését,
de életében már nem tudta befejezni, együgyű elképzelés szerint azért,
mert ott érte a halál.
Az államalapító István királyt augusztus 20-án ünneplik Magyarországon (a világegyházban szeptember 2-án), és ez a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepe.
Szent István törvényei:
Az I. törvénykönyv 35 cikkelye
- Az egyház és a papság helyzetére vonatkozó általános rendelkezések.
- Az új birtokrend biztosítása.
- A keresztény vallásgyakorlás biztosítása.
- Erőszakos cselekedetek megakadályozása.
- Esküszegés büntetése.
- A földesúri jogok biztosítása.
- Özvegyek és árvák jogainak védelme.
- Boszorkányok és varázslók büntetése.
- A II. törvénykönyv 21 cikkelye
- A templomépítésről rendelkezik.
- Az öröklést szabályozza.
- A tulajdon megsértése.
- Az erőszakos cselekményeket bünteti.
- A törvény előtti rendről ír.
- Az összeesküvés szankcionálása.
- A dézsmafizetés.
- A cselszövések büntetése.