„Atyáink hitének” feladása miatt most „a sötétség hatalma” uralkodik [Lk 22,53]
Rendíthetetlenül a tradícióhoz, az Egyháznak a kezdetektől érvényes tanításához ragaszkodni: ez az egyetlen garancia a reménnyel teli jó jövő számára. Napjainkban azonban ez nem így van, napjainkban a legnagyobb „sötétség” uralkodik az „új” és „más” utáni állandó keresés miatt. Pio
atyának egyik lelki lányához intézett eme figyelmeztetése gyorsan
terjedt San Giovanni Rotondo-ban. 1968-t írtak, ez volt Pio atya utolsó
földi éve: 1968. szeptember 23-án hunyt el.
Pio atya szóban forgó lelki lánya közvetlenül gyónása után letérdelt Pio
atya elé, és Pio atya, aki kezét kétszer vagy háromszor erőteljesen a
fejére tette, ezt mondta neki szinte hangosan, úgy hogy többen
meghallhatták: „Nem elfelejteni, lányom, kitartás és állhatatosság atyáink hitében”, majd még egyszer nyomatékosan megismételte: „Atyáink hitében!”
Micsoda
világító hitvallása ez Pio atyának! A felbonthatatlan egységért
„atyáink hitével”, az Egyház egyetlen örökké-érvényes hitével az idők
végezetéig.
Akkoriban Pio atya ezen kijelentése szájról szájra járt San Giovanni
Rotondo-ban, és mindenki azonnal intő figyelmeztetésnek fogta fel
védelmül és védekezésül a várható veszélyek láttán. De teljes
terjedelmében és súlyában mégis csak lépésről lépésre az elkövetkezendő
hónapok és évek világították meg Pio atya eme felkiáltásának egész
drámáját, amikor az egyházban és a világban konkrétan és nagyon gyorsan
neki fogtak „atyáink hitének” elpusztításához.
Bevezették a szentmise új liturgiáját, mely ahelyett, hogy megtöltötte
volna a templomokat, kezdte kiüresíteni őket, és a vasárnapi mise
átlagos 60 százalékos látogatottságát 5 százalékra zsugorította össze az
egykor keresztény Európában. Ezzel egyidőben a gyónás szentsége
rémisztő összeomlást ért meg egészen a gyóntatószékek eltűnéséig sok
templomban. Úgy tűnik, hogy a mesterséges fogamzásgátlás az élet
elutasításából és gyűlöletéből vált a párok, a keresztény párok halálos
uralkodójává. Illetlen divat terjedt el mindenhol, ami az egész
társadalomban az erkölcsök szemérmetlen pusztulásához vezetett. És így
tovább az élet minden területén.
És mi nagyon jól tudjuk, hogy Pio atya vérzőn emésztette fel magát a
napi szentmiséért, a nappal és éjjel tartó gyónásokért, az élet
védelméért és az élet számára mindig nyitott keresztény házasságért,
tisztességes és méltó keresztény öltözködésért. Mindezt „atyáink hite”
szerint.
De van még egy másik epizód Pio atya életéből, mely életének utolsó
napjaiban (talán 1968 augusztusában) történt. Barátai és lelki
gyermekeinek (néhány orvos és látogató) egyik csoportjával együtt
elköltött vacsora közben a beszélgetés azokra a sokrétű gyümölcsökre
terelődött, melyeket a nagy II. Vatikáni Zsinattól reméltek, mely alig
három évvel korábban fejeződött be.
A jelenlevők kis csoportja a zsinat gyümölcseiként a jövő számára számos
reménykeltő dolgot sorolt fel és jövendölt meg. De ehhez meg akarták
kapni Pio atya megerősítését is, és ezért ránéztek. Pio atya azonban
csak ezt mondta nagyon-nagyon komolyan: „Csak sötétségek várnak ránk, mindenütt csak sötétség … de nem mondhatunk semmit… maradjunk csendben!” [Vajon ez a második rész mit jelent?]
Rémisztő jóslat, mely szemeink előtt évről évre valósággá válik az élet
tömeges lemészárlásával, a család, az ifjúság, a szerzetesi élet
összeomlásával, az ideák elrettentő összevisszaságával és a hit
dogmáinak tagadásával…
Stefano Maria Manelli FIF