Meg kell találni az alkotó együttélés útját, hogy mindenki lehetőséget kapjon tehetsége kibontakoztatására, és megbecsült tagja legyen a társadalomnak – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a roma holokauszt áldozataiért és a magyarországi cigányságért bemutatott szentmisén kedden a budapesti Szent István-bazilikában.
Beszédében a katolikus főpásztor kiemelte: imádkozni kell azért, hogy
mindig tisztelettel és szeretettel tudjunk tekinteni egymásra, azért
is, hogy „éber figyelemmel, időben észrevegyük a gyűlöletkeltés vagy a
pusztító eszmék jelentkezését”, valamint azért is, hogy „minden
nehézségre, szociális, kulturális, történelmi gondokra meg tudjuk adni
az emberség és a szeretet válaszát”.
Erdő Péter úgy fogalmazott: amikor a roma holokauszt áldozataira emlékezünk,
nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak a múltba tekintsünk. Rámutatott:
éppen néhány órával ezelőtt vált hivatalosan is világossá, hogy mi
történt tulajdonképpen az elmúlt években azoknak a tragikus eseményeknek
a során, amelyek roma gyilkosságok néven vonultak be az ország köztudatába. „Imádkozunk az áldozatokért, és imádkozunk Magyarország egész népéért” – tette hozzá.
Az ember méltósága mellett kell hitet tenni
Az Urunk színeváltozásának katolikus ünnepéhez kapcsolódva
megjegyezte: „az ember méltósága és az ember hivatása az, amiről ma
hitünk fényében, Jézus Krisztus személyének fényében különösen is hitet
kell tennünk. Voltak, újra és újra voltak az emberiség történetében
szörnyű időszakok, amikor nem láttuk meg vagy nem tiszteltük egymásban
az Isten képét. Olyan idők, amikor emberek tömegeit pusztították el
nyelvük, vallásuk, származásuk vagy nemzetiségük miatt. Embereket,
akiknek közös és egyenlő a méltósága. Embereket, akiket maga Isten hív,
hogy barátai legyenek, hogy személyes szeretetéből örök boldogságban
éljenek.”
A bíboros emlékeztetett arra, hogy néhány éve a Rajkó zenekar
koncertezett az esztergomi bazilikában, s ekkor megtelt a templom
határon inneni és túli hívőkkel. Koncert után többen bementek a
sekrestyébe megköszönni a hangversenyt és a szentmisét, s akadt, aki azt
mondta: „ünnep volt ez a mai nap. Örült a magyar szívem, hogy végre
együtt lehetünk!” – idézte fel a korábban történteket Erdő Péter.
Évről évre emlékezni kell rá
Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében felidézte: zsidó
és roma emberek egyaránt célpontjai voltak a nácizmusnak, melynek
uralma során milliókat gyilkoltak meg. Hangsúlyozta, évről évre
emlékezni kell a holokauszt tragédiájára, hogy akik eddig nem hallottak
róla, azok is megtudják, mi történt azokban az időkben. Kitért a
roma gyilkosságokat tárgyaló bíróság keddi ítéletére is, melynek során
„az igazság kétségkívül győzött”.
Szólt az oktatás szerepéről az antiszemita és romaellenes beszédek
megelőzésében, illetve arról, hogy a kormányoknak mindig ébereknek kell
lenniük a gyűlöletbeszéd elterjedésének megakadályozásában.
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, fideszes
országgyűlési képviselő kiemelte, nem azért kell emlékezni a roma
holokausztra, hogy újra feltépjék a sebeket, hanem azért, hogy ilyen
tragédia soha többé ne történhessen meg. Utalt arra is, hogy a mai napig
nem tisztázott, pontosan hány cigány embert gyilkoltak meg a
vészkorszak idején.