A két férfi 2002-ben kezdett el béranyát keresni. Végül Oroszországban
találtak egy nőt, aki 8 ezer dollárért kihordott egy gyereket számukra,
akit pár nappal születése után, 2005-ben vettek magukhoz az „apák”. Az
ausztrál televízió annak idején beszámolt a gyerek érkezéséről!
Az orosz hírtelevízió, az RT Novosti jelentette, hogy Newton és Truong
22 hónapos kora óta fajtalankodott a gyerekkel, akit ezen idő alatt egy
nemzetközi pedofil-kör, melynek tagjai Ausztráliában, Franciaországban,
Németországban és az USA-ban élnek, rendelkezésére is bocsátott. A
rendőrségnek legalább nyolc férfit sikerült azonosítania, akiknek
kapcsolatuk volt a kisfiúval, annak 2 és 6 éves kora között.
Az eset úgy derült ki, hogy egy razzia során a rendőrség fotókat talált a
gyerekről. A további nyomozás során bukkantak a két férfi és a pedofil
csoport nyomára.
Eredeti szerkesztő véleménye, ami igen érdekes és megfontolandó felvetés:
Kíváncsi vagyok, ki és mikor fogja végre bíróság elé állítani az amerikai, a francia elnököt, és a homo-„házasság” és örökbefogadási jog többi kitalálóját, támogatóját. És hogy ezeket az embereket legalább álmukban nem kínozzák-e az ily módon tönkretett gyermekek képei. És arra is, hogy közülük hányan hiszik el komolyan, hogy a homoszexuális párok többségénél nem ugyanez vagy legalábbis hasonló történik az örökbefogadott gyermekekkel.
Forrás: Katolikus Honlap
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Apologéta: Én ugyan nem támogatom a halálbüntetést, mert amit Isten adott, azt csak Ő veheti el, de ilyen és hasonló esetekben bizony el kellene gondolkozni azon hogy nem-e kötél, vagy Guillotines, esetleg golyó általi halált érdemelnének ezek a perverz állatok, mert embernek nem lehet őket nevezni. De a máglyán történő megégetésüket is el tudnám képzelni. Lehet mindezek túl szadistának és kínzónak tűnhetnek, de azok akik maguk is szadisták és kínzók, meglátásom szerint nem érdemelnek mást. De az is beleférhetne a kivégzendők körébe, aki mindezt a jog általi lehetőségekkel támogatja.