"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. június 3., szerda

A "Szeretet Vallása" ismét vérengzett

Több száz embert kivégeztek az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai Szíriában, a nemrégiben elfoglalt Tadmurban (ókori nevén Palmüra) és körzetében - közölték vasárnap szíriai kormányforrások és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.

A szunnita fegyveresek az előző héten kerítették hatalmukba az értékes római kori emlékeket őrző, 50 ezer lakosú várost.

A szíriai média szerint ezt követően legkevesebb négyszáz embert kivégeztek azzal az ürüggyel, hogy a kormánnyal működtek együtt, és nem követték a parancsaikat.


Az OSDH kétszáztizenhét áldozatról tud, akik közül százötven a kormányhadsereg katonája volt, hatvanhét pedig polgári személy, köztük nők és gyerekek. A civil szervezet úgy tudja, hogy további hatszáz embert foglyul ejtettek.

Forrás: hirado.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison