"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. július 13., vasárnap

Nem kell többé óvszer - tömeggyilkosság [videóval]

A bőr alá beültethető, 16 évig működőképes távirányítású fogamzásgátló csip készült Bill Gates támogatásával – írta a Daily Telegraph. A számítógépes csip a fogamzásgátló hatású levonorgesztrel hormon kibocsátásával szabályozza a teherbeesést. Az implantátum ugyanakkor távirányítható: a csippel rendelkező nő aktiválhatja, de ki is kapcsolhatja. A tompor, a felkar vagy a has bőre alá ültethetik be – írja az MTI.

Az implantátum hosszú távú megoldást nyújthat a születésszabályozásra. A jelenleg használatos fogamzásgátló implantátum három évig jó, és működését csak úgy lehet leállítani, ha egy klinikán eltávolítják.

Az új csip alkotói – a massachusettsi MicroCHIPS startup – szerint ha az implantátum sikeresen túljut az utolsó teszteken is, akár már 2018 elején a piacra kerülhet, ráadásul versenyképes áron. Preklinikai vizsgálata a jövő év elején kezdődik.

A csip ötlete két éve merült fel, amikor Bill Gates kollégáival látogatást tett a Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT): arról faggatták Robert Langer professzort, hogy létre lehet-e hozni olyan születésszabályozó csipet, amelyet egy nő ki- és bekapcsolhat. Az MIT szerint az implantátumnak kódoltnak kell lennie, hogy védve legyen a vezeték nélküli adatforgalom, és használata biztonságos legyen.

Mérete 20x20x7 milliméter, a tárolt hormon pedig egy 1,5 cm széles mikrocsipen kap helyet a készüléken belül. Az implantátum működése esetén naponta 30 mikrogrammos hormondózist enged a szervezetbe: egy apró elektromos töltéssel felolvaszt egy ultravékony tömítést a hormon körül.
A szerkezet kétségtelenül előnyös lehet a családtervezésben, és más adagolható gyógyszerek esetében is megoldást jelenthet. Ugyanakkor Simon Karger, a Cambridge Consultants sebészeti és terápiás részlegének vezetője arról beszélt a BBC-nek, hogy az implantációs technológia bizonyos kockázatokat és kihívásokat is hordoz magában. Egy olyan jövő rajzolódik ki előtte, amelyben rengeteg dolgot kezelnek majd beültetett okos rendszerek.

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Forrás: index.hu


Apologéta: A Katolikus Egyház egyértelmű tanítása szerint a fogamzásgátlás BŰN. A gyermek Isten ajándéka, elvenni egy élet megfogamzásának a lehetőségét gyakorlatilag egyenlő az abortusszal. Az NDK [fiatalabb és külföldi olvasóimnak mondom Német Demokratikus Köztársaság] kommunista ifjúsági szervezete volt az FDI, melyet akkoriban NDK-s évfolyamtársam az egyetemen - aki nem volt rendszerhű - nem kimondva és lefordítva csak úgy hívta, hogy a szabad szerelem, ahol mindenki mindenkivel minden időben szabadon végezheti a szexuális aktust. [Hú de szépen megfogalmaztam. Mint amikor a sorok közé kellett fogalmazni, de úgy, hogy mindenki értse.] Tehát Bill Gates az összeharácsolt [mások által kifejlesztett dolgokból: operációs rendszer, szövegszerkesztő, táblázatkezelő stb.] vagy inkább összerabolt pénzéből olyan technológiákat fejleszt, mely gyakorlatilag emberiség ellenes. A születéskorlátozásra Bill milliárdosunknak nem csak a chip-s elképzelése van. Alapítványa támogatja pl. a polio vakcina fejlesztését és terjesztését elsősorban a fejlődő világban. Kéretik elolvasni a www.xoutub.com-n a videó utána hozzászólásokat is. Legyen itt egy példának:
"Ha valakinek nem elég egyértelmű Bill Gates azon kijelentése, hogy "új vakcinákkal" csökkenthető a népesség, és összeesküvés-elméletnek nevezi, akkor javaslom, hogy nézzen utána a tényeknek angol vagy akár magyar nyelven, mert temérdek információ áll rendelkezésre, többek között arról is, hogy Indiában 47.500 gyerek bénult meg a szájon át történő polio vakcinázás után."