"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. december 12., csütörtök

Ha Jézusra hasonlítasz: Nem engednek be!

Nem engedtek be egy brit férfit egy dartsversenyre, mert hasonlít Jézusra, így félő volt, hogy eltereli a versenyzők figyelmét – írja a Daily Mail. Nathan Grindal egyszerű brit munkásember, egyébként szakállat is csak azért hord, mert bőrráktúlélő, és az arcszőrzet eltakarja a hegeket.


Az első incidens tavaly történt: egy versenyen a közönségnek szúrt szemet a hasonlóság, és elkezdték hangosan skandálni Jézus nevét. Valaki még egy kerekes székből is felállt a férfi láttán, hogy teljes legyen a hatás. Grindalt végül a biztonságiak kidobták, hogy ne zavarja a versenyzőket. Alig tudott kimenni, mert rengetegen akartak fotózkodni vele. Pár embernek jézusos autogramot is adott.

Nathan Grindal egyszerű brit munkásember (Fotó: Swns.com)
Idén már be sem engedték, pedig előre megvette a jegyet. Amikor át szerette volna venni, két biztonsági őr bekísérte az irodába, ahol kerek perec megmondták neki, hogy a tavalyi eset miatt idén már nem mehet be.

Nagyon megijedtem, pedig nem az én hibám, hogy hasonlítok Jézusra. Nem is vagyok vallásos, csak egy egyszerű átlagember. Semmi rosszat nem tettem, mégis hátrányosan megkülönböztetnek, csak mert hasonlítok Isten fiához″ – nyilatkozta az abingdoni férfi.

A szervezők szóvivője elmondta: a férfit tavalyi „rendbontó magatartása″ miatt nem engedték be idén.

Forrás: index.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: csak feltételezni tudom, hogy a hasonlóságot a Torinói-lepel alapján gondolták a résztvevők. Viszont rendbontóvá minősíteni azt, aki hasonlít valakihez, vagy annak véli emberek csoportja, azért túl megy minden. Egy tény, hogy a férfi hasonlít a lepel lenyomatához:

A torinói-lepel képe és digitálisan feljavítva.