"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. december 23., hétfő

Karácsony: az örök szeretet megtestesülése

"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." [Jn 13,34]

Karácsony: a megváltó születésének az ünnepe. Az a nap, amikor az örök szeretet közénk jött Isten szeretetével és tanításával. A tíz parancs mellé adott egy új parancsot: "Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket.". Ezt az üzenetet próbálták felhasználni a kommunista világban, amikor a figyelmet Jézusról megpróbálták átterelni csak a szeretetre. Ennek a fényében kell vizsgálnunk minden szektát. Ahol a szeretet ellen vétenek, uszítanak, ahol átkoznak, az nem lehet keresztény. Nagyon jól mutatja a következő kép:


A katolikus Szentírásban az [1Kor 13,1-13] Szent Pál Apostol a következő képen fogalmazza meg a szeretet lényegét:

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes, és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes, ami töredékes, az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek, úgy gondolkoztam, mint a gyerek, úgy ítéltem, mint a gyerek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyerek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
"



 Forrás: jehovatanui.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison