Egy temetés margójára - Interjú az FSSPX olasz vezetőjével

Petrucci atya! Jó néhány nappal az egykori SS parancsnokhelyettes, az Ardeatini barlangokban történt szörnyű mészárlás egyik levezénylője, Erich Priebke temetésével kapcsolatban kialakult média-kampány után, arra szeretnénk Önt kérni, hogy legyen szíves egy végső értékelést adni nekünk az ügyről, hogy végre le lehessen zárni a vitát és az eseményt kihasználni igyekvő akciókat. Azokban a heves napokban nem volt hiány felületes jelentésekben és féligazságokban. Ezért próbáljuk meg most végre tisztázni az eseményeket.

Kérdés: Mikor és ki kérvényezte az elhunyt temetési szertartását?
Don Petrucci: A temetés lebonyolításával a család által megbízott ügyvéd október 14-én hétfőn reggel hívott minket telefonon, és érdeklődött, hogy el tudjuk-e vállalni a keddre, 15-ére tervezett temetést annak ismeretében, hogy a civil hatóságoktól megkapták a temetéshez szükséges összes engedélyt. A temetést zárt családi körben akarták lebonyolítani, egy tisztán vallási szertartás keretében, az ügy bármiféle meglovaglása vagy média általi földuzzasztása nélkül. Ezért teljes diszkréciót kértek, melyet mi a legmesszebbmenőkig figyelembe vettünk.

Kérdés: A római egyházmegye vikáriusának tiltása ellenére miért egyeztek bele a szertartás lebonyolításába?
Don Petrucci: Az, hogy a vikariátus megtagadta egy olyan ember eltemetését, aki meg van keresztelve és megkapta a gyónás és az Eucharisztia szentségét – bármi is volt bűne és vétsége – nem felel meg az Egyház törvényeinek és a katolikus doktrínának. Miután megtudtuk, hogy Priebke meg volt keresztelve és részesült a szentségekben, ez a tiltás rendkívüli igazságtalanságnak tűnt szemünkben úgy az elhunyttal, mint családjával szemben. Gesztusunkat ennek a meggondolatlan döntésnek a kijavítására is szántuk.

Kérdés: Majdnem minden hírügynökség azt jelentette, hogy Priebke sosem bánta meg a II. világháború alatt elkövetett cselekedeteit. Az FSSPX sajtóközleménye azonban olyan katolikusról beszél, aki Istenben megbékélve halt meg. El tudná nekünk magyarázni, hogyan áll a dolog valójában?
Don Petrucci: Úgy tűnik, hogy a sajtó bizonyos része egyfajta gyűlöletkeltést szít, az, amelyik magának vindikálja a jogot, hogy meghatározza, kinek lehet megbocsátani és kinek nem. Törvényeket diktálnak az Egyháznak, hogy ők határozhassák meg a feltételeit annak, kinek van joga egyházi temetéshez és kinek nem. És rászabadítják a lincselő tömeget azokra, akik nem hajlandók ennek alávetni magukat.

Erich Priebke, akit protestánsnak kereszteltek, a háborút követő években feleségével együtt áttért a katolikus hitre és gyermekeit is katolikusnak kereszteltette. (Erich Priebke, Autobiografia (Rome: Associazione uomo e liberta, 2003), 150, 160, 161, 170.) Ezt követően életében számos paptól kapott lelkipásztori vezetést. 2002-ben, házi őrizetbe vétele után engedélyt kért és kapott, hogy eljárhasson a templomba szentmisére. Élete végéig rendszeresen részesült a gyónás és az Eucharisztia szentségében.

Olaszországba való visszatérése után, a Római Katonai Bíróságon való meghallgatása során, 1996. árpilis 3-án, felolvasott az áldozatok családtagjainak jelenlétében egy levelet, amelyben kifejezte sajnálkozását és elítélte az engedelmességnek azt a rettenetes aktusát, amelyet az akkori körülmények között ő végrehajtott. (Exclusive interview granted to Francesco Giorgino, after Priebke was sentenced to prison. See YouTube, “Guai ai vinti, storia di Erich Priebke 10/11” [“Woe to the defeated, the story of Erich Priebke 10/11”].).

Ezeket mondta: „Szívem mélyéből szükségesnek érzem kinyilvánítani részvétemet az Ardeatine barlangokban elhunyt áldozatok rokonainak fájdalma miatt… Hívőként soha nem tagadtam ezt a tragikus tényt; számomra az a parancs, hogy részt kellett vennem ebben a tettben, mély személyes tragédia volt… Tisztelettel gondolok az elhunytakra és együtt érzek az élőkkel fájdalmukban.”

Legutolsó interjújában, idén júliusban, amely kétségkívül vitatható történelmi megfontolások közepette készült, rendkívüli fontosságú erkölcsi megfontolások találhatóak. Ezek azok a kijelentések, amelyek egy papot érdekelhetnek. Amikor az újságíró megkérdezte, hogy egyetért-e az antiszemitizmussal, azt válaszolta: „Nem. Megismétlem, hogy az antiszemitizmus gyűlöletet jelent, válogatás nélküli gyűlöletet. Öregemberként, akit megfosztottak szabadságától, mindig is visszautasítottam a gyűlöletet. Soha nem akartam gyűlölni senkit, még azokat sem, akik engem gyűlölnek. Amiről beszélek, az mindössze a kritizálás joga és elmagyarázom az okait is.”

Tehát visszautasította a fajelméletet, mint olyan hibát, amely olyan útra visz, amelyről nincs visszafordulás. A népirtásról pedig kijelentette: „Az én állásfoglalásom az ilyen jellegű cselekedetek feltétel nélküli elítélése. Minden olyan erőszak, amely válogatás nélkül ér közösségeket és nem vizsgálja az egyének felelősségét, elfogadhatatlan és teljes mértékben elítélendő.”

Nekem, mint papnak nincs okom kétségbe vonni e kijelentések őszinteségét. 

Kérdés: Annak fényében, amit éppen most magyarázott meg, úgy gondolja-e, hogy Priebke olyan közösség elleni bűncselekményt követett el, akitől emiatt meg kellett tagadni a nyilvános temetést?
Don Petrucci: A jelenlegi kánonjog szerint egyházi temetés csak olyan egyéntől tagadható meg, aki nem mutatta halála előtt a bűnbánatnak jelét. (CIC (1983) nn. 1184-1185.) Ezért nem értem, hogyan lehetne Erich Priebke méltatlan a temetési szertartásra?

Soha ezelőtt nem beszéltek annyit az Egyházban a jószándékról, a felebaráti szeretetről, mint napjainkban, különösen a jelenlegi pápa [?] alatt. Amikor azonban ezeket az erényeket a gyakorlatba kell áthelyezni a Szentírásnak megfelelően, akkor is, ha politikailag nem korrekt és dacolni kell a közvéleménnyel vagy a médiával, már máshogy működnek a dolgok. Az Egyház azonban nem eshet térdre a világ előtt, hacsak nem akar a képmutatás bűnébe esni, amellyel Jézus a farizeusokat illette a Bibliában.

Isten irgalma túlmegy politikai szervezeteken, még a legelítélhetőbbeken is, és legyőzi a legsúlyosabb bűnt is, feltéve, hogy van őszinte bűnbánat, amely az egyetlen alapvető feltétel. Egy katolikusnak, aki bűnbánatot tart, joga van a temetési szertartásra. Egyikünk sem ítélheti meg valakinek legbelsőbb énjét, a lelkiismeretét, csak Isten, és a végső ítélet Őrajta múlik. A katolikus hit sajátja az irgalom és a megbocsátás, nem pedig a gyűlölet vagy a vendetta.

Kérdés: Hallottunk azonban szerencsére néhány olyan prominens személyt is, akik elismerték Priebke jogát az egyházi temetésre.
Don Petrucci: Igen, hallottunk néhány hangot a vadonban, és ez igen tiszteletreméltó. Nagyon örültem Cottier bíboros kijelentéseinek és a Montezemolo bíborossal készült interjúnak, aki pedig az Ardeatini barlangokban megölt ezredes unokaöccse. Megindított azon áldozatok rokonainak a tanúságtétele, akik szolidaritást vállalnak azután, hogy réges-rég megbocsátottak, és akik most imában egyesülnek az elhunytért. Csak ez nevezhető keresztény hozzáállásnak.

Kérdés: Priebke olyan katolikus volt-e, aki kapcsolatba hozható az FSSPX-szel vagy legalább látogatta olykor a közösség kápolnáit?
Don Petrucci: Nem, én soha nem találkoztam vele, és úgy tudom, máshol sem látogatta a Szent X. Pius Közösség miséit. Azt olvastam, hogy meg volt keresztelve, és házi őrizete idején engedélye volt szentmisére járni. Tudtam, hogy van egy pap, aki rendszeresen látogatja.

Kérdés: Sok újság írt arról, hogy nem igazán történt meg a temetés ünnepélyes szertartása, míg máshol azt lehetett olvasni, hogy azt megszakították. Hogyan történtek igazából a dolgok azokban a zaklatott órákban?
Don Petrucci: Az elhunyt földi maradványai 17.30-kor érkeztek meg, de a családtagok és a barátok nem tudtak bejutni a tüntetők miatt. Jó néhány kísérlet után a család ügyvédje úgy döntött, hogy elhalasztja a temetést, mert becslése szerint a fennálló körülmények között nem tudta volna végrehajtani feladatát, amellyel a család bízta meg. Végül csak 19.20-kor, körülbelül 20 ember részvételével celebráltam a gyászmisét az elhunytért a test jelenléte nélkül.
Közben a koporsót elhelyezték a földszinten, ahol halottasházat állítottak fel. Késő este, hogy teljesítsem papi kötelességemet, azt javasoltam az ügyvédnek, hogy áldjuk meg a halottat a temetési szertartásnak azzal a részével, amelyet az Egyház a gyászmise végére tart. Ezután ő és néhány ember jelenlétében elvégeztem ezt a szertartást. Erről volt szerencsém nemrégiben a La Stampa újságírójának, Andrea Torniellinek is beszélni egy interjúban.

Kérdés: A katolikus világ egyes részeiről néhány rendkívül negatív reakció érkezett az Ön döntésére. Különösen megdöbbentett a Mária Rádió igazgatójának szívtelen hangja, akinek pedig mindenki másnál jobban kellene tanítania, mi az irgalom. Albano Laziale püspöke is nagyon durva kijelentéseket tett a Szent X. Pius Közösséggel szemben, sőt odáig ment, hogy azt mondta, a Pius Közösség nem része a katolikus Egyháznak. Mit tud erről elmondani nekünk?
Don Petrucci: Az Egyházhoz tartozás nem pusztán jogi kérdés. Aquinói Szent Tamás elmagyarázza, hogy a Krisztus Misztikus Testéhez való tartozás feltétele a hit. Sajnos, a II. Vatikáni Zsinat után olyan új doktrínákat tanítottak az egyházi hatóságok, amelyek ellentmondanak az Egyház mindenkori tanításának. A mi közösségünket 1970. november 1-én rendes egyházjogi eljárás keretében ismertek el, de később méltatlanul elítéltek, mert ellenezte ezeket a változtatásokat. Olyan változtatásokat, amelyek a későbbiekben helyt adnak olyan viselkedésnek, amelyek viszont ellentmondanak a katolikus tanításnak, mint például a temetés megtagadása valakitől, aki Istenben megbékélve halt meg, azért, hogy megfeleljenek a politikai korrektségnek. 

Ami a hozzáállásunkat illeti, a Szent X. Pius Közösség mindig is ellenezte ezeket a változtatásokat, abbéli meggyőződésében, hogy a legnagyobb szolgálat, amelyet az Egyháznak tehet az, hogy nem próbál meg szolgaian megfelelni, hanem a változatlan katolikus tanítást hirdeti, és egyúttal elítél mindent, ami ezzel ellentétes, még akkor is, ha a hierarchia egy része nem ezt tanítja.

Azt állítani, hogy nem vagyunk katolikusok, különösen, ha ezt egy pap teszi, akinek ismernie kellene az Egyház tanítását, színtiszta hazugság, amelyet talán nyilvánosan kellene jóvátenni.

Másrészről viszont tudatában vagyok annak, hogy sok katolikus és még püspök is, anélkül ítélkezik felettünk, hogy ismernének bennünket és a történetünket, gyakran előítéletek és a tömeg véleménye alapján. Albano püspökét, akit minden egyes papunk mindennap megemlít a miséjében, mint a helyi püspököt, mindig szívesen látjuk, és ha eljön, maga győződhet meg róla, hogy valóban nem vagyunk része az Egyháznak, ahogyan ő – talán meggondolatlanul – kijelentette.

Kérdés: Más kommentátorok, akik nyilvánvalóan nem voltak elég jól informálva, összehasonlították az Ön véleményét Richard Williamson püspökével, illetve Florian Abrahamowicz atyáéval. Mit tud nekünk erről mondani?
Don Petrucci: Mint a Szent X. Pius Közösség helyi elöljárója Olaszországban, el kell mondanom, hogy mind Richard Williamson püspököt, mind Florian Abrahamowicz atyát éppen azért zárták ki közösségünkből, mert némely véleményük nem egyezett meg az FSSPX véleményével. Az ő véleményük azóta nem felel meg és nem számít az FSSPX hivatalos véleményének. Ezért indokolatlan bármilyen összehasonlítás. Itt meg kell jegyeznem, ezen túlmenően, hogy az újságokban megjelent némely állítás, melyet tévesen nekem tulajdonítanak, amik szintén nem képviselik társaságunk gondolkodásmódját. Az Isten irgalma nem zár ki senkit, akinél megvan az igaz bűnbánat.

Kérdés: Hogyan élték át Önök, ott Albanoban azt a délutánt?
Don Petrucci: A temetés napján sajnos az érzéketlen gyűlölet megnyilvánulásainak voltunk tanúi, mint amilyen például a halottaskocsi leköpdösése és ütése volt a polgármester szeme láttára, aki olasz trikolóros selyemszalagot viselt. Torkomra fagyott a szó annak a plakátnak a láttán, amelyet néhány demonstráló tartott a kezében, és amin ez a felirat állt: „Lehet, hogy az Örök Atya megbocsátott neked, de mi nem!” [Apologéta: lehet, hogy a választott nép tagjai voltak, akik képtelenek a megbocsátásra?]

Ez a temetés alkalom volt arra, hogy nyíltan összecsapjon két ellentétes doktrína: egyik oldalról Jézus Krisztus és az Egyház tanítása, amelynek középpontjában az irgalom és a megbocsátás áll, másik oldalon pedig azok az ideológiák, amelyek sem nem tudják, hogyan kell megbocsátani, sem nem akarnak megbocsátani. Egyfelől a szeretet és az irgalom örök törvénye, másfelől a gyűlölet meg a vendetta törvénye, ahol a „szemet szemért, fogat fogért” kegyetlen törvénye érvényesül.

Krisztus törvénye az, amelyet mi, ha méltatlanul is, de követni akarunk, távol mindenfajta politikai polémiától.

Kérdés: Végezetül még egy kérdés: Néhány újság nem mulasztotta el úgy beállítani a Szent X. Pius Közösség jelenlétét Albanoban, mint amelynek a helyi lakossággal nincs sok kapcsolata, és amely emiatt valószínűleg nem szívesen látja, vagy értékeli a rendház jelenlétét a városban. Igaz ez?
Don Petrucci: Társaságunk 1974 óta van jelen itt, Albanoban. Gyermekek generációit készítettük föl az elsőáldozásra és a bérmálásra, és az irgalmasság cselekedeteit végezzük a betegek és a szegények között, akiknek rendszeresen osztunk ruhát és ételt. Ezért aztán sok barátunk van a helyi közösségben, akik szolidaritásukat fejezték ki velünk az incidens miatt. Ezért visszautasítom azt az állítást, hogy az a kegyetlen tömeg, amely múlt kedden szektás gyűlöletet mutatott egy halott ember koporsójának jelenlétében, Albano lakosságának képviselőiből állt volna.

Befejezésül szeretném idézni Szent Pál apostol egy mondatát, melyet a galatákhoz szóló levelében írt: „Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1,10) Azt hiszem, ez kell az ember programja és ideálja legyen az Egyházban: mindig Krisztus tanításával összhangban cselekedni és soha nem keresni kompromisszumokat a világ lelkületével.

Forrás: Katolikus Honlap

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison