"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. november 17., vasárnap

Mi a baj a limburgi püspökkel?

Ha a német sajtó mintegy karmesteri intésre ráront valakire, és az összes médiacsatornán a nap 24 órájában csak az illető mocskolását halljuk, nem visszariadva a nyilvánvaló hazugságoktól, anélkül, hogy a megrágalmazottnak egy csöpp esélye is lenne saját reagálását és álláspontját az ügyben kifejteni, szinte biztosra vehetjük, hogy az illetőnek csupán egy bűne van: Valamilyen módon sértette a németországi status quo-t, az “Új Világrend” uralkodó világnézetét. A német sajtóban a világ legtermészetesebb dolga, hogy írnak (rágalmaznak) valakiről, anélkül, hogy az illetőnek lehetőséget adnának a reagálásra.

Nincs ez másképp a fiatal, dinamikus, hitét és püspöki funkcióját komolyan vevő Tebartz-van Elst püspök esetében sem. A püspököt 2008-ban nevezte ki XVI. Benedek Limburgba. A püspökség évtizedek óta progresszív püspökök vezetése alatt volt, így Tebartz-van Elstnek eleve nem volt könnyű dolga.

Első hivatali cselekedeteinek egyike volt, hogy megregulázta Kollast, a wetzlari dékánt, mert az illető nyilvánosan megáldott egy homoszexuális párt egy katolikus templomban. A homoszexuálisok Németországban a szent tehenekhez hasonló védettséget élveznek, Tebartz-van Elst a hagyományos katolikus álláspontra hivatkozva túltette magát ezen. Evvel rögtön halálos ellenségeket szerzett magának úgy egyházmegyéjében, mint a világi sajtó részéről, amely attól fogva folytatta kampányát ellene. A “Spiegel”, a “Welt”, a “Zeit”, stb. rendszeresen támadták a püspököt mindenféle mondvacsinált ürüggyel (pl. tekintélyelvű vezetési stílus).

Második halálos bűne az volt, hogy 2010-ben kinyilvánította, összeegyeztethetetlen a katolikus hittel a tagság a “Donum Vitae” egyesületben. Miről is van itt szó?

A német jogrendszer sajátosságához tartozik, hogy csak azok a terhes nők mehetnek művi vetélésre, akik igazolják, hogy részt vettek tanácsadáson, mely tanácsadásnak az lenne a célja, hogy lebeszélje az illetőt az abortuszról, alternatívákat vázoljon föl neki. Nos, a gyakorlatban kiderült, hogy ezek a tanácsadó szervezetek nem vették komolyan az ilyen irányú tanácsadást, egyszerűen leigazolták a nők számára, hogy részt vettek rajta, sőt egyesek még bátorították is a terhes nőket a művi vetélésre. A XX. század utolsó évtizedében a II. János Pál pápa hosszas vita után megtiltotta a német egyháznak, hogy működtessen ilyen egyesületeket. Ekkor alakult meg a katolikus civilek által működtetett “Donum Vitae” szervezet, amely a pápai rendelkezés ellenére továbbra is kiadta az igazolásokat.

Ezek után kapóra jöttek Tebartz-van Elst ellenségeinek a püspökségi központ újjáépítésének költségei.

Tény és való, hogy a költségek elszaladtak. Evvel azonban a limburgi püspökség nem állt egyedül, más püspökségnél is voltak hasonló túlköltekezések. Csak abból senki nem csinált ügyet. A limburgi helyzet megítélésénél tudni kell, hogy a püspök elődei a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben olyan bizottságokat hoztak létre a kollegialitás és nyíltság jegyében, amelyeknek az lett volna a funkciójuk, hogy szakmai szempontból segítsék a püspököt döntései meghozatalánál. Nos, 2008-ban az építési ügyekért felelős bizottság a szediszvakancia idején (a régi püspök már nem, az új még nem volt hivatalában) döntött a püspökségi központ újjáépítéséről. Azaz Tebartz-van Elstet kész helyzet elé állították.

Más kérdés, hogy valószínűsíthető, hogy a püspök nem mutatott túl nagy érdeklődést a pénzügyi kérdések iránt, illetve elfogadta civil tanácsadóinak ajánlását. Erre szokták mondani, a püspök magas labdát adott ellenfeleinek. Ma ezek a civil tanácsadók támadják a legvérmesebben a püspököt pazarló politikája miatt. Ugyancsak nem verik nagydobra a médiák, hogy a költségek elszállásának egyik fő oka volt, hogy a kivitelezések során sziklás talajra bukkantak.

A püspök ellenségeinek kapóra jött az új pápa demonstratív egyszerű életvitele. A sajtó ekkor sebességet váltott a rágalmazásban. Tizenötezer eurós fürdőkádról, arany kilincsekről hazudoztak. A hangulatot annyira fölkorbácsolták, hogy a püspök Északrajna-Vesztfália tartományban élő rokonságát gyilkossággal fenyegették meg.

Ami az egészben a legszomorúbb, az a német püspökök hozzáállása az ügyhöz. Körükben régóta divat a szembenállás a Vatikánnal, a vatikáni utasítások elszabotálása, a konzervatív, azaz hitükhöz, hivatásukhoz ragaszkodó püspökök kikészítése a médiával karöltve. Nem volt ez másképp a művi vetélésre feljogosító igazolások kiadásának kérdésében sem.

Jelen esetünkben a többi püspök semmivel sem él szerényebben Tebartz-van Elstnél. Mégis, falkaként rontottak rá, maguk mellett tudva a média támogatását. A pálmát az eretnek megnyilatkozásokról elhíresült Zollitsch, freiburgi érsek, a Német Püspöki Konferencia elnöke vittel el, aki nyilvánosan azt mondta, ő ebben a helyzetben nem tudna tovább élni, evvel, mintegy öngyilkosságra felszólítva Tebartz-van Elstet. A falkának kapóra jöttek a mostani “pápának” furcsa megnyilatkozásai, melyek nem a kinyilatkoztatott hitigazságok alapján, hanem a világi média szájíze szerint kezelik a homoszexualitás, az abortusz, a válás-újraházasodás, az elváltak szentségekben való részesítése kérdését.
Tebartz-van Elst a pápánál 2013 októberében
A Vatikán felemás döntést hozott. Tebartz-van Elst néhány hónapig nem térhet vissza állomáshelyére. Véleményünk szerint a helyzet annyira elmérgesedett, hogy utána sem, valami megoldást fognak keresni személyét illetően.

A püspöki kar és a média együttműködése hithű papok, püspökök kikészítésében nem újkeletű Németországban, illetve a német nyelvterületen.
1995-ben a bécsi érseket, Hermann Groert rágalmazták meg, hogy évtizedekkel korábban iskolai hittantanárként pedofil kapcsolatot létesített. Fura mód a médiakampányra akkor került sor, amikor Groer megígérte Fröhlichnek, a legismertebb, ma is börtönbüntetését töltő osztrák revizionistának, hogy megvizsgálja a revizionista téziseket. (Fröhlich akkori nyomozása szerint a rágalmazásnak semmi alapja nem volt.)

Wolfgang Haas
1997-ben Wolfgang Haas churi püspököt (Svájc) sikerült a médiának és a püspök-társaknak hivatalából eltávolíttatnia. Haas bűne az volt, hogy a katolikus álláspontot képviselte a homoszexualitás kérdésében. Haas számára ezután kreáltak egy abszolút jelentéktelen, új püspökséget Vaduzban (Liechtenstein).


Vitus Huonder
Haas mai utódja, Vitus Huonder püspök 2012. nagyböjti körlevelében emlékeztetett néhány alapvető katolikus hitigazságra, mint a házasság fölbonthatatlansága, szentségek méltó vétele. Evvel Huonder maga ellen tudhatta püspöktársai, az alsó klérus és a média nagy részét.

Kurt Krenn
2004-ben óriási médiabotrányt csináltak abból, hogy a Sankt Pölteni szemináriumban állítólag homoszexuális kapcsolatok fordultak elő. A bűnbak a mérsékelten konzervatív Kurt Krenn Sankt Pölteni érsek lett, akinek természetszerűleg semmi köze nem volt az ügyhöz. A médiaterror addig folytatódott, míg Krenn le nem mondott.

Walter Mixa
Walter Mixa augsburgi püspök következetesen védte a hagyományos családmodellt, és igen súlyos bűnnek nevezte az abortuszt. Bírálta a CDU családokkal kapcsolatos politikáját. Felemelte szavát a német vezetés ellen az afganisztáni katonai részvétel miatt. 2007-ben szóvá tette Izrael rasszista, palesztinellenes politikáját. A Williamson-ügy kapcsán a holokauszt adataival a magzatgyilkosságok számait állította szembe. Bírálta az ateizmust, az istentelen társadalmat földi pokolnak nevezte, emlékeztetve a nácikra és kommunistákra.

A médiák 2010-ben elérkezettnek látták az időt kikészítésére. Fölröppentették a hírt, hogy egy volt ministránsa azt állította, hogy Mixa pedofil kapcsolatot létesített vele korábban. A volt ministráns hiába tiltakozott, hogy az egészből egy szó sem igaz, a médiaőrjöngés a cáfolatot akarattal figyelmen kívül hagyta. Mixa kikészítésében itt is partnerek voltak a püspök-társak.

Gerhard Maria Wagner
XVI. Benedek 2009-ben a konzervatív hírben álló, és egyházközségét jól vezető, hívei által rajongva szeretett Gerhard Maria Wagner plébánost linzi segédpüspökké akarta kinevezni. Az eredmény itt is médiaterror, a világi média és a “progresszív” püspöki kar összefogásával sikerült a kinevezést megakadályozni.

Természetesen az itt felsorolt esetek, illetve személyek mind egy nagyon visszafogott konzervativizmust képviselnek, akik az alapvető viszonyokat (politikai korrektség, illetve a zsinat utáni vatikáni irányvonal) nem vonták kétségbe, ezeken a kereteken belül igyekeztek többé-kevésbé képviselni a katolikus álláspontot.

Richard Williamson
A hivatalos egyháznál egy nagyságrenddel nyíltabban és határozottabban képviseli a hagyományos katolikus álláspontot a Szent X. Piusz Papi Testvériség (tradicionalisták). Bár néhány éve náluk is megmutatkoznak a politikai korrektség jeleni. 2009-ben elhatárolódtak a holokauszt-dogmát megkérdőjelező Williamson püspöktől. A tovább húzódó Williamson ügynek az ő tavalyi kizárása vetett véget, egyelőre legalább is. Így jelenleg elmondhatjuk, a nyugati kereszténységben egyedül Williamson püspök és néhány híve az, aki megalkuvás, és a fennálló hatalmi viszonyokra való tekintet nélkül követi a hagyományos katolikus hitet.

Bálint József

Forrás: www.jozan-katolikus.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: teljesen korrekt elemzés, amihez csak egyet lehet hozzátenni, amit a szerző nem ír le, hogy a "média terrort" folytató orgánumok (újság, TV, rádió, internetes portál) tulajdonosai és újságírói egy nemzetiséghez tartoznak, mégpedig Jézus népéhez. Ez pedig mindent megmagyaráz.
Williamson püspök úr 5 nyugati (angol, német, francia, spanyol és olasz) nyelven, minden héten email-ben küldött Eleison Comment tanító levelére ITT lehet feliratkozni.