"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. november 12., kedd

A végső idők jelei - Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi

Rendelkezhet-e egy gyerek a saját haláláról?
Belgiumban, ahol az eutanázia 18 év felett megengedett, a kormány azt fontolgatja, hogy a törvényt a gyerekekre is kiterjesztené. Ezt egyetlen ország sem engedi meg a világon. A törvénytervezet azt is lehetővé tenné, hogy a demenciában szenvedő felnőttek a betegség korai szakaszában kérjék saját halálukat. A lépés támogatói szerint azért kell engedélyezni a gyerek eutanáziát, hogy lehetőséget adjanak a szülőknek a fájdalmas helyzetekben. Az ellenzők szerint egy gyerek nem képes saját haláláról dönteni. 

Belgium eleve úttörőnek számít az eutanáziában. A gyakorlat 2002 óta legális az országban. Egy évtized alatt az eutanázia esetek száma a 2003-as 235-ről 1432-re emelkedett 2012-re. A tavalyi statisztikák még nem állnak rendelkezésre.

Az eutanázia során az orvos általában először egy nagyon erős nyugtatót, majd a szívet megállító szert ad be a betegnek.


Eddig csupán néhány országban legális az eljárás vagy valami ehhez hasonló gyakorlat. Hollandiában az eutanázia bizonyos körülmények között engedélyezett, amit 12 éven felettiek is kérhetnek szülői jóváhagyással (elvileg a csecsemők eutanáziája is lehetséges és az orvosok nem vonhatók törvényileg felelősségre érte). Ezenkívül egyedül Luxemburgban engedélyezett még az eutanázia Európában. A támogatott öngyilkosság, ahol az orvosok segédkeznek a beteg halálában, de nincs aktív szerepük megölésében, Svájcban engedélyezett még.

Az Egyesült Államokban Oregon államban lehetséges támogatott öngyilkosságot kérni a 18 éven felettieknek. Belgiumban a hatalmon lévő szocialista párt terjesztette be a módosító javaslatot, ami kiterjesztené az eutanáziához való jogot. A Flamand Keresztény Demokrata Párt megfogadta, hogy harcolni fog a törvény elfogadása ellen és az Európai Emberjogi Bíróság elé visz az ügyet, amennyiben a parlament jóváhagyja a törvényt.

Furcsa, hogy a kiskorúak más fontos területeken nem számítanak jogilag kompetensnek, mint például a házasság kérdésében, de úgy alakulhat, hogy dönthetnek halálukról,” nyilatkozta Andre-Joseph Leonard katolikus érsek.

A vitához számos orvosetikus hozzászólt. Charles Foster, az Oxford Egyetem orvosi jog professzora szerint egy gyerek nem képes tájékozott, megalapozott döntést hozni az eutanáziáról, hiszen ez még egy felnőttnek sem igazán megy.

Gyakran előfordul, hogy amikor valaki végül abba a helyzetbe kerül, amitől korábban félt, még inkább ragaszkodik az élethez,” mondta. „A gyerekek, mint mindenki más, nem tudják előre elképzelni, hogy milyen értékes lesz számukra a saját életük, ha nem halnak meg.

A demenciával kapcsolatos változtatások is ellentmondásosak. Jelenleg az emberek nyilatkozhatnak arról, hogy amennyiben állapotuk a jövőben romlana, eutanáziát végezzenek el rajtuk, azonban a nyilatkozat csak öt évig érvényes és a kérés csak abban az esetben hajtható végre, ha a beteg visszafordíthatatlan kómába esik. A módosítás eltörölné az időkorlátot és a kómával kapcsolatos kitételt, lehetővé téve, hogy mondjuk egy Alzheimer kórban szenvedőt néhány évvel a betegség jelentkezése után megöljenek.

Dr. Patrick Cras, az Antwep Egyetem neurológusa szerint a demenciában szenvedőknél gyakran előfordul, hogy idővel megváltoztatják véleményüket és később egyáltalán nem akarnak meghalni.

Gyakran megváltozik a személyiségük és egészen másképp gondolkoznak a halálról, mint korábban, amikor teljesen kompetensek voltak,” mondja a professzor. „Én nem vállalhatom, hogy megöljek egy másik embert, amikor az nem is érti, hogy mi történik, csak azért mert korábban írt egy kérelmet saját eutanáziájára vonatkozóan. Nem döntöttem még végérvényesen, de szerintem ez már túl messzire megy.

Máshol Európában a kegyes halál gyakorlatára összpontosítnak inkább a gyógyíthatatlan betegeknél és messze elkerülik a belga gyakorlatot,” mondja Penney Lewis, a King’s Collage orvosi jog professzora. „Ha a belga törvényjavaslatot elfogadják az egy kulcsfontosságú határ átlépése lesz.

Forrás: idokjelei.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta:Sok mindent nem lehet hozzátenni a cikk elemzéséhez. Ajánlom elolvasásra az Ajánlott olvasmányokat és az ott kifejtett véleményemet.

Ajánlott olvasmányok:

  1. A végső idők - Gyermek gyilkos belgák
  2. A végső idők - Gyermekeket ölni, hogy a szülők ne szenvedjenek
  3. A végső idők - Népszavazás az euthanáziáért Magyarországon
  4. A katolikusok árulása
  5. A végső idők - Halálos adagú gyógyszert írhat(ná)nak fel a quebeci orvosok