Mindenszentek vecsernyéje után minden ünnepi díszt eltávolítanak az oltárról és a halottak vecsernyéjének hangulatával jámbor komolyság tölti be a templom csarnokait. Ezután az Egyház a hívő népet körmenetben vezeti a mécsekkel és őszi virágokkal díszitett sírokhoz és ott elmondja a liturgikus könyörgést az elhunytakért. Másnap reggel külön zsolozsmát tart a halottak napjáról és ünnepélyes gyászmisét mond.
Halottak napjának gyászünnepe különös alkalom és ösztönzés legyen számunkra, hogy könyörgéssel és jótettekkel (alamizsna, búcsúk) a kedves halottak iránt érzett részvétünket valóban kimutassuk. Ezért, hacsak lehet, járuljunk méltóan a bűnbánat szentségéhez és a szentáldozáshoz, hogy e nap «totie-quoties» teljes búcsúját minél többször elnyerhessük és a szegény lelkekre átruházhassuk. A sírok látogatása emlékeztessen minket a földi mulandóságra és ébresszen bennünk gondolatokat arról az igazságról, amit a halott a sírból kiállt: «Ma nekem, holnap neked, - ami én ma vagyok, az lész te holnap». Joggal és bölcsen nevezi a keresztény nép az egész novembert a halottak hónapjának. Mert a Mindenszentek és halottak-napi szertartás, amelyekkel kezdődik, lelkünk hallhatatlan életére emlékeztet és elvezet a másvilág szemléletére. Legszebben kifejezésre juttatják a hitünket a küzdő, szenvedő és győzedelmes Egyházról (a Szentek egyessége) szóló tanítást.