A Schütz: Dogmatika így osztályozza az ilyen káros, félrevezető megjegyzéseket: „Gyanús tétel (Haeresi suspecta): A tétel úgy, amint hangzik, nem eretnek, talán helyes értelmezést is tűr, mégis alapos okkal feltételezhető mögötte a teológiai tévedés. (…) Megtévesztő tétel (Propositio captiosa): eretnek tételt helyes kifejezésekbe burkol.”
Ilyen és ehhez hasonló kijelentések manapság a katolikus tan minden területét érintve oly sokszor hangoznak el, illetve íródnak le, hogy lehetetlen feltételezni a jóhiszemű pontatlanságot. Ellenkezőleg: jól képzett (de romlott) dogmatikusok szerkesztik meg őket, akik formailag nem lépik át az általuk is pontosan ismert határokat, de olyannyira kitöltik őket, hogy a szövegek hatása messze átnyúlik az isteni kinyilatkoztatás határain, olykor túl sokat, máskor túl keveset állítva.
A Ferenc kézjegyét viselő legújabb dokumentum, az Evangelii Gaudium (Az Evangélium öröme) esetében azonban ez a trükk – szerintem – nem teljesen sikerült. Azaz a szokásos taktika ellenére is felfedezhető benne (még egyszer hangsúlyozom, hogy csak az én megítélésem szerint) az explicit, definitív herezis. Már az is beszédes, hogy a Szentszék honlapján nincs fenn a normatív latin szöveg.
Mit ír a dokumentum a zsidó vallással kapcsolatban?
- „A szövetség (ti. a Mózessel kötött szövetség – a ford. megj.), soha nem lett visszavonva” (247. p.).
- „Keresztényként nem tekinthetünk úgy a zsidóságra (a szöveg értelme szerint: a zsidó vallásra, a judaizmusra – a ford. megj.) mint egy másik vallásra” (247. pont).
- „Mi (vagyis keresztények és a zsidók – a ford. megj.) ugyanabban az egy Istenben hiszünk” (247. p.).
- „Isten továbbra is kifejti művét az ószövetség népében” (249. p.).
Mire hivatkozik az Evangelii Gaudium szövege?
- „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományait és meghívását” (Róm 11,29).
- „Ha már elvetésük megbékélés a világnak, mi más lesz a fölvételük, mint élet a halálból?” (Róm 11,16).
- „Az Izrael fiaival folytatott párbeszéd és baráti kapcsolat a fiatal Jézus életéhez hozzátartozott” (248. p.).
Mi az idézett pontok nyilvánvaló célja? És ez mely dogmával áll szemben?
Ferenc a biblicizmus örve alatt el akarja ültetni a gondolatot, hogy a zsidókkal hajdan kötött szövetség máig fennáll, és a judaizmus isteni jogon is legális vallás a mai korban is, egyfajta zsidó különbejárat a Paradicsomba.
Ez így nyilvánvaló eretnekség, azaz Schütz Dogmatikája szerint: „Sententia notorie haeretica: Már a megfogalmazásáról lerí, hogy ünnepélyesen definiált dogmával áll szemben”
A dogma, amellyel szemben áll, pedig az a tétel, mely az Egyházat az üdvösség egyetlen eszközének vallja (DH 3866; Dz 1821 – Mt 28,19; Mk 16,16). Mk 16,16: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.”
Hogyan próbál a szöveg formailag katolikus maradni?
Először is úgy, hogy összemossa az ószövetség kifejezés két jelentését [a Szentírás része és Istennek Ábrahámmal kötött szövetsége], mikor a régi, azaz a mózesi szövetség visszavonásának valóban meg nem történtét hangsúlyozza.
Hol van tehát a megtévesztés? Mi erre a katolikus válasz?
Az Ószövetség csak mint könyvgyűjtemény maradt érvényben, Istenről adott kinyilatkoztatásai és erkölcsi törvényei ugyanis mindenkor igazak és érvényesek (2 Tim 3,15), mert az isteni kinyilatkoztatás termékeiként megőrizték jelentőségüket. Ugyanakkor az ószövetség mint szövetség megszűnt, de nem érvénytelenítés útján, hanem beteljesedés által. Így például a Tízparancsolat kötelező érvénye megmaradt, de már nem az Ószövetség, hanem az Evangélium erejében kötelez, amely megerősíti, sőt tökéletesíti a parancsok értelmezését (vö. Cathecismus Romanus III. 4,4; ill. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologica III. 107.). Vagyis az újszövetség felülmúlja a régit, hiszen a régi szövetség Krisztus kereszthalálával érvényét vesztette – és ezt hallgatja el az Evangelii Gaudium dokumentum, mert „az Ószövetségben rejtőzik az új, és az Újszövetségben feltárul az ó” (Szent Ágoston).
A dokumentum arra apellál tehát, hogy a szövetség visszavonása valóban soha nem történt meg (a 247. p. így próbálja igazolni kijelentését). Noha ez tényleg igaz, amit a szerző közölni akar valójában mégis hamis, mert az ószövetség mint szövetség igenis megszűnt, de e megszűnés nem a visszavonásban, hanem éppen a beteljesedésben áll (Mt 5,17). Amiként nem lehet azzal sem érvelni, hogy egy terhesség örökre megmarad, ha a terhes nőnek soha nem volt sem spontán, sem művi abortusza: A terhesség ugyanis, akárcsak az előkészítő szereppel bíró ószövetség önmagában bírja a megszűnés igazi és természetes okát: a beteljesedést, példánkban a gyermek megszületését!
Ezért értelmetlen az olyan érvelés, mintha a Róm 11,29 (hogy tudniillik Isten nem bánja meg a zsidó nép meghívását) a szövetség fennállásának a bizonyítéka lenne. Az a nő ugyanis, aki gyermeket akar, természetesen soha nem bánja meg, hogy áldott állapotba került, de ez nem azt jelenti, hogy ezt a sokszor fizikailag kellemetlen állapotot állandósítani szeretné. Épp a beteljesedés, vagyis tulajdonképpen ezen állapot megszűnése miatt fogadja el a várandósság és a szülés minden megpróbáltatását, mert a megszűnéssel egy új valóság, egy új élet kezdődik, mely bár addig is csíraszerűen, majd egyre világosabban adott volt, de nem nyilvánult ki (Jn 16,21).
Hol van erre a szentírási háttér?
- A régi szövetség éppen az új és örök szövetségben való beteljesedése által szűnt meg: „Amikor elérkezik a tökéletes, ami töredékes, véget ér” (1 Kor 13,10).
- Nincs külön út az üdvösségre: „Senki sem juthat az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6).
- Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „a te ivadékodban – vagyis a te utódodban nyer áldást a föld minden népe” (Ter 26,4). Tehát a zsidókat nem önmagukért választotta ki Isten (ez súlyos személyválogatás lenne), hanem azért, hogy legyen egy nép, mely a föld minden népe számára eljövendő Üdvözítőt befogadni kész vallási és társadalmi közeget alakított ki. A zsidó nép kiválasztása nem öncélú, hanem szolgálat: a föld összes nemzetének szolgálata (Iz 11,10; 54,3; 0,1). Egyedül ebben áll a méltóságuk.
- A Biblia világosan beszél egy új szövetségről, melyhez a zsidók is csatlakozhatnak, ha akarnak, vagyis, ha elismerik Jézust Isten Fiának, Az új és örök szövetség (melyről már Jeremiás próféta is jövendölt) megkötésének pillanatában, vagyis Krisztus megváltó halálakor, véget ért a régi, időhöz kötött szövetség. Ezzel az addig a zsidók részére fenntartott választottság megszűnt. Tehát az új szövetség a zsidókra is vonatkozhat, ami egyúttal azt is kizárja, hogy a régi szövetség érvényben legyen: „Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem” (Jer 31, 31-33).
- Az első pápa, Szent Péter, – a mai pápával [?] ellentétben – a zsidók üdvösségét is a kereszténységhez kötötte: „Megkérdezték (tudniillik izraelita férfiak) Pétert és a többi apostolt: »Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?« »Térjetek meg – felelte Péter –, keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. (…) Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk” (ApCsel 2,14-39).
- Krisztus halálával az ószövetség szövetségi mivolta kultikus gyakorlatával együtt megszűnt. Ezt jelzi a zsidó templom legszentebb részének, a Szentek Szentjének feltárulása, és a templom későbbi lerombolása: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig” (Mt 27,50).
Amire nincs semmilyen magyarázat
Ferenc azt írja, hogy a zsidóságra nem szabad egy másik vallásként tekinteni, sőt igazából nem is keresztény, aki így tesz (szerinte tehát például Aquinói Szent Tamás, Borgia Szent Ferenc, Ferreri Szent Vince; Loyolai Szent Ignác, sőt Luther és Kálvin sem volt keresztény, hiszen ők határozottan más vallásúaknak tekintették őket). Ezzel azt is állítja, hogy a Jézus előtt élt zsidók (akikre feltétlenül igaz ez az állítás) azonos vallásúak a judaizmus ma élő híveivel.
Akik elvetik a kollektív bűnösség elvét, amikor az istengyilkosság vádja éri őket (Mt 27,25), ám rögtön vallani kezdik ugyanezt, ha a holocaust témája kerül szóba, azoknak tulajdonképpen igazuk van, de ez az igazság az ő fejükre is visszaolvasható. Ha valaki ma belép egy neonáci pártba, akkor közösséget vállal a nácik által elkövetett bűnökkel is, akkor is, ha az ő uralmukkor még az apja sem élt. Épp azáltal lesz bűnös, hogy tudván tudva a háborús bűnökről, közösséget vállal elkövetőikkel. Ez a mai kommunistákra éppúgy igaz, mint a zsidó vallásúakra. A zsidók nem azáltal részesei az istengyilkosságnak, hogy zsidó fajúnak születtek (melyről nem tehetnek, és magára az Üdvözítőre is igaz), hanem azáltal, hogy részesei a mai zsinagógai gyakorlatnak, és örökébe lépnek azoknak, akik Jézust nem fogadták el, és megölését helyeselték és kieszközölték. (Természetesen itt sokat vesz el az egyéni felelősségből a kulturális hatás, de itt az alapelvekről beszélünk.) Ebben áll kollektív bűnösségük, és nem a faji mivoltukban. Ne feledjük azt sem, hogy a Jézus korabeli zsidóság a Tóra vallásossága volt, de a mai judaizmus gyakorlati alapját elsősorban a Talmud képezi.
Ezzel szemben az Evangelii Gaudium úgy állítja be a kereszténység és a mai judaizmus ószövetségben való gyökerezettségét, mintha mindkettő merőben abból eredne. Erre Bangha Béla S.J. így felel: „A keresztény vallás először is nem zsidó, hanem isteni eredetű. Még ha Isten az ókori zsidóságon keresztül hirdette is ki kijelentéseit és parancsait, azért azok mégis isteni közlések, nem pedig zsidó találmányok. (...) Már az is teljesen történelemellenes dolog, ha valaki az ószövetségi zsidóságot összetéveszti a Krisztus utáni és a mai zsidósággal. (…) A próféták szent írásai és a Krisztus gyalázó talmud-irodalom között éppolyan ég és földnyi különbség van, mint akár Mózes, Dávid, Izaiás vagy a Makkabeus-hősök és a mai galiciánerek között. Amazok szentek voltak, hősök, igazak, hívek az egy Isten hitéhez, akik minden kísértés közt, egy sokisten-tisztelő pogány kultúrvilág minden incselkedése közt hősiesen ragaszkodtak, sőt sokszor vértanúságot szenvedtek az Isten szaváért, de a zsidóság akkor fordult el önmaga jobbik felétől, amikor Krisztust megtagadta, amikor az elvakult farizeusok pártja Krisztus vérét magára és fiaira hívta le. Ezek mai követői egészen más irányt jelentenek.” (Világnézeti válaszok)
Éppen ezért értelmetlen azt gondolni, hogy a keresztények és a zsidók közösen kereshetik az ószövetségi Szentírás értelmét. Mert vagy igaz az Újszövetség állítása, hogy megtérésükig a zsidók szívét homály takarja, és képtelenek felismerni az Írások igazi értelmét; Ebben az esetben mit tanulhatnánk tőlük? Vagy nem igaz ez a kijelentés, és mi tévedésben vagyunk, és e tévedés szemüvegén keresztül olvassuk a törvényt és a prófétákat. Ebben az esetben viszont nem látom be, hogy miképp tanulhatnának ők bármit is tőlünk.
Legfőképpen pedig az nem igaz, hogy ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ez éppúgy nem igaz, mint amikor ezt a muzulmánokkal összefüggésben állítják. A mi Istenünk „egység a háromságban, háromság az egységben”, de ezt mind a zsidók, mind a muzulmánok felháborodva utasítják vissza. Mondhatnánk erre, hogy az ószövetségi zsidók sem ismerték a Szentháromság titkát, mégis ugyanazt az Istent imádták, mint mi. Ez valóban igaz az ószövetségi korban élt zsidókra. De más dolog valamiről nem tudni, és ezért nem vallani, de egészen más egy dologról tudni és azt következetesen tagadni!
Megítélésem szerint tehát a fent idézet mondatok, kimerítik, ha nem is a „sententia notorie haeretica”, de a „propsitio haeretica” fogalmát, vagyis a kijelentések lényegében dogmákat tagadnak.
Függelék:
1904-ben Szent X. Pius pápa a cionizmus megalapítójának, Theodor Herzl, aki a cionista mozgalom elismeréséért folyamodott hozzá, és azt kérte tőle, hogy egy Izrael állam megalakulását legalább elvileg ne ellenezze, a következő választ adta: „Amíg Izrael Krisztust nem ismeri el Messiásnak és Istennek, addig az Egyház se a cionizmust, se Izraelt nem fogja elismerni.”
Szent X. Pius pápa, könyörögj a katolikus Egyházért és a hű katolikusokért!
Füzesi Zsolt