"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. március 29., szombat

1892. március 29. - Mindszenty József bíboros, hercegprímás

Százhuszonkét éve, 1892. március 29-én született a vas vármegyei Csehimindszenten Mindszenty József bíboros, aki nem a középkori aszkéták, hanem a keresztes lovagok lelki örököse volt (ami természetesen egyáltalán nem jelentheti szentként tisztelhetőségének megkérdőjelezését, csak annak tudomásulvételét, hogy egészen másban és másként volt szent, mint az előbbiek!), „miles Christi”, „Krisztus katonája”, így a mostani évforduló alkalmával ennek sajnálatosan elfeledett jeleként ismét kiemeljük, nemcsak a bolsevizmus, hanem Trianon ellen is harcolt.



Amíg Prohászka elsősorban a kor liberalizmus által megfertőződött millióit igyekezett felrázni, hogy a kisgyermektől az aggastyánig megtanulják a hit ábécéjét, felkorbácsolva így közéletünket tunyaságából, addig Mindszenty a bolsevizmus lélek- és szellemirtása ellen nyílt sisakkal állt a politikai aréna küzdőterére, a gladiátor ideálok kérlelhetetlenségével szembeszállva az erkölcsöt, családot, hazát mindig és mindenhol rombolókkal.

Nem a középkori aszkéták, hanem a keresztes lovagok lelki örököse volt (ami természetesen egyáltalán nem jelentheti szentként tisztelhetőségének megkérdőjelezését, csak annak tudomásulvételét, hogy egészen másban és másként volt szent, mint az előbbiek!), „miles Christi”, „Krisztus katonája”, így a mostani évforduló alkalmával ennek sajnálatosan elfeledett jeleként ismét kiemeljük, nemcsak a bolsevizmus, hanem Trianon ellen is harcolt.

Ezt bizonyítandó, 1945. november 8-án XII. Piusz pápához írt memorandumában figyelmeztetett Eduard Beneš műállamának magyarellenességére, elítélve a felvidéki magyarság kitelepítését és Kárpátalja előbb Csehszlovákiához, majd Szovjetunióhoz való csatolását, s hangsúlyozta az 1938-as területrendezési döntés jogosultságát: 
Európa nagyhatalmai 1938-ban a müncheni értekezleten azt óhajtották, hogy az érdekelt országok kölcsönös megállapodásokkal rendezzék a határok kérdését. Csehszlovákia és Románia előterjesztette, hogy Német- és Olaszország döntőbírákként ítéljen. E javaslatba Magyarország is belenyugodott, tehát a bírák döntése nyomán kapta vissza a legigazságosabb módon területeit.
November 15-én újabb memorandumot terjesztett a pápa elé, amelyben területi épségünk visszaállításának elkerülhetetlenségét hangsúlyozta: 
„A Magyarországtól elvett területnek Csehszlovákia és Románia alig egyharmadát, Jugoszlávia alig egytizedét adta vissza, Ausztria pedig semmit. A visszatért területek nemcsak történelmi jogon, hanem a lakosság nemzetiségi számaránya miatt is Magyarországot illetik. A legnagyobb igazságtalanság lenne, ha a békét teremtő békeszerződés ismét elszakítaná Magyarországtól azon területeket, amelyek – a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak jóvátételére – az európai nagyhatalmak tanácsára s az érdekelt országok kölcsönös megegyezésével visszatértek az anyaországhoz.
Mindszenty szembeszállt tehát a trianoni rendszer életben tartóival is, elvégre ő is magáénak vallotta XII. Piusz pápa jelmondatát: „opus pax iustitiae”, „Az igazságosság a béke gyümölcse”.
ifj. Tompó László

Forrás: hunhir.info

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison