"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. március 24., hétfő

Jézus menyasszonya felrobbantotta a nézőteret [videó]

Jézus menyasszonyának a rendi nővéreket, vagy másképp mondva az apácákat nevezzük. Ez meg is határozza státuszukat, illetve lehetséges viselkedési normáikat. Az apácák a noviciátus befejezése után fogadalmat tesznek [hármat: tisztaság, engedelmesség, szegénység]. Az apácák [elvileg] zárt kolostorokban élnek, a világ hívságától távol. Nem az [lenne] a feladatuk, hogy világi dolgokat műveljenek, hanem az [lenne], hogy a napi rendszeres [többszöri] imaórán kívül szolgálják Istent, segítsenek az Egyháznak, tanítsák és neveljék az embereket, gyerekeket a hitre.



Minden zárda élén áll egy elöljáró, egy főnöknő, akinek az a feladata, hogy a közösséget összefogja, irányítsa, a novíciákat nevelje, bevezesse a nővérek életébe. A mostani felvételben az a botrány, hogy a fellépést vállaló apáca eldobta magától azt, ami a lényege [lenne]. Ráadásul büszke rá és abban bízik, hogy Ferenc [pápa] is megfogja [megfogja] dicsérni az alakítását. De a nagyobb bűnt az elöljárója követte el, amikor engedélyezte ennek a nővérnek az indulást a "tehetségkutatóban". Gondolom nem kell bemutatnom a show világát és annak tobzódást, mint a bűn fertőjét.

Forrás: youtube.com

Kyrie Eleison, Kírie Eleison, Kyrie Eleison