és a
"Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc (homoszexuális), sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát." [1Kor 6,10-11]
Az ember azt hinné, hogy a gusztustalan rágalmazási kampányok a konzervatívnak kikiáltott XVI. Benedek pápa lemondásával lecsengtek, és a média szájíze szerint muzsikáló, és az evilági hatalmasságok, valamint a zsidó vezetők kedvenceként megismert Ferenc pápa alatt elő sem jönnek.
Nem így történt, a hecckampány legújabb felvonása szerint az ENSZ megvádolta a Vatikánt, hogy nem ad tájékoztatást a botrányok valós méreteiről. Felszólította az egyházat, hogy bocsássa el a pedofil vagy pedofíliával meggyanúsított papokat, mintegy ezer személyt.
Mielőtt egy szót is leírnánk a témáról, szögezzünk le néhány magától értetődő dolgot.
- Ha egy pedofil eset is előfordul az egyházban, már az is eggyel több a kelleténél.
- Ha ilyen sajnálatos eset előfordul, az egyházi hatóságok kötelessége, hogy az esetet alaposan kivizsgálják, és ha a vádak bebizonyosodnak (de csak akkor, nem úgy, mint Mixa püspök esetében), az illető papot olyan helyre helyezzék, ahol garantáltan nem lesz kitéve újabb kísértésnek (levéltáros, könyvtáros, stb.).
- Ha az illető személy a törvénnyel került összetűzésbe, ez a világi hatóságok dolga, természetesen az egyházi hatóságoknak ilyen esetekben együtt kell működniük velük.
Természetesen nem vitatjuk, hogy fordulnak elő pedofil botrányok az egyházon belül is. Azonban az egyoldalú félretájékoztatás, ami az egész világra jellemző, azt a képzetet ébreszti az emberekben, hogy ilyen esetek csak, vagy legalább is elsősorban a katolikus egyházban fordulnak elő. Jellemző egyébként a hisztériára, hogy Ausztriában már egy kisgyerek fejének megsimogatása is a molesztálás pap elleni vádaskodását vonta maga után.
Mik evvel szemben a tények?
2012-ben, a németországi hisztéria csúcsán az egyház belegyezett abba, hogy minden vádaskodást a legszigorúbban kivizsgáljanak. A független szervek kivizsgálása a következő eredményeket hozta:
Az elmúlt 60 évben 40 ezer papból 240 bizonyult bűnösnek, ami a lelkészek 0,6 %-át jelenti. Ebben az időszakban 1200 személy jelentett be kártérítési igényt az egyház felé korábban elszenvedett pedofil zaklatásokért. Persze ezeket a bejelentési adatokat fenntartással kell kezelnünk. Ezek egy része már régen elhunyt papra vonatkozott, akik nem tudtak a vádaskodással szemben védekezni. Másrészt a bejelentéseket részben a busás anyagi kártérítés is motiválta. Hiszen semmi vesztenivalója nem volt annak az embernek, aki azt mondta, hogy a (már rég elhunyt) X plébános 30-40 évvel korábban molesztálta őt.
A német társadalomban évente átlagosan 18 ezer pedofil zaklatást jelentettek be a hatóságoknál. Ez azt jelenti, hogy ebben a hatvan éves időszakban több, mint egy millió pedofil esettel kell számolnunk.
Vagyis: A papok 99,4 %-a nem vádolható pedofil zaklatással, a pedofil zaklatások 99,9 %-ának nincs egyházi vonatkozása.
Másképpen fogalmazva: A gyerekek számára a legbiztosabb hely az egyház, a legmegbízhatóbb felügyelő személy a cölibátusban élő katolikus pap. Biztosabb, mint a tanár, kollégiumi nevelőtanár, nevelőapa, rokon, edző, stb.
Ami pedig a cölibátust illeti: a médiák görcsösen ragaszkodnak ahhoz a teóriához, hogy a pedofil botrányok fő oka a papi cölibátus.
Nos, egy német statisztika szerint a nem cölibátusban élő német férfiak harminchatszor nagyobb valószínűséggel lesznek zaklatók, mint a cölibátusban élő papok.
Az amerikai sportedzők 0,2 %-át nemcsak megvádolták, hanem el is ítélték a rájuk bízott gyermekek szexuális zaklatása miatt.
A pszichoterapeuták 10 %-a meg nem engedett módon közeledik a rábízott beteghez, kihasználva annak védtelen helyzetét.
Az amerikai protestáns lelkészek és zsidó rabbik között jóval magasabb a gyermekek elleni szexuális zaklatások aránya, mint a cölibátusban élő katolikus papoknál.
A szebbik faj jeles képviselőit, mint Woody Allent, Daniel Cohn-Benditet, Roman Polanskit a saját pedofil botrányaik után is bársonyos kézzel kezeli a média. Polanski például hat filmdíjat kapott, Cohn-Bendit mai is az Európai Parlament elismert tagja.
Ezekről természetesen mélyen hallgat a média, bebizonyítva azt, hogy nem a tájékoztatás, az agyonhallgatott esetek fölfedése a fontos számára, hanem az egyház rágalmazása, a cölibátus nevetségessé tétele, a keresztény erkölcs elpusztítása.
Ugyancsak lapítanak, amikor igen súlyos, sorozatos gyermekek elleni erőszak folyik világi iskolákban, nevelőotthonokban. A közvélemény jó része nem tud róla, hogy az Odenwaldi liberális, reformpedagógiai szellemű, bentlakásos iskolában évtizedeken keresztül folyt a gyermekek elleni szexuális erőszak.
Nem hangoskodtak akkor sem, amikor napvilágra került, milyen súlyos visszaélések folytak a bécsi gyermekotthonban a megerőszakolástól kedve a gyerekek kölcsönbe-, bérbeadásáig, mindez nem az egyház, hanem a szocialista párt (SPÖ) égisze alatt.
De van még a dolognak egy másik vonatkozása is.
Ez a média, amely most hangosan követeli a cölibátus megszüntetését, és mindent megtesz az egyház lejáratására, évtizedeken keresztül terjesztette a meztelenséget a filmvásznon, erőltette a társadalom szexualizálását.
Amikor a németországi Zöldek a zászlajukra írták a pedofília legalizálását, szintén hallgattak, sőt inkább pozitív színben igyekeztek őket feltüntetni, az egyházat pedig kikiáltották prűdnek, maradinak. Ezek után igen ritka esetben lettek gyengék egyes katolikus papok, de ez csak egyenes következménye volt a média ilyen irányú propaganda-hadjáratának. Most pedig ugyanez a média ordítozik a leghangosabban — nem általában a pedofil zaklatások miatt, hanem csakis és kizárólag a katolikus papok pedofil botrányai miatt.
Persze kilóg itt is a lóláb: Mit is követel az ENSZ a katolikus egyház úgymond pedofil botrányai miatt? A Vatikán változtasson álláspontján a homoszexualitás, fogamzásgátlás, abortusz tekintetében, hogy a gyermekek jogai ne csorbuljanak. Hát, ha ez nem volna olyan siralmas, csak röhögni lehetne rajta. Hogyan, kérem? A gyermekek joga a felnőttek homoszexualitása, hogy ne jöhessenek világra, netán az a gyermeki jog, hogy két egynemű szülő nevelhesse fel őket? Gyermeki jog az abortusz, azaz, hogy szüleik meggyilkolhassák őket?
Hogy néhány ENSZ-diplomata belebolondult keresztényellenességébe, az hagyján, de hogy ehhez úgy a média, mint a médiafogyasztók is jó képet vágnak? Lehet ezt még fokozni?
Ami az egészben a legszomorúbb: Sem egy pápa, sem egy vatikáni szóvivő nem utasítja vissza a vádakat, söpri le az alaptalan mocskolódást, hanem behúzzák fülüket-farkukat, meakulpáznak, és néhány lelkiismeretes katolikus blogszerkesztőre marad a feladat, hogy helyre tegye a dolgokat.