"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. március 10., hétfő

Nagy Szent Gergely Papi Közösség

A katolikus tradíció egyik fellegvára a Jó Pásztor Intézet 2012-ben került válságba. Az intézeten belüli konfliktus 2012 tavaszán robbant ki. Ahogy akkor P. Stefano Carusi (a közösség szemináriumának rektora) nyilvánosságra hozta, az Ecclesia Dei Pápai Bizottság azt követelte tőle, hogy az általa szerkesztett blogról távolítson el két cikket. Magától az intézettől pedig azt követelte a pápai bizottság, hogy a papképzésbe jobban vonják be a II. Vatikáni Zsinatot és a tanítóhivatal legfrissebb megállapításait, valamint ismerjék el az 1992-es új katekizmust.



Ehhez jött még a vita arról, hogy hogyan kell értelmezni a régi mise bemutatásában a kizárólagosságra való jogot.

A római vizitációt követően (a vizitátor az Ecclesia Dei Pápai Bizottság akkori és most újra kinevezett titkára, Mario Pozzo érsek volt) káptalant tartottak, ahol új vezetőséget választottak, melynek tagjai nem értettek egyet a római követelésekkel. Ezt a döntést azonban az intézet tagjainak egy része nem fogadta el, és Rómához fordult. Róma felügyelete alatt 2013. szeptember 12-én új káptalant tartottak, ahol a korábbi rendfőnököt, Philippe Laguérie abbét hat évre visszahelyezték hivatalába.

A római követelésekkel nem egyetértő papok nagyobb része belenyugodott ebbe a döntésbe, de három pap Rómához fellebbezett, ahol azonban ellenvetéseiket nem fogadták el. Miután minden rendelkezésükre álló jogi lehetőséget végig jártak, a kapott válaszokból arra következtettek, hogy ideje kilépniük a Jó Pásztor Intézetből és saját közösséget alapítaniuk, ahol a Jó Pásztor Intézet eredeti identitását megőrizhetik.

Így alapították meg most a régi rítusú Nagy Szent Gergely Papi Közösséget. Alapító okiratukban működésüknek öt súlypontját jelölték meg:
  1. Szeminaristák képzése a katolikus tradícióhoz való hűségben;
  2. A Disputationes Theologicae internetes oldal működtetése, mely francia és olasz nyelven mint a „konstruktív kritika” orgánuma jelenik meg;
  3. A közösségi imaélet, „elsősorban a hit győzelméért, az Egyházért és a lelkekért, akik súlyos próbának vannak kitéve, és akiknek ezért különösen nagy szükségük van az állhatatos imádságra”;
  4. A régi mise ápolása „nagy bizalommal a szentmise áldozat gyümölcseiben”;
  5. A gyóntatás, szolgálat, amit a közösség papjai az egyházmegyének kínál.

A nyilatkozatot két pap a francia Louis-Numa Julien abbé és Don Stefano Carusi, és két lengyel szeminarista, Lukasz Zaruski és Bartlomiej K. Krzych írta alá.

Forrás: katolisches.info