"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. december 31., kedd

A közelmúlt jelei – End Time Info Podcast [hangos anyag]

„Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” – [Lk 21,10-1]1
Ebben a podcastban a közelmúltban látott legfontosabb idők jeleiről beszélgetünk. A földrengések és vulkánkitörések megnövekedett számáról és intenzitásáról, lehetséges okaikról, a szélsőséges időjárásról, az élelmiszerhiányról és természetesen a háborúkról és „háborúk híreiről”.
Említésre kerül a szíriai és iráni helyzet, valamint előkerül egy ritkán emlegetett prófécia Egyiptomról.

Karácsonyi ajándék: Haláltánc a Kölni Dómban [videóval]

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]
"Ez a néhány dómtorony, a chartresi, a reimsi, a kölni, a kassai, ezek jelentették a múló időben az örök Európát."
Márai Sándor
Bejárta a világsajtót a sokkoló hír, hogy Karácsony ünnepén a kölni dómban a szentmise elején egy félmeztelen nő ugrált az oltáron.

2013. december 30., hétfő

Apró győzelem: Mégsem lehet melegházasság Ausztráliában

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]

Ellentétes a szövetségi törvénnyel, ezért érvénytelen az az októberben hozott törvény, amely lehetővé tette, hogy a Canberrához tartozó szövetségi körzet területén házasságot kössenek az azonos neműek – írta a BBC. A főváros döntését a szövetségi kormány támadta meg a bíróságon, amely a kabinetnek adott igazat, elfogadva azt az érvet, hogy a szövetségi törvényekkel ellentétes döntést helyi szinten nem lehet hozni.

2013. december 29., vasárnap

A „zsidó-kereszténység” fából vaskarika!

Azt, hogy a „zsidó-kereszténység” fából vaskarika, nem csak feltétlenül keresztény, kivált katolikus teológusok ismerik el, hanem számos zsidó rabbi is, mint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség részéről Köves Slomó, aki már számtalanszor leszögezte, hogy nekik nincs szükségük reánk, keresztényekre, elismerve ezzel, hogy nem kérnek a Krisztus-követésből, az Istenfiúságból, ami nélkül pedig, amint nagyjaink közül Prohászka püspök hangsúlyozta, aligha békélhetnek meg magukkal s velünk.

2013. december 28., szombat

Jehova tanúi - Az Őrtorony a Tanúkat a 2014-es csalódásra készíti fel

A Tanúknak évtizedeken keresztül azt tanították, hogy az 1914-es év fémjelzi a „rövid idő” kezdetét, mely után Krisztus a mélységbe taszítja majd Sátánt Armageddonkor, és megalapítja királyságát a földön. Miután egyik évtized telt el a másik után anélkül, hogy a beígért apokalipszisnek bármiféle jele is lett volna, sok Tanú kezdi felismerni, hogy talán az 1914-es tantétel alapja nem olyan szilárd, mint ahogyan el akarták hitetni velük.

2013. december 27., péntek

Szent János apostol és evangelista

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség: Péter után ő a legfontosabb az apostolkollégiumban. Az apostolok közül csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében. A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint ,,a tanítvány, akit Jézus szeretett'', s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.

2013. december 26., csütörtök

Szent István vértanú diakónus

"...Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.” Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült. ..." [ApCsel 7,52-60]

2013. december 25., szerda

Karácsony: A megtestesülés ünnepe

Karácsony a gyermek és család ünnepe. Ma talán az egyetlen ünnep, mely mutatja, hogy mit tud adni a liturgikus év a polgári évnek, ha a liturgia szelleme átjárja.Nem is lehet igazán katolikus az ember, aki ma nem örülne az Egyházzal együtt.«Krisztus Jézus született, örvendezzünk.» - Liturgikus szempontból az Ige megtestesülésének ünnepe két nagy ünnepet foglal magában: Karácsonyt és Vízkeresztet. Ez a liturgikus idő a következő érzelmeket akarja felkelteni bennünk:

2013. december 24., kedd

Betlehemes, Urunk születésének története... - videó

December 24-e napja azzal telik, hogy lélekben készülve érezzük, hogy közel van már Urunk és teremtőnk megtestesülésének az ideje. Ezen a napon öltöztetjük fel német szokás szerint a Karácsonyfát - egy kivágott fenyőt - díszekkel, fényekkel és Magyarországon szaloncukorral, édességgel. Karácsony Szentestéjének délutánján a fiatalok, gyerekek, vagy akár az idősek Betlehemest adnak elő, amiben elmesélik a kis Jézus születésének körülményeit, eseményeit. Egy ilyen előadást látható a poszt videójában.

2013. december 23., hétfő

Karácsony: az örök szeretet megtestesülése

"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." [Jn 13,34]

Karácsony: a megváltó születésének az ünnepe. Az a nap, amikor az örök szeretet közénk jött Isten szeretetével és tanításával. A tíz parancs mellé adott egy új parancsot: "Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket.". Ezt az üzenetet próbálták felhasználni a kommunista világban, amikor a figyelmet Jézusról megpróbálták átterelni csak a szeretetre. Ennek a fényében kell vizsgálnunk minden szektát. Ahol a szeretet ellen vétenek, uszítanak, ahol átkoznak, az nem lehet keresztény. Nagyon jól mutatja a következő kép:

2013. december 22., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - IV. gyertya

„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” [Jn 1,29]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2013. december 21., szombat

Homokosbarát pápa, rohan az egyház a teljes romlásba II. rész

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]

Ferenc pápa felmentett a befolyásos vatikáni Püspöki Kongregáció tagjai közül egy konzervatív amerikai bíborost, aki hosszú ideje bírálja az abortuszt és az azonos neműek házasságát - közölte kedden a The New York Times (NYT) című amerikai napilap.

Jehova Tanúi - A terror pontjai

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
A JW.org nemrégiben azt a feladatot adta a Tanú gyermekeknek, hogy állítsák össze a bibliai Lót feleségének halálát bemutató képet. Évtizedeken keresztül számos Tanú gyermek rémálmaiban megjelent  a Teremtés könyvének beszámolója Lót feleségéről. A történet szerint, amelyet a Mózes első könyvének 19. fejezetében találunk, Lót és a családja elmenekül a pusztulásra ítélt Szodoma és Gomorra városából, és azt a szigorú utasítást kapják az angyali hírnököktől, hogy: ‘ne nézzenek hátra,’ amíg a hegyekbe menekülnek.

2013. december 20., péntek

Liturgikus megújulás gyümölcsei helyett...

Kedves olvasó!
A mai napon a szokásos pénteki Novus Ordos liturgikus abúziák helyett - a Karácsony közelsége miatt - olyan képek lesznek láthatóak, melyek a katolikus Egyház tridenti rítusú szentmiséjét fogják bemutatni. Azt a szentmisét melyet Aranyszájú Szent János alapozott meg és 1970 Ádvent I. Vasárnapjáig mutattak be. Némi - általában rendi - eltéréssel. A szentmisét a trentói zsinat után Szent V. Piusz pápa egységesítette, meghagyva néhány szerzetes rendnek a saját eltéréseik használatát. Ilyen eltérések a dominikánus, vagy az ambrózián rítus, de mindegyik a tridenti rítusra épül. És le kell szögezni, hogy a zsinati egyház definíciójától "rendkívüli forma" eltérően, ez a rítus nem rendkívüli forma, hanem a hagyományos forma. Minden más forma a rendkívüli.

2013. december 19., csütörtök

Homokosbarát pápa, rohan az egyház a teljes romlásba I. rész

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]

A tekintélyes? amerikai The Advocate című köcsögmagazin Ferenc pápát választotta az év emberének. Az indoklás szerint azért esett rá a szerkesztőség választása, mert bár ő is ellenzi az egyneműek házasságát, eddigi megnyilvánulásai "éles váltás jelentettek elődeihez képest".

Ferenc pápa lett az év embere

"Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." [Mt 6,24]
A Time magazin szerint ritka, hogy egy új közszereplő ilyen sok figyelmet kapjon. A kilenc hónapja megválasztott Ferenc pápa lett az év embere. A címet a Time magazin minden évben annak az embernek ítéli oda, akinek a legnagyobb hatása volt az év eseményeire, híreire. Az indoklásban felhozták, hogy Ferenc kivitte a pápaságot a Vatikánból az utcákra, szembesítette a világ legnagyobb egyházát a kétségeikkel. "Egy alázatos szent nevét választotta, és megújulásra szólította fel az egyházat" - írták.

2013. december 18., szerda

Téli kántorböjt

A latin „ieiunium quatuor temporum” félrehallásából keletkezett a magyar „kántorböjt” kifejezés, amelynek természetesen semmi köze sincs a „kántor” szavunkhoz. Évente négyszer három napon böjtölünk a papokért és a papságra készülőkért. A tradicionális latin rítusokban külön miseszövegek tartoznak hozzájuk, illetve ezekhez kapcsolódik az ún. kisebb rendek feladásának a szokása is a kispapok részére. Mindegyik kisebb rend egy-egy lépcsőfokot jelent a szentségi karakterrel bíró szerpapi illetve áldozópapi fokozat eléréséhez.

A ferencesek szétverése pápai parancsra

A poszt jellemző mondattal kezdődik: Nézd meg a személyiségeket és jegyeiket.
Fidenzio Volpi atya egybehangzó véleményű beszélgetést folytatott Ferenc pápával. "Pajkos" pillantást váltottak egymással, szavak nélkül. A főnök és a csatlósa. Volpi atya rendi generálisa a "Szeplőtelen fogantatás" ferences rendnek azóta, hogy a pápa parancsára leváltották a közösség által megválasztott rendi elöljárót. A rendnek egyetlen súlyos bűne "volt/van", hogy alakulásuk óta a katolikus egyház hagyományát követik többek között a liturgia területén is, ráadásul a rend tagsága, mind a férfi ág papsága, mind a női ág apácái erősen növekvő számban szaporodnak.

Ferenc: Ne féljünk az utolsó ítélettől [videóval]

Verőfényes napsütés, kék égbolt fogadta a zarándokok tízezreit, akik megtöltötték a Szent Péter teret szerdán délelőtt, hogy részt vegyenek az általános pápai audiencián. A Szentatya katekézissorozata befejező állomásához érkezett: ezúttal az örök életről, illetve az utolsó ítéletről elmélkedett.

2013. december 17., kedd

Mi lett volna, ha a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja tényleg megvalósul? - évfordulós gondolatok

December 4-én, a középkorban oly népszerű 14 segítőszent egyikének, Szt. Borbála szűz és vértanúnak ünnepén volt éppen fél évszázada, hogy a II. vatikáni zsinat püspökei jóváhagyták a Sacrosanctum Concilium címet viselő szent liturgiáról szóló konstitúciót. Szt. Borbálát hagyományosan a tüzérek és bányászok védőszentjeként tiszteli az Egyház, ezért most őt hívjuk segítségül, amikor a viták pergőtüzében állva a mélyére ásunk annak, hogy valójában mit is tanított ez a dokumentum. Erre annál is inkább szükség van, mert talán egyetlen zsinati dokumentumot sem idéztek olyan sokszor, olyan helytelenül és olyan félrevezető módon, mint az SC-t. XVI. Benedek pápa korszakalkotó karácsonyi beszédében (2005. december 22-én) fölszólította az Egyházat, hogy ne a megfoghatatlan „zsinat szelleme”, hanem konkrétan a „zsinat betűje” legyen az igazodási pont, azaz elérkezett az idő, hogy elhagyva a szakadás és törés romboló hermeneutikáját, a folytonosság hermeneutikája szerint újraértékeljük azt, amit a zsinat valóban előirányozott.

2013. december 16., hétfő

Jehova Tanúi és a kasztrendszer

Rendszerváltás után felszabadult az elme, mit a Marxista és egyéb Ateista eszmék annyi éven át gúzsba kötöttek. Egy nap kopogtattak az ajtómon, s egy tündér leányzó próbált tanúskodni Istenéről. Ezen gyönyörű angyalkának a szíve még szépségét is felülmúlta, talán ennek köszönhetően élünk azóta is boldog házasságban.

2013. december 15., vasárnap

Az ádventi koszorú gyertyái - III. gyertya

"Ravaszsága miatt sikerre viszi keze a cselszövést. Erre szíve felfuvalkodik, és minden lelkiismeret furdalás nélkül sokakat megöl, sőt még a fejedelmek Fejedelmének is nekitámad. Akkor utoléri a vég, nem is kell hozzá emberi kéz." [Dán 8,25]

A harmadik ádventi gyertya 600 évvel Krisztus előtt Dániel prófétával kezdett el világítani. Dániel megjósolta, hogy a száműzetés vége után Jeruzsálem újjáépítésétől a Messiás haláláig 69 és 1 évhét, azaz 69,5 x 7 = 486 év telik el, valamint azt is, hogy a Messiást saját népe öli meg.

2013. december 14., szombat

Jehova Tanúi - Élet egy zárt szektában 2. rész

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
A múlt heti bejegyzésben olvashattál nagy vonalakban a gyerekkoromról. Azért nagy vonalakban, mert nem tudtam fogom-e folytatni. Valahányszor átfutott rajtam, hogy le kellene írnom ezeket az emlékeket, azzal beszéltem le magam róla, hogy mindez lehet, hogy csak szardobálás. Én pedig erre nem vagyok hajlandó. Nem hibáztatni akarom a körülöttem élőket, hiszen már régen elfogadtam és bedolgoztam magamba a történetet. Mivel a szüleim mind a mai napig a gyülekezet tagjai, igazán nem akartam, hogy bántódásuk essen miattam. De történt valami, ami ezt megváltoztatta bennem végérvényesen.

2013. december 13., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 27. rész - Schönborn és a B'nai B'rith kitüntetés

"Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." [Mt 6,24]

Christoph von Schönborn, Bécs bíboros érseke 2013. október 23-án megnyitotta az érseki palotát a zsidó szabadkőművesek, a B'nai B'rith előtt. A fesztivál oka az volt, hogy a B'nai B'rith Európai Páholya szimbolikus kitüntetést adományozott Schönbornak: "Menóra a kiemelkedő humanitárius tevékenységért!", mint hitsorsosnak. Csak csendben jegyzem meg okulásra, hogy 100 évvel ezelőtt automatikusan kiközösítésbe esett volna az érsek, és felfüggesztették volna jogaiból.

2013. december 12., csütörtök

Ha Jézusra hasonlítasz: Nem engednek be!

Nem engedtek be egy brit férfit egy dartsversenyre, mert hasonlít Jézusra, így félő volt, hogy eltereli a versenyzők figyelmét – írja a Daily Mail. Nathan Grindal egyszerű brit munkásember, egyébként szakállat is csak azért hord, mert bőrráktúlélő, és az arcszőrzet eltakarja a hegeket.

2013. december 11., szerda

Megtiltották a kereszt viselését a műsorvezetőnek

"Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” [Jn 16,33]

Úgy tűnik, a norvég állami televízió hírbemondói mostantól nem viselhetnek keresztet adás közben.
Az NRK csatorna öltözködési kódexe, amely nem ajánlja „vallásos vagy politikai jelentést közvetítő” ékszerek viselését, azután került a figyelem középpontjába, hogy néhány néző panaszt tett Siv Kristin Saellmann, a csatorna egyik népszerű műsorvezetője ellen, mert egy fekete kövekkel kirakott arany keresztet viselt a nyakában. A nézői reakció eredményeként Anders Sarheim, a csatorna területi szerkesztője felkérte a műsorvezetőt, hogy többet ne viselje az ékszert.

2013. december 10., kedd

Ellenünk, keresztények ellen uszít...

Van Magyarországon egy párt csökevény, ami a kommunista utódpártból szakadt ki, és a hagyományos politikai paletta bal oldalán, mégpedig a szélső bal oldalán áll. Van nekik egy szuggesztív bohócuk, mint párt fürer. Próbálnak bejutni a parlamentbe, ezért most megalkották a politikai programjukat, amit én inkább POGROM-nak mondanék. A párt az úgynevezett Demokratikus(?) Koalíció, míg a führerük a Gyurcsány Ferenc. Pogromjuk egyik sarkalatos pontja, hogy hatalomra jutásuk esetén, azonnal megszüntetnék a Vatikáni Szerződést, megszüntetnék az Egyházak anyagi támogatását.

2013. december 9., hétfő

Amikor az egyházi vezetők is befarolnak a világhatalomnak...

Ma, amikor már egyházi vezetők is befarolnak a világhatalomnak, égető szükség lenne a világosan, szókimondóan fogalmazó, az igent igennek, a nemet nemnek nevező papokra. A híveknek ugyanis egyszerűen untig elegük van már a vén kontinensünk annyiszor emlegetett keresztény gyökereinek kiirtásában élenjáró vezető klerikusokból, akik szerint nincs kereslet s ezért szükség „lezárt, bebetonozott” igazságokra, akik már nem kívülről, belülről akarják szétrothasztani Krisztus alapítását, az Egyházat magát.

2013. december 8., vasárnap

„Asszonyunk, Mária, Istennek szent Anyja, védelmezd örökségedet, Te magyar népedet”

December 8-a katolikus világ egyik legnagyobb ünnepe, a Szeplőtelen Fogantatásé, azon hittitoké, hogy Mária Isten különös kegyelméből, Jézus Krisztus érdemeiért az eredeti bűn minden foltjától mentes maradt: a sok teológus által egészen a tizenhetedik századig vitatott ünnep gondolatát az egyes szentszéki megnyilatkozások hatására aztán IX. Piusz pápa 1854-ben ezen a napon dogmaként hirdette ki, 1879-ben utódja, XIII. Leó elsőrendű ünneppé tette, 1904-ben Szent X. Piusz pedig az egész Egyházra kiterjesztette.

Az ádventi koszorú gyertyái - II. gyertya

„Nem tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót és a népek nem engedelmeskednek neki.” [Ter 49,10]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte.

2013. december 7., szombat

Apró győzelem: A Vasárnap pihenőnap Angliában

"A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek a pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiadnak, sem lányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálólányodnak, sem állatodnak, sem a kapuidon belül tartózkodó idegennek."  [Kiv 20,10]

Nem kötelezhetők munkára a keresztények vasárnap a londoni fellebbviteli bíróság szerint. A londoni fellebbviteli bíróság elismerte a keresztények jogát arra, hogy vasárnap pihenőnapot tartsanak - írta a Christian Today brit keresztény hírportál. Londonban Celestina Mba szociális munkás fordult bírósághoz amiatt, hogy elbocsátották a munkahelyéről, miután vallási okokra hivatkozva nem akarta vállalni a vasárnapi szolgálatot.

Jehova tanúi - Élet egy zárt szektában 1. rész

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Amikor az emberek kérdezik mi a foglalkozásom, mindig gondolkodóba esek.
Mert tényleg, mi is az?
Tanult szakmám fotóriporter, vajmi kevés időt töltöttem el benne. Másik szakmám a titkárságvezető, ebben sem sokkal többet. Ráadásul ha górcső alá veszem, megint élesen fellelhető a választásaimban a hatalmas kontraszt. Egy irodai molylepke és egy szabad madár. De végül is egyik sem. Az életem számos területén fellelhető ez a fent és lent, de nem bánom, talán már bele is untam volna, ha nem így élem.

2013. december 6., péntek

Myrai Szent Miklós, a Mikulás

A hol télapózó, hol mikulásozó csokimikulásos-forraltboros adventi vásárfiában egyre kevesebben ismerik december hatodika, Myrai Szent Miklós püspök és hitvalló erre a napra eső ünnepének valódi értelmét. Pedig az „adventus Christi” részeként e napnak különösen is a magunkba szállásra kellene emlékeztetnie, hiszen Miklós püspök példája nyomán őseink még legalább törekedtek a valódi szeretetre, ezért nem esett nehezükre kimondani e három szót: szeretlek, bocsánatot kérek, igazad van.

A liturgikus megújulás gyümölcsei 26. rész - Cirkusz az Oltár előtt... [videóval]

Az ember, a szerencsétlen hívő, a gyakorló katolikus minden egyes abúziánál azt gondolja, hogy ez a vég. Innen lejjebb már nem lehet süllyedni. És mindig jön egy újabb eset, amikor szembesül vele, hogy még lejjebb. Most is így jártunk.
Legfőképp annak a fényében kell a mindennapi életben nézni ezeket az abúziákat, hogy [Magyarországon is] hány trídenti rítusban misézni akaró papot bocsátanak el, függesztenek fel, és/vagy fenyegetnek püspökeik. Szomorú mindezt látni, tapasztalni. A sátán tobzódását, a lelkek és lelkiismeretek eladását olyan kincsekért, melynek a földön nem lehet hozadéka.
Csak a pokolban.

2013. december 5., csütörtök

A végső idők jelei - Az Amerikai Humanista Szövetség beperelte a tanárt, mert imádkozott egy beteg diákért

"Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket!" [Mt 10,17]

Az Amerikai Humanista Szövetség (AHA) legújabb bírósági ügye nemcsak megdöbbentő, de egyenesen botrányos. A szervezet által november 20-án beadott panasz szerint a Missouri állambeli egyik iskola tanárát azzal vádolják, hogy imádkozott az egyik beteg diákért, projektet szervezett az éhező gyermekek megsegítésére és (kapaszkodjatok meg) együttműködött egy metodistával.
A tanárok egyszerűen nem imádkozhatnak a diákokkal az iskolában és semmilyen egyéb módon nem népszerűsíthetik vallásos hitüket irányukba,” áll a szervezet nyilatkozatában.

2013. december 4., szerda

A magyarok és a vallás [videóval]

Vallásosságunk egy jottányit sem kisebb bármely más nemzeténél: a mienké legfeljebb más, mint az övék, de azokkal egyenrangú, sőt! Legyünk büszkék arra, hogy nemcsak képzőművészetünk, hanem líránk is egyértelműen arról tanúskodik, hogy bizony a világ legvallásosabb népei közé tartozunk, hiszen nincsen jóformán olyan költőnk, írónk, akinek életművében ne jelenne meg, ráadásul vezérgondolatként, az Isten megkívánása és meglelése, a földi lét értékeinek Neki való alárendelése, továbbá a korántsem makulátlan, de erényeit az átlagosnál magasabb szinten gyakorlók, a boldogok és a szentek iránti tisztelet és az ebből fakadó alázat erkölcsi iránytűként való ajánlása.

2013. december 3., kedd

Az emberiség a BORG útjára lépett...

„Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá." [Ter 1,26]
 
Az agyhullámok által irányított művégtagok és kerekesszékek a nem túl távoli jövőben megjelenhetnek, a hosszabb távú cél pedig az érzetek kiváltása és a beszéd visszaadása lehet. Hol tartanak ma az agy-gép interfészek? Az emberi idegrendszer és a számítógépek közötti közvetlen adatátvitel kutatása és fejlesztése lebilincselő téma a tudósok és a nagyközönség számára egyaránt. Az agyat a géppel összekapcsoló, olykor jószerivel a gondolatokban olvasó eszközök ugyanis a remények szerint lehetővé teszik majd az ideg-, gerincvelő- és agyi sérüléseket követően az alapvető testi funkciók helyreállítását.

2013. december 2., hétfő

Rész győzelem a sátán felett

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]

A sok szörnyűség mellett, amit a média hoz a nagyvilágvilágból, néha jó hírek is jönnek. Most úgy tűnik, hogy egy parciális területen csatát nyertünk mi keresztények (is), de semmiképpen se bízzuk el magunkat. Ez részleges győzelem és továbbiak nehezen, vagy egyáltalán nem várhatóak. Történt ugyanis, hogy az Európai Unióhoz frissen csatlakozott Horvátországban népi kezdeményezésre népszavazást tartottak a homokosok házasságáráról, mármint hogy házasodhatnak-e a buzik. Erről a szól a következő cikk.

Advent üzenete: „Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el édes Üdvözítőnk!”

Úgy tűnik, hogy talán sohasem volt annyira időszerű úrjövet, advent, a „gyönyörű gyerekség”, a „boldog Betlehem” várása, az Isteni Megváltó eljövetelének ünnepe, mint világunknak a dicsőségesnek kikiáltott 1789-es francia forradalom óta való elsötétedésekor. Amikor is Jézus Krisztus helyébe a szcientológia, a szabadkőművesség, a Waldorf-iskola, a New Age, az agykontroll, a feminizmus lép. Holott ez az idő az Úr Jézus Krisztus hármas eljövetelére emlékeztet az ünnepi díszbe öltöző liturgiában: a történelmire a múltban, a kegyelmire lelkünkben a jelenben és utolsóéra a világ végén, a betlehemi Kisdedet, az Üdvözítőt s az élőket-holtakat megítélő Bírót állítva elénk.

2013. december 1., vasárnap

Ádvent - Az ádventi koszorú gyertyái - I. gyertya

„Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé.” [Ter 3,15]

Az Ószövetségben az embereknek 4 ezer évig kellett várniuk, amíg eljött az, akit az Ég a bűnbeesés után az őszülőknek megígért. Ádám és Éva bűnbeesése után a földkerekség olyanná vált, mint egy ádventi koszorú, melyen minden gyertya kialudt. De ebben a sötétségben a Jóisten újra és újra meggyújtott egy gyertyát, azáltal, hogy vagy Ő maga vagy egy prófétája az elkövetkezendő megváltást megjövendölte. 

2013. november 30., szombat

Jehova tanúi: Isten-e Jézus?

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Ennek a cikknek nem célja, hogy bárkit is meggyőzzön Jézus istenségéről – még akkor sem, ha erre utaló bibliai idézeteket fogunk összegyűjteni. Célja viszont az, hogy bemutassa, az Őrtorony Társulat milyen tisztességtelen és manipulatív módon bánik a tényekkel és a bibliai igazságokkal. Vegyük elő az Ébredjetek! folyóirat 2013. decemberi számát [1], lapozzunk a 10. oldalra, és kezdjük el együtt a tanulmányozást…
A cikk így kezdődik: „Sokan hisznek abban, hogy nem Jézus az Isten.

2013. november 29., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 25. rész - "Szentségimádás" diszkó stílusban [videóval]

A Lódzi (Lengyelország) katedrálisban tavaly (2012. októberben) szentségimádást tartottak, ami egy nagy diszkós buli stílusában zajlott. Az a Szentségimádás, melyben az ember befelé fordul és Istenhez szól. Leborul előtte, elismerve porszerűségét teremtője előtt és bocsánatát kéri minden elkövetett és elkövetendő bűnéért. Mert csak Isten az aki megbocsáthatja a bűneinket. Ehhez a szemlélethez és befelé forduláshoz pedig a legjobb út a poszt végén látható videó szerinti diszkó buli, mely erről a Szentségimádásról készült.

2013. november 28., csütörtök

Isten vs. Szuperistenek és Istenutánzatok... [vidóval]

Minden kultúrában találunk történeteket olyan hősökről, akik valamilyen gonoszságtól mentették meg az emberiséget. Részben ezeknek a történeteknek az eredményeként, amikor az igazi hős, Jézus, lejött a földre, a legtöbben nem ismerték fel Isten Fiát, mert egy politikai megváltóra vártak, aki pompával és fizikai erővel legyőzi ellenfeleit, követőinek pedig világi hatalmat ad. Nem lehetséges, hogy most, bizonyos apokaliptikus események küszöbén, hasonló megtévesztés folyik a világban? Batman, Szupermen, Thor és társai vajon milyen szerepet játszanak a világban folyó eseményekben és a globális elhitetésben? Miért hasonlítanak a klasszikus mitológiából ismert történetek a Bibliára? És mi köze lehet mindennek az utolsó időkhöz? A Little Light Studios dokumentumfilmjéből ezekre a kérdésekre kimerítő választ kapunk.

2013. november 27., szerda

A zsidó Ferenc pápa

Bár tévedésnek tűnik, mégsem az. Ferenc pápát valóban az 50 legnagyobb hatású zsidó származású ember közé sorolták az Egyesült Államokban – tájékoztat a RomeReports. A listát egy amerikai napilap, a Jewish Daily Forward adta közre. Az 50 jelölt közül kettőnek nem feltétlenül kell zsidó származásúnak lennie: elég, ha tisztelik és ismerik a zsidó kultúrát.

2013. november 26., kedd

A katolikus papok és a pedofilia... [vidóval]

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]
A médiában nagyon sok hír szól arról, hogy katolikus papok korábban, vagy manapság fiatal fiúkat zaklattak vagy zaklatnak szexuálisan. A világ elszörnyed, és teljesen jogosan. De sokszor elmondható, hogy - és meggyőződésem, hogy igazam van - az nem lehet igaz, hogy ennyi zaklatási ügy lenne. Sok esetben a sorok közül visszaköszön az a tény, hogy a szexuális visszaélést "elszenvedettek" leginkább a kártérítési pénzre "hajtanak". A katolikus papok úgynevezett pedofil szexuális zaklatásának indokaként a cölibátust, azaz a papok tisztasági fogalmát, nősülhetetlenségét szokták felhozni. De milyen érdekes a világ. Van egy vallási közösség, ahol a közösségen belül 50% vagy afölöttire teszik a saját közösségbeli gyermekek szexuális zaklatását, sok esetben a saját szülő, vagy a (nős) vallási vezető által. Erről számol be a következő cikk.

2013. november 25., hétfő

Egy érsek imája és az abortusz

Az amerikai püspöki konferencia elnöke, aki egy abortuszklinika előtt térdelve imádkozik az abortusz végetvetéséért, ritka, Európában ismeretlen kép. Az amerikai püspökök ezt a püspök-társukat választották új elnöküknek: Louisville érsekét, Msgr. Joseph Kurtz-t.
Az amerikai püspökök között Kurtz érsek „mérsékeltnek” számít, amit Európában akár konzervatívnak is nevezhetünk. … Benedek lemondásával és Bergoglio megválasztásával beállott változások ismeretében az amerikai püspökök olyan személyt akartak megválasztani, aki a szükséges flexibilitással rendelkezik és megfelel az új római helyzetnek. El akarták kerülni, hogy választásuk Rómában ellenpozícióként vagy ellenállásként hasson.

2013. november 24., vasárnap

Agyhalott anya hordta ki és szülte meg gyermekét [videóval]

"Isten az emberi lelket a magzat fogantatásakor teremti bele." [Katolikus dogma]

A világon egyedülálló orvosi teljesítményt jelentettek be szerdán a Debreceni Egyetemen: egy agyvérzés miatt 15 hetes magzattal kórházba került, a jog szerint halottnak számító nő gyerekét sikerült megmenteni. A terhesgondozást végző szülész-nőgyógyászban is felmerült az etikai dilemma, hogy "megerőszakolhatják-e a természetet", de a család meggyőzte őket arról, hogy helyesen cselekszenek.

2013. november 23., szombat

Jehova Tanúi hihetetlen hitvallása (1974) - X. rész.

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Jehova Tanúi az egyik legerőteljesebb és leglátványosabb térítő felekezet napjainkban. Világszerte seregnyi kitartó és lelkes tagjuk talpal házról házra, sürgetve az embereket, hogy élet-halál kérdéseként fogadják el a tanításaikat. Állításuk szerint több mint egymillió embert térítettek meg az elmúlt években, főként Amerikában; a Saturday Evening Post, a Collier's Weekly és a Reader's Digest kiadványok is nemzeti és nemzetközi fontosságú jelenségként említették őket.

2013. november 22., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 24. rész - Tánc a templomban [videóval]

A múlt időszak eseményeihez hasonlóan volt már szó a blogban arról, hogy katolikus templo(ok)ban tánc "művészeti" előadásokat tartanak. Most is egy ilyet fogok bemutatni. Nemcsak dervis táncot lejtenek a templomainkban, de egyebet is. A katolikus hierarchia által egy rövid ideig tartó felfüggesztése után visszatért a Római San Bruno templomba és más templomokba is az 'Előkelő Anna Nővér' és Szent Tánc csoportja.

2013. november 21., csütörtök

Frontális támadás amerikában az ima ellen

Egy ateista és egy másik nő azért indított pert, hogy a városi önkormányzat gyűléseit ne lehessen keresztény imával megnyitni. A perben őket képviselő ügyvéd a legfelsőbb bíróság előtt azt mondta, hogy az ördögimádók számára nem biztos, hogy sértőek a „Mindenhatóhoz” intézett imák, amennyiben ők úgy gondolják, hogy ez a Sátánra vonatkozik. A megjegyzés a bíró és az ügyvéd, Douglas Laycock közötti vita során hangzott el a New York kontra Susan Galloway ügyben, amit jelenleg a legfelsőbb bíróság tárgyal, miután első és másodfokon először elvetették majd helyt adtak a felperesek keresetének.

2013. november 20., szerda

Egy temetés margójára - Interjú az FSSPX olasz vezetőjével

Petrucci atya! Jó néhány nappal az egykori SS parancsnokhelyettes, az Ardeatini barlangokban történt szörnyű mészárlás egyik levezénylője, Erich Priebke temetésével kapcsolatban kialakult média-kampány után, arra szeretnénk Önt kérni, hogy legyen szíves egy végső értékelést adni nekünk az ügyről, hogy végre le lehessen zárni a vitát és az eseményt kihasználni igyekvő akciókat. Azokban a heves napokban nem volt hiány felületes jelentésekben és féligazságokban. Ezért próbáljuk meg most végre tisztázni az eseményeket.

2013. november 19., kedd

Téglajegy a zsinagógáért

"... Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet." [Nicea-Konstaninápolyi Hitvallás - Credo]
Közel 80 év után új zsinagóga épül Budapesten, Csepelen. A kerületi önkormányzat által adományozott telken az elkészült és engedélyezett tervek alapján hamarosan megkezdődik az építkezés. Az épület a vallási funkción kívül, kulturális központ is lesz, ahova minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.