Jehova Tanúi az egyik legerőteljesebb és leglátványosabb térítő felekezet napjainkban. Világszerte seregnyi kitartó és lelkes tagjuk talpal házról házra, sürgetve az embereket, hogy élet-halál kérdéseként fogadják el a tanításaikat. Állításuk szerint több mint egymillió embert térítettek meg az elmúlt években, főként Amerikában; a Saturday Evening Post, a Collier's Weekly és a Reader's Digest kiadványok is nemzeti és nemzetközi fontosságú jelenségként említették őket.
„A második eljövetel”
Most vizsgáljuk meg, mi is a russellista rendszer igazi kiindulópontja. Nagy jelentőséggel bír, hogy a végén kezdődik, és onnan visszafelé halad, ahelyett, hogy megpróbálná követni az isteni kinyilatkoztatást abban a sorrendben, ahogyan Isten megadta. Mert Russell, ahogy láthattuk, azzal kezdte, hogy Krisztus második eljövetelére és „ezeréves uralkodására” összpontosított. Miután ennek a szempontnak megfelelően kiválasztottak egy elméletet, minden mást el kellett torzítani, hogy ezzel összeegyeztethető legyen.
Russell átvette az adventistáktól azt az gondolatot, hogy a világvége nagyon közel van. Egy rejtélyes, a próféciákból kiinduló matematikai kalkulációs folyamattal „felfedezte”, hogy Krisztus második eljövetele már tulajdonképpen megtörtént 1874-ben. Hogy az embereknek a leghalványabb sejtelmük sem volt erről, az csak azért van, mert félrevezette őket a Cselekedetek könyve 1:11: „Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” Russell azt mondja, hogy az apostolok nem látták Jézust elmenni, mert láthatatlanul, szellemként ment el, és 1874-ben vissza is tért láthatatlanul, szellemként. De egyelőre nem a földre, hanem a „fellegekbe” tért vissza. Russell arra is rájött, hogy 1878-ban néhány kiváltságos, az apostolok és a „kicsiny nyáj” más tagjai, szintén felemeltettek, hogy találkozzanak az Úrral, és ők most ott lebegnek vele együtt a „mennyekben”.
1914-ben, mivel addig pontosan 2520 év telt el Sedékiás i. e. 606-ban történt veresége óta, eljött a „pogányok idejének” vége. Ebben az évben, amint megtudjuk, Sátán kegyetlen harcot indított Krisztus és a szentek ellen a „fellegekben”, és ezzel egyidőben „nemzet támadt nemzet ellen” a földön az első világháborúban.
Russell maga szilárdul hitte, hogy 1914-ben el fog jönni Armageddon végső nagy csatája, a világnak a ma ismert formájában vége lesz, megtörténik Krisztus leereszkedése a „fellegekből” és királyként való megkoronázása a Millennium idejére – melynek ezer éve után a Végső Ítélet fog elkövetkezni.
Amikor ez nem történt meg, Jehova Tanúi, balsikerük miatt cseppet sem csüggedve, az eseményt jó néhányszor áttették más időpontokra, pl. 1916-ra, 1918-ra, 1924-re, 1928-ra, stb., egészen addig, amíg Rutherford bíró kitalált egy zseniális magyarázatot, mely szerint a második eljövetel (a „mennyekbe”), ahogy Russell is mondta, 1874-ben megtörtént, Krisztus királyként trónra lépett (a „mennyekben”) 1914-ben, és ugyanabban az évben, legalább is a törvény szerint, a világ az általunk ismert formájában véget ért. Valójában, és a szó szoros értelmében, az összes földi királyság és vallás megsemmisítése az Armageddon végső nagy csatájában későbbre halasztódott - arra az időre, amikor Jehova Tanúi már befejezték munkájukat: a Krisztus trónralépéséről szóló jó hír hirdetését és azt, hogy az összes nemzetet figyelmeztessék a közelgő katasztrófáról!
Itt majdnem ugyanazt a taktikát láthatjuk, amit a hetednapi adventisták is alkalmaztak. William Miller, az adventista, kiszámolta, hogy Krisztus második eljövetele 1843. március 21-én fog megtörténni. Amikor ez elmaradt, azt mondta, hogy a helyes dátum 1844. március 21-e. Csak egy apró hiba csúszott a számításaiba. Amikor ezen a napon sem történt semmi, a dátumot megint tovább tolta, 1844. október 22-re. De, sajnos, ekkor sem történt semmi. Ekkor jött Hiram Edson Adventista, akinek „isteni kinyilatkoztatás felfedte”, hogy Krisztus mégiscsak eljött a legutóbbi időpontban, de nem ebbe a világba tért vissza. Azon a napon egy „mennyei szentélybe” lépett be, hogy megkezdje az egész emberiség feljegyzett adatainak megvizsgálását, hogy megtudja, kik voltak jók, és kik gonoszak. Mrs. Ellen G. White, a mozgalom elismert prófétanője, ezután felismerte, hogy amint Krisztus befejezi a könyvek átvizsgálását a „mennyei szentélyben”, le fog szállni a földre, hogy végrehajtsa az ítéletet – és ez már bármelyik pillanatban megtörténhet.
Rutherford hasonlóképpen gondolkodik, nem hajlandó megmondani, hogy Isten mikor fog úgy dönteni, hogy Jehova Tanúi befejezték tanúskodó munkájukat – csak annyit, hogy ez most már bármikor megtörténhet! Még odáig is elment, hogy azt bizonygatta, ennek a generációnak az életében lesz ez meg. Innen a szlogen: „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!”
Nem sok értelme van Jehova Tanúi figyelmét felhívni ihletett prófétáik sorozatos sikertelen jóslataira. Amikor a világ menetrendszerű vége nem következett be, és Russell meghalt 1916-ban, ahelyett, hogy várakozása szerint megélte volna, hogy lássa, Rutherford azzal a vigasztaló gondolattal szolgált követőinek, hogy ugyanúgy, ahogyan Ezékiel is néma volt egy év, öt hónap és 26 napig, lehetséges, hogy egy hasonló időszak fog eltelni a halott Russell némasága után, mielőtt a vég eljönne. Eltelt 26 év, majd Rutherford maga is meghalt 1942-ben, ahelyett, hogy azok között a milliók között lett volna, akik megérik, hogy lássák a világ végét.
De az effajta apró részletek nem gyengítik Jehova Tanúi számára az egész elgondolás nagyszerűségét, melyben mindenki más félelmetes büntetésben részesül majd, míg ők maguk megmenekülnek minden ártalomtól és örök boldogságban részesülnek mint társuralkodók Krisztussal együtt a világ felett.
Russell átvette az adventistáktól azt az gondolatot, hogy a világvége nagyon közel van. Egy rejtélyes, a próféciákból kiinduló matematikai kalkulációs folyamattal „felfedezte”, hogy Krisztus második eljövetele már tulajdonképpen megtörtént 1874-ben. Hogy az embereknek a leghalványabb sejtelmük sem volt erről, az csak azért van, mert félrevezette őket a Cselekedetek könyve 1:11: „Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” Russell azt mondja, hogy az apostolok nem látták Jézust elmenni, mert láthatatlanul, szellemként ment el, és 1874-ben vissza is tért láthatatlanul, szellemként. De egyelőre nem a földre, hanem a „fellegekbe” tért vissza. Russell arra is rájött, hogy 1878-ban néhány kiváltságos, az apostolok és a „kicsiny nyáj” más tagjai, szintén felemeltettek, hogy találkozzanak az Úrral, és ők most ott lebegnek vele együtt a „mennyekben”.
1914-ben, mivel addig pontosan 2520 év telt el Sedékiás i. e. 606-ban történt veresége óta, eljött a „pogányok idejének” vége. Ebben az évben, amint megtudjuk, Sátán kegyetlen harcot indított Krisztus és a szentek ellen a „fellegekben”, és ezzel egyidőben „nemzet támadt nemzet ellen” a földön az első világháborúban.
Russell maga szilárdul hitte, hogy 1914-ben el fog jönni Armageddon végső nagy csatája, a világnak a ma ismert formájában vége lesz, megtörténik Krisztus leereszkedése a „fellegekből” és királyként való megkoronázása a Millennium idejére – melynek ezer éve után a Végső Ítélet fog elkövetkezni.
Amikor ez nem történt meg, Jehova Tanúi, balsikerük miatt cseppet sem csüggedve, az eseményt jó néhányszor áttették más időpontokra, pl. 1916-ra, 1918-ra, 1924-re, 1928-ra, stb., egészen addig, amíg Rutherford bíró kitalált egy zseniális magyarázatot, mely szerint a második eljövetel (a „mennyekbe”), ahogy Russell is mondta, 1874-ben megtörtént, Krisztus királyként trónra lépett (a „mennyekben”) 1914-ben, és ugyanabban az évben, legalább is a törvény szerint, a világ az általunk ismert formájában véget ért. Valójában, és a szó szoros értelmében, az összes földi királyság és vallás megsemmisítése az Armageddon végső nagy csatájában későbbre halasztódott - arra az időre, amikor Jehova Tanúi már befejezték munkájukat: a Krisztus trónralépéséről szóló jó hír hirdetését és azt, hogy az összes nemzetet figyelmeztessék a közelgő katasztrófáról!
Itt majdnem ugyanazt a taktikát láthatjuk, amit a hetednapi adventisták is alkalmaztak. William Miller, az adventista, kiszámolta, hogy Krisztus második eljövetele 1843. március 21-én fog megtörténni. Amikor ez elmaradt, azt mondta, hogy a helyes dátum 1844. március 21-e. Csak egy apró hiba csúszott a számításaiba. Amikor ezen a napon sem történt semmi, a dátumot megint tovább tolta, 1844. október 22-re. De, sajnos, ekkor sem történt semmi. Ekkor jött Hiram Edson Adventista, akinek „isteni kinyilatkoztatás felfedte”, hogy Krisztus mégiscsak eljött a legutóbbi időpontban, de nem ebbe a világba tért vissza. Azon a napon egy „mennyei szentélybe” lépett be, hogy megkezdje az egész emberiség feljegyzett adatainak megvizsgálását, hogy megtudja, kik voltak jók, és kik gonoszak. Mrs. Ellen G. White, a mozgalom elismert prófétanője, ezután felismerte, hogy amint Krisztus befejezi a könyvek átvizsgálását a „mennyei szentélyben”, le fog szállni a földre, hogy végrehajtsa az ítéletet – és ez már bármelyik pillanatban megtörténhet.
Rutherford hasonlóképpen gondolkodik, nem hajlandó megmondani, hogy Isten mikor fog úgy dönteni, hogy Jehova Tanúi befejezték tanúskodó munkájukat – csak annyit, hogy ez most már bármikor megtörténhet! Még odáig is elment, hogy azt bizonygatta, ennek a generációnak az életében lesz ez meg. Innen a szlogen: „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!”
Nem sok értelme van Jehova Tanúi figyelmét felhívni ihletett prófétáik sorozatos sikertelen jóslataira. Amikor a világ menetrendszerű vége nem következett be, és Russell meghalt 1916-ban, ahelyett, hogy várakozása szerint megélte volna, hogy lássa, Rutherford azzal a vigasztaló gondolattal szolgált követőinek, hogy ugyanúgy, ahogyan Ezékiel is néma volt egy év, öt hónap és 26 napig, lehetséges, hogy egy hasonló időszak fog eltelni a halott Russell némasága után, mielőtt a vég eljönne. Eltelt 26 év, majd Rutherford maga is meghalt 1942-ben, ahelyett, hogy azok között a milliók között lett volna, akik megérik, hogy lássák a világ végét.
De az effajta apró részletek nem gyengítik Jehova Tanúi számára az egész elgondolás nagyszerűségét, melyben mindenki más félelmetes büntetésben részesül majd, míg ők maguk megmenekülnek minden ártalomtól és örök boldogságban részesülnek mint társuralkodók Krisztussal együtt a világ felett.
Armageddon
Armageddon csatája, amelyet Jehova Tanúi szó szerint értelmeznek az apokaliptikus szimbolikát figyelmen kívül hagyva, bármelyik pillanatban elkezdődhet, annak ellenére, hogy érthetetlen módon már közel negyven éve késik. Úgy tűnik, a baj az, hogy Sátánnak még nem volt elég ideje a bajok és csapások súlyos felfokozására, amelyet a Szentírás megjósolt az átmeneti időszakra.
Azonban az idők jele azonban egyértelműen azt mutatja, hogy ez a folyamat gyakorlatilag kiteljesedett. Krisztus és a seregei hamarosan alászállnak a „fellegekből” és egy óriási természeti katasztrófát követően az egész világot meg fogják tisztítani minden gonoszságtól és a gonoszaktól, amelyektől csupán Isten egyetlen szervezetében lesznek biztonságban - Jehova Tanúiéban. És mi lesz ezután?
Azonban az idők jele azonban egyértelműen azt mutatja, hogy ez a folyamat gyakorlatilag kiteljesedett. Krisztus és a seregei hamarosan alászállnak a „fellegekből” és egy óriási természeti katasztrófát követően az egész világot meg fogják tisztítani minden gonoszságtól és a gonoszaktól, amelyektől csupán Isten egyetlen szervezetében lesznek biztonságban - Jehova Tanúiéban. És mi lesz ezután?
A millenium
A Jelenések könyve 20:6-ban Szent János Krisztus „ezeréves” uralkodásáról beszél. Ez a kifejezés, a könyv egész karakterével együtt, jelképesen értendő; nem szó szerint vagy számszerűen. „Egy hosszabb időszakot” jelent, Krisztus születése és a második eljövetele, amikor is ítéletet mond élők és holtak felett, közötti egész intervallumot.
Russell és Rutherford, azonban, nem így fogja fel. Mindketten szó szerint veszik a milleniumot, és kijelentik, hogy Krisztus második eljövetele előbb fog bekövetkezni. Amikor Krisztus újra eljő, akkor kezdődik meg az ezeréves uralkodása e földön; és ezt követi majd a Végső Ítélet. A dátumokkal kapcsolatban felmerülnek apró kavarodások. Néhány Tanú azt mondja, hogy mivel Krisztus 1874-ben jött el újra, a Végső Ítélet 2874-ben fog bekövetkezni; míg mások ezt elutasítják, és az 1914-től 2914-ig terjedő periódusra teszik.
Russell úgy tartotta, hogy hét évezrednek kell lennie. Az 1874-es esztendő volt, állítsa szerint, pontosan a 6000. év Ádám teremtése óta. Az, hogy a geológusok találtak legalább 20.000 éves, a neolitikus és paloelitikus korszakhoz tartozó emberi maradványokat, ismeretlen volt számára, de nem is zavarta volna, még ha tudomása is lett volna erről. Nem engedte, hogy bármilyen nemű bizonyíték is bezavarjon a teóriáiba. Hat milleniumnak kellett már lennie a teremtés hat „munkanapjának” megfelelően; és egy hetediknek, a milleniumok „szombatjának”, mind közül az utolsónak.
Mivel már az Úr visszatért - láthatatlanul -, és még most is gyakorolja az „ezeréves uralmát” a világon, a Tanúkat használja fel e tény tudatására. A „Teokratikus Királyság” elérkezett. Mindazonáltal Krisztus uralkodása nem teljesedhet ki az Armageddon, a csata Krisztus és az ő ellenségei között, utánig, amely már megmagyarázhatatlanul késik.
Az Armageddon után, ha hihetünk Russellnek, az összes elhunyt, aki valaha is élt, újból életet nyer egy második “próbaidős” időszakkal együtt, természetesen sokkal kedvezőbb körülmények között, a Sátántól megszabadulva, egy folyamatos evangélikus kampánnyal összekötve, hogy segítsenek nekik meghozni a helyes döntéseket.
Ha csak a történelem elmúlt 6000 évét vesszük alapul, ez 250 millió embert jelentene egyszerre a földön, amelyet olyan sűrűn borítanának be, hogy nem mindenki tudna egyszerre leülni! Russell örökösei, akiknek ez az apróság felhívta a figyelmét, most azt mondják, hogy nem minden valaha élt ember fog visszatérni, csak a “hűségesek”, akik nem voltak annyira javíthatatlanul romlottak, hogy hátat fordítsanak egy második esélynek. Az utóbbiak pedig megmaradnak a megsemmisülés állapotában.
Russell és Rutherford, azonban, nem így fogja fel. Mindketten szó szerint veszik a milleniumot, és kijelentik, hogy Krisztus második eljövetele előbb fog bekövetkezni. Amikor Krisztus újra eljő, akkor kezdődik meg az ezeréves uralkodása e földön; és ezt követi majd a Végső Ítélet. A dátumokkal kapcsolatban felmerülnek apró kavarodások. Néhány Tanú azt mondja, hogy mivel Krisztus 1874-ben jött el újra, a Végső Ítélet 2874-ben fog bekövetkezni; míg mások ezt elutasítják, és az 1914-től 2914-ig terjedő periódusra teszik.
Russell úgy tartotta, hogy hét évezrednek kell lennie. Az 1874-es esztendő volt, állítsa szerint, pontosan a 6000. év Ádám teremtése óta. Az, hogy a geológusok találtak legalább 20.000 éves, a neolitikus és paloelitikus korszakhoz tartozó emberi maradványokat, ismeretlen volt számára, de nem is zavarta volna, még ha tudomása is lett volna erről. Nem engedte, hogy bármilyen nemű bizonyíték is bezavarjon a teóriáiba. Hat milleniumnak kellett már lennie a teremtés hat „munkanapjának” megfelelően; és egy hetediknek, a milleniumok „szombatjának”, mind közül az utolsónak.
Mivel már az Úr visszatért - láthatatlanul -, és még most is gyakorolja az „ezeréves uralmát” a világon, a Tanúkat használja fel e tény tudatására. A „Teokratikus Királyság” elérkezett. Mindazonáltal Krisztus uralkodása nem teljesedhet ki az Armageddon, a csata Krisztus és az ő ellenségei között, utánig, amely már megmagyarázhatatlanul késik.
Az Armageddon után, ha hihetünk Russellnek, az összes elhunyt, aki valaha is élt, újból életet nyer egy második “próbaidős” időszakkal együtt, természetesen sokkal kedvezőbb körülmények között, a Sátántól megszabadulva, egy folyamatos evangélikus kampánnyal összekötve, hogy segítsenek nekik meghozni a helyes döntéseket.
Ha csak a történelem elmúlt 6000 évét vesszük alapul, ez 250 millió embert jelentene egyszerre a földön, amelyet olyan sűrűn borítanának be, hogy nem mindenki tudna egyszerre leülni! Russell örökösei, akiknek ez az apróság felhívta a figyelmét, most azt mondják, hogy nem minden valaha élt ember fog visszatérni, csak a “hűségesek”, akik nem voltak annyira javíthatatlanul romlottak, hogy hátat fordítsanak egy második esélynek. Az utóbbiak pedig megmaradnak a megsemmisülés állapotában.
A halhatatlanság tagadása
A halál pillanatában való megsemmisülés tantétele az emberi lélek természetének prolémájához vezet. Russell és követői szerint, az ember nem birtokol lelket; ő maga a lélek. És a lelke a teste. Amikor az ember teste meghal, a lélek egyszerűen megszűnik létezni. Nincs szellemi értelemben vett lélek, a természeténél fogva halhatatlan. „A halál” mondja Russell, „egyenlő a totális megsemmisüléssel. Sehol sincsenek feltámadásra várakozó lelkek. Egyetlen emberi lény sem létezik többé, aki valaha is élt és meghalt.”
Russellt nem nyűgözték le az írásokban található referenciák a patriárkák és a próféták halál utáni élő valóságára (mint például Ábrahám, Mózes, Éliás, Sámuel és a többiek). Amikor szembesítették Russellt Krisztus, a haldokló tolvajnak címzett szavaival, „Bizony mondom néked: Ma velem leszel a Paradicsomban” azt mondta, hogy a szöveg helyes görög olvasata „Bizony mondom néked ma: velem leszel a Paradicsomban.” Egyedül, a világ összes görög tudósával szembeszállva, ez az ember, aki még a görög ábécét sem ismerte, megmondja nekünk, hogy a görögök úgy értették!
Mindazonáltal Nathan Knorr, ahelyett hogy azt mondaná „Mivel Jehova Tanúi hisznek a feltámadásban, hisznek abban is, hogy az ember halhatatlan lélek gazdája” következetlenül az ellenkezőjét vallja. Azt vitatja, hogy pontosan azért mert hisznek a feltámadásban, azért nem birtokolnak halhatatlan lelket. Noha, nem fogunk addigra már létezni, hogy visszajöhessünk, Jehova Tanúi tantétele szerint, mindannyian visszatérünk majd és kapunk egy második lehetőséget a Millenium alatt - hacsaknem, persze, megfelelünk „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” szlogenben leírtaknak.
Russellt nem nyűgözték le az írásokban található referenciák a patriárkák és a próféták halál utáni élő valóságára (mint például Ábrahám, Mózes, Éliás, Sámuel és a többiek). Amikor szembesítették Russellt Krisztus, a haldokló tolvajnak címzett szavaival, „Bizony mondom néked: Ma velem leszel a Paradicsomban” azt mondta, hogy a szöveg helyes görög olvasata „Bizony mondom néked ma: velem leszel a Paradicsomban.” Egyedül, a világ összes görög tudósával szembeszállva, ez az ember, aki még a görög ábécét sem ismerte, megmondja nekünk, hogy a görögök úgy értették!
Mindazonáltal Nathan Knorr, ahelyett hogy azt mondaná „Mivel Jehova Tanúi hisznek a feltámadásban, hisznek abban is, hogy az ember halhatatlan lélek gazdája” következetlenül az ellenkezőjét vallja. Azt vitatja, hogy pontosan azért mert hisznek a feltámadásban, azért nem birtokolnak halhatatlan lelket. Noha, nem fogunk addigra már létezni, hogy visszajöhessünk, Jehova Tanúi tantétele szerint, mindannyian visszatérünk majd és kapunk egy második lehetőséget a Millenium alatt - hacsaknem, persze, megfelelünk „A most élő emberek közül milliók sohasem halnak meg!” szlogenben leírtaknak.
A második esély
A „millenium” alatt, a „Teokratikus Királyságban” az embereknek örök életet fognak felkínálni, az Új Szövetség feltételeinek megfelelően. Ez az élet nem az egyetlen próbatételünk. Annak ellenére, hogy a Bibliában sehol sem említenek további próbatételeket a halál után; annak ellenére, hogy a Szentírás kimondott tanítása „Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül” (Héberek 9:27); a Mi Urunk figyelmezetésének egyértelmű végkifejletének ellenére is „elkérik a te lelkedet te tőled” (Lukács 12:20), a Tanúk azt mondják nekünk hogy újra és újra visszakapjuk az életünket, és hogy semmi sem fog számítani, ami ebben az életben történt. Minden azon múlik hogy hogyan viselkedünk a sokkal jobb, milleneumi körülmények között.
Ahogy a „millenium” már megkezdődött, az ember azt gondolhatná, hogy most azok között a körülmények közepette kellene élnünk! Azonban a dolgok nem menetrendszerűen történnek. Mindazonáltal, amint Jehova Tanúi eleget tanúskodtak, az Armageddon ránkzúdul, a holtak feltámadnak, és minden ember újrakezdheti.
Ahogy a „millenium” már megkezdődött, az ember azt gondolhatná, hogy most azok között a körülmények közepette kellene élnünk! Azonban a dolgok nem menetrendszerűen történnek. Mindazonáltal, amint Jehova Tanúi eleget tanúskodtak, az Armageddon ránkzúdul, a holtak feltámadnak, és minden ember újrakezdheti.
Ítélet
Az végső ítélet a millenium végén, 2874-ban vagy 2914-ben, fog bekövetkezni. Isten ekkor fogja létrehozni az igazságosság új világát, igazolva ezzel saját nevét. A Sátán, aki ezer évre börtönre volt kárhoztatva, kiszabadul, hogy agyafúrt módszerekkel terjessze a gonoszságot. Mindenkire megkísértés és próbatétel vár.
Azokat, akik sikeres átvészelik ezt a végső próbát, két osztályba sorolják.
Az első osztály, az „Istennek szentelt osztály” vagy a „Kipróbált osztály” egy „kicsiny nyájat” fog csak képezni, 144.000 főre lekorlátozva, ahogyan az a Jelenések könyvében szerepel. Szellemteremtményekként fognak a fellegekbe szállni, hogy együtt éljenek és uralkodjanak Krisztussal a szenttel, egy nem evilági királyságon. „Elválaszthatatlan” élettel lesznek megáldva, amely örök, és mentes minden szükséglettől. Említésre sem méltó, hogy ezek mind Jehova Tanúi lesznek, noha, hogy pontosan mely Tanúk is fognak osztozni ezen a „mennyei dícsőségen” Krisztus oldalán, az továbbra is fejfájást okoz a több mint egy milliót számláló gyülekezet jelenlegi tagjainak.
A második osztály a megmentettek maradékából fog állni. Ők hús és vér testükben maradnak majd, így nem részesülhetnek a mennyek királyságából. Ez a föld lesz az ő örökös otthonuk. „A mennyei Királyság igazságos uralma”, írja Nathan Knorr, „felülről fog a föld felé szállni és meghozza a választ az imára: legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:1). A megmentettek a földön fogják megalkotni a „más juhokat”, a mennybéli „kicsiny nyáj” ellentétjét. Ők fogják beteljesíteni Isten tervét és elterjeszteni az édeni körülményeket e földön, majd pedig benépesíteni azt a nők és férfiak igazságos fajával; bennük teljesül majd be Isten, az alázatosnak tett ígérete, kik megkapják örökségül a földet. Nekik nem lesz „elválaszthatatlan” életük, de élhetnek majd a föld ételkészletein örök békében, háborúktól, elnyomástól, betegségtől és haláltól mentesen. És majd sokasodnak és gyarapodnak, benépesítve ezzel a földet. Hogy mi lesz a világ sorsa, ha az emberek végtelenül sokasodnak, anélkül hogy bárki is meghalna, az az olvasó képzeletére marad.
És mi lesz azoknak a sorsa, akik nem mennek át a végső próbán? Együtt fognak elpusztulni az Ördöggel és az angyalaival. Jehova Tanúi tagadják a következő életben való szenvedés elképzelését. A holtak, mint mondják, nem léteznek; ezért nincs is purgatórium. A végső ítéletkor, a tudatosan és szándékosan gonosz emberek fognak megsemmisülni; ezért nincs is pokol. Amikor a Biblia pokolról beszél, szerintük, az csupán sírt jelent. Mindenféle örök kárhozatról és büntetésről szóló pokol csupán mítosz tárgyát képezi.
Azokat, akik sikeres átvészelik ezt a végső próbát, két osztályba sorolják.
Az első osztály, az „Istennek szentelt osztály” vagy a „Kipróbált osztály” egy „kicsiny nyájat” fog csak képezni, 144.000 főre lekorlátozva, ahogyan az a Jelenések könyvében szerepel. Szellemteremtményekként fognak a fellegekbe szállni, hogy együtt éljenek és uralkodjanak Krisztussal a szenttel, egy nem evilági királyságon. „Elválaszthatatlan” élettel lesznek megáldva, amely örök, és mentes minden szükséglettől. Említésre sem méltó, hogy ezek mind Jehova Tanúi lesznek, noha, hogy pontosan mely Tanúk is fognak osztozni ezen a „mennyei dícsőségen” Krisztus oldalán, az továbbra is fejfájást okoz a több mint egy milliót számláló gyülekezet jelenlegi tagjainak.
A második osztály a megmentettek maradékából fog állni. Ők hús és vér testükben maradnak majd, így nem részesülhetnek a mennyek királyságából. Ez a föld lesz az ő örökös otthonuk. „A mennyei Királyság igazságos uralma”, írja Nathan Knorr, „felülről fog a föld felé szállni és meghozza a választ az imára: legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:1). A megmentettek a földön fogják megalkotni a „más juhokat”, a mennybéli „kicsiny nyáj” ellentétjét. Ők fogják beteljesíteni Isten tervét és elterjeszteni az édeni körülményeket e földön, majd pedig benépesíteni azt a nők és férfiak igazságos fajával; bennük teljesül majd be Isten, az alázatosnak tett ígérete, kik megkapják örökségül a földet. Nekik nem lesz „elválaszthatatlan” életük, de élhetnek majd a föld ételkészletein örök békében, háborúktól, elnyomástól, betegségtől és haláltól mentesen. És majd sokasodnak és gyarapodnak, benépesítve ezzel a földet. Hogy mi lesz a világ sorsa, ha az emberek végtelenül sokasodnak, anélkül hogy bárki is meghalna, az az olvasó képzeletére marad.
És mi lesz azoknak a sorsa, akik nem mennek át a végső próbán? Együtt fognak elpusztulni az Ördöggel és az angyalaival. Jehova Tanúi tagadják a következő életben való szenvedés elképzelését. A holtak, mint mondják, nem léteznek; ezért nincs is purgatórium. A végső ítéletkor, a tudatosan és szándékosan gonosz emberek fognak megsemmisülni; ezért nincs is pokol. Amikor a Biblia pokolról beszél, szerintük, az csupán sírt jelent. Mindenféle örök kárhozatról és büntetésről szóló pokol csupán mítosz tárgyát képezi.
<<<Folytatás következik >>>