A partizánok merényletében 33 német katona és két olasz civil vesztette életét, és 110-en sebesültek meg részben súlyosan. A merénylet ötletgazdája és a végrehajtás parancsba adója a kommunista Giorgio Amendola volt, aki a háború után 1946-tól 1980-ban történt haláláig az olasz kommunista párt parlamenti képviselője, és 1978-ban államfőjelöltje volt.
Miután az elkövetőkkel szembeni ultimátum, hogy jelentkezzenek, sikertelen maradt, Hitler kiadta a parancsot, hogy minden megölt német katonáért 1:10 arányban politikai ellenfeleket kell kivégezni. A római börtönökből 335 politikai foglyot tereltek össze, és végeztek ki.
A háború után 1948-ban egy olasz katonai bíróság a kivégzés közvetlen felelősét, a német Herbert Kappler-t életfogytig tartó börtönre ítélte. Az egykori SS-őrnagy 1959-ben katolikus hitre konvertált, legnagyobb ellenfele, a „Vatikán vörös Pimpernel”-jének nevezett Mons. Hugh O' Flaherty keresztelte meg. [Történetükről 1983-ban készítettek filmet Gregory Peck és Christopher Plummer főszereplésével, a film német címe: Im Wendekreis des Kreuzes, magyarul: Vörös és fekete.] 32 évnyi börtönév után a rákbeteg Kappler-nek sikerült megszöknie. Szökése után pár hónappal meghalt.
A bíróság Kappler alárendeltjeit, köztük Priebke-t felmentette, mert elismerte, hogy olyan parancsot teljesítettek, melynek jogtalanságát akkor nem ismerhették fel.
Priebke, aki a háború után a szövetségesek hadifogságába került, 1947-ben meg tudott szökni. Ő és felesége, Alice megkeresztelt evangélikusok voltak, de valójában hitetlenek. Alice Tirolban, ahova férje biztonságból még a háború alatt elküldte, a katolikus hithez talált és konvertált. Amikor Erich Priebke utolérte feleségét, ő is katolizált. Ez olyan jelenség volt, mely a háborúban és a háború után sokakkal megtörtént, s mely a háború és az erőszak miatti egzisztenciális tapasztalattal függhet össze. A gyermektelen Priebke házaspár 1948-ban Argentínába vándorolt ki, ahol új egzisztenciát építettek fel maguknak.
A Via Rasella merénylőit soha nem vonták felelősségre. Bár a háború után az olasz katonai bíróságok kétségbe vonták a merénylet jogszerűségét, ez az ügy is az 1946-os általános amnesztia alá került, mellyel Olaszország állampolgárai számára végleg pontot akart tenni erre az időszakra.
Bár ezzel az ügy jogilag le lett zárva, 1994-ben az akkor már 81 éves
Erich Priebke a Simon-Wiesenthal-Intézet látószögébe került a
„náci-vadászat” akció során. Egy olasz ügyész újra fel akarta
göngyölíteni a Fosse Ardeatine esetet, és Argentínához kiadatási
kérelemmel fordult. Argentína kiadta Priebke-t, akit 1996-ban az
illetékes olasz katonai bíróság elé állítottak, ahol újfent
felmentették, hiszen ugyanezzel az üggyel kapcsolatban már volt egy per
és felmentés, melyet 1952-ben a Legfelsőbb Bíróság megerősített. Az
alapjog szerint senkit nem lehet ugyanazért a vétségért kétszer bíróság
elé állítani. A felmentés ellen azonban akkora nemzetközi média kampány
indult meg, hogy az akkori olasz igazságügyi miniszter az éppen
felmentett Priebke-t újra elfogadta. Ami ettől kezdve történt, annak
inkább a politikához, mint a jogállamisághoz van köze. Priebke-t újra
bíróság elé állították, ezúttal egy civil büntető bíróság elé, ez pedig
1998-ban életfogytiglani börtönre ítélte. 2007-ben az akkor már 94 éves
Priebke-t háziőrizetbe helyezték.
Október 11-én meghalt a katolikus Priebke 100 éves korában, csakhogy Rómában megtagadták tőle a nyilvános gyászmisét. Róma püspöke [az irgalmasságáról híres] Ferenc pápa.
Az egyházmegyét hagyományosan a bíboros-vikárius vezeti. Szombaton, egy
nappal Priebke halála után a bíboros-vikárius ordináriusa hivatalos
közleményben tette közzé, hogy a katolikus Priebke számára egyetlen római templomban sem fognak gyászmisét tartani.
Az
illetékes Santa Maria Immacolata di Lourdes-i plébánián egy kissé
zavarodott plébános, Antonio Curcio atya ezt mondta: „Mi ahhoz tartjuk
magunkat, amit a vikariátus mond.” Többet nem tud ehhez hozzátenni.
Személyesen nem ismeri Priebke-t. Ő nemrégen lett itt plébános.
A római egyházmegye nyilatkozatában ez áll:
»Erich Priebke úr halotti szertartását illetően szükség van a kiigazításra. Október 12-én reggel a plébánosnál nem az elhunyt egyik hozzátartozója nyújtotta be a kérelmet, hanem Priebke úr ügyvédjének megbízottja, egy nő. Az egyházi auktoritás a körülményekre tekintettel helyesebbnek tartja, hogy az elhunytért mondott ima és az Isten irgalmasságára való ajánlás – a vallásos gyászszertartás célja – szigorúan privát formában, vagyis abban a házban, melyben az elhunyt tetemét felravatalozzák, történjen meg. Ezért a halottól az egyházjog betartása mellett nem tagadtuk meg az imát, hanem erre a szokásostól eltérő módot választottunk, diszkrétet és visszafogottat. Ajánlatunkat Priebke úr ügyvédje nem fogadta el.«
Minden katolikus papnak, az egyházjog figyelembe vételével,
engedelmeskednie kell az ordináriátus döntésének. Mivel a gyermektelen
Priebke-nek, akinek felesége miközben ő börtönben volt, meghalt, nincs
hozzátartozója, neki kell a kérelmeket kiállítani, adta hírül Priebke
olasz ügyvédje.
A római egyházmegye ordinariátusának döntése a politikai korrektség
keserű mellékízét viseli magán. Az egyház számára nem az állami
bíróságok és a közvélemény a döntő. Az egyháznak más kérdéseket kellene
feltennie. Milyen kritériumok miatt tagadták meg Priebke-től azt, amit
különben minden katolikusnak megadnak? Nyilván egy 69 évvel ezelőtt
elkövetett szörnyű bűnben való részvétele miatt. Mert nyilvános bírálat
érhetné az egyházat, ha ő teszi sírba? A katolikus fogalom szerint egy
halott nem minden világit levetkőzve lép bírája elé?
Ehelyütt nem kellene példákat felsorolni, melyekben nyilvános bűnösöket,
nem évtizedekkel, hanem mostanában katolikus temetésben részesítettek.
Mégis legalább két ilyen példát említsünk meg. Az első Bécsből
származik. 2008. augusztus 21-én Msgr. Norbert Rodt, a bécsi Gersthof
plébánosa akadály nélkül temette el az 55 éves korában sportbalesetben
elhunyt abortusz-orvost, Peter Safar-t. Safar magzatok megölését végezte
egészen addig, amíg egy hegyi túrán életét nem vesztette. Peter Safar
naponta végezte a magzat gyilkosságot. Ráadásul nem csak abortusz-orvos
volt, hanem a nemzetközi abortusz-lobby, a Planned Parenthood európai
ágának helyettes vezetője. Msgr. Rodt beszédében az abortusz-orvos
felravatalozott holttestét Krisztus testéhez hasonlította. Az elhunyt
véres életviteléről egyetlen bíráló szó sem hangzott el. A bécsi
egyházmegyének sem volt semmi kifogása a nyilvános gyászszertartás és
gyászmise ellen.
 |
| Don Gallo és a férfiből nővé operált balliberális buddhista Vladimir Luxuria volt képviselő megáldoztatása |
A második példa a 2013. májusban elhunyt katolikus pap, Don Andrea
Gallo esete, akinek az egyházzal szembeni engedetlensége beleértve
szinte minden egyes hitigazság nyílt tagadása, közmondásosak voltak. A
gyászszertartás nem csak nyilvános volt, de az olasz püspöki
konferencia elnöke celebrálta. A bíboros futó kamerák előtt áldoztatta
meg az ismert volt olasz képviselőt és bevallott buddhistát, a
transzvesztita Vladimir Luxuria-t. (Apologéta: ez nagy nyilvánosság előtt elkövetett, nyílt Szentségtörés, ugyanis "Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét." [1Kor 11,27]
Milyen kritériumok szerint dönt a katolikus egyház? Az ismert
abortusz-orvos, Peter Safar-nál és a „vörös” Don Andrea Gallo-nál a
nyilvános katolikus gyászszertartás mellett, mert ennek megtagadása az ő
egyházellenes táboruk nyilvános tiltakozását váltotta volna ki? Erich
Priebke-nél a nyilvános szertartás ellen, mert ennek megadása a média és
a zsidó szövetségek nyilvános tiltakozását váltotta volna ki?