"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2013. október 17., csütörtök

Egy temetés margójára... [folytatás + videó]

Először álljon itt szó szerint egy magát katolikusnak nevező hírportál, a kath.net cikke, amelyben a szerző azt a szolgálatot, melyet egy katolikus közösség egy katolikusnak, egy magát élete végéig hívő embernek nevező embernek tett azzal, hogy megadta neki azt a végtisztességet, ami még egy hitetlen csavargónak is kijár, ámokfutásnak nevezte:

A Pius Közösség ámokfutása

Tumultus mellett búcsúztatták el kedden délután a tradicionalista Pius Közösség istentiszteletével a 100 éves korában elhunyt német náci háborús bűnöst, Erich Priebke-t. Az olasz média beszámolója szerint demonstrálók ökölcsapásokkal és rugdosással várták a Róma mellett fekvő Albano-ban [itt van az FSSPX olasz disztriktjének székhelye] a halottas kocsit, amit meg is köpdöstek [emlékezzünk: Urunkat Jézus Krisztust is megköpdöste, megrugdosta és megütötte a csőcselék, miközben a Kálváriára vonszolta magát, a mindenfajta emberségéből kivetkőzött emberek minden korban azonosan viselkednek].

A „Messaggero” újság internetes kiadása szerint az igazi feszültségek akkor kezdődtek, amikor mintegy 20 újfasiszta is megjelent megjelent a templom előtt szavalókórussal. [Maga a ház egy nagy kertben van (Apologéta: kb 8-10ha), amit egy magas áthatolhatatlan kőkerítés vesz körül, aminek csak egy nagy vaskapuja van. A kert bejáratától viszonylag messze fekszik a nagy ház (Apologéta: kb 300m), melynek szintén nem a frontoldalán, hanem a hátsó részen helyezkedik el a kápolna, ez előtt tehát nemigen állhatott fel semmilyen szavalókórus – a zavargások és a két csoport összetűzése valószínűleg a kert kapujánál a keskeny autóúton zajlott le.] A biztonsági erőknek csak nehezen sikerült a két csoportot egymástól szétválasztani.

A Pius Közösség egyik papja rendőri védelem mellett lépett be a templomba. Priebke holttestét a szertartás után állítólag visszaviszik Rómába, ahol elhamvasztják, írja a „Messaggero” Albano polgármesterére, Nicola Marini-re hivatkozva. [Megint egy homályos pont: az elhamvasztás pogány szokás, azaz a bűn, amit az FSSPX ezért nagyon elítél. Nem hiszem, hogy eltemetnek bárkit is, akit aztán elhamvasztanak, ez legalábbis eddig tilos volt náluk. Persze az is lehet, hogy a további zavargásokat megelőzendő terjesztik ezt a hírt, nehogy még a sírját is meggyalázzák Priebke-nek.]

Albano polgármestere azt nyilatkozta az újságnak, hogy kedden 16 órakor kiadta az utasítást, hogy a halottas kocsit ne engedjék be a helységbe. Ezt a tiltást azonban Róma prefektusa, Giuseppe Pecoraro feloldotta. A korábbi SS-százados, Priebke-nek „a hozzátartozók kérésére” Albano-ban kell gyászszertartást kapnia. [Mint tudjuk, ez nem igaz; erre csak azért került sor Albano-ban, mert Bergoglio „katolikus” egyháza saját templomaiban megtagadta a szertartás elvégzését.]

Priebke pénteken, október 11-én [a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulóján] halt meg római házi őrizetében. Ezt követően került sor vitára a temetésével kapcsolatban. A római egyházmegye megtagadta a nyilvános gyászszertartást, csak szigorúan privát keretek között engedte meg az imádkozást az elhunytért. Maga Róma városa is kizárta a lehetőségét egy nyilvános halotti megemlékezésnek.

Priebke 1944. március 24-én tevékenyen részt vett 335 olasz kivégzésében a Fosse Ardeatianen, amiért 1998-ban életfogytiglani börtönre ítélték. Az utolsó években házi őrizetben tartották. Priebke Argentínába való menekülése után katolikus lett, és élete utolsó pillanatáig hívő embernek nevezte magát. [Ezt mutatja az a tény is, hogy ennyire ragaszkodott a katolikus temetéshez.]

A mostani albanoi gyászünnepség a római zsidó kerület kiürítésének 70. évfordulója előtt egy nappal történt. 1943. október 16-án SS-egységek 1022 olasz zsidót deportáltak Auschwitz-ba, majd tovább Buchenwald-ba. Közülük csak 16 élte túl a deportálást. [Ennek mi köze van Priebke-hez? Nem ezért ítélték el! És azt ki gondolhatja komolyan, hogy a deportálásokért egy századost terhelhet a felelősség?]

Mielőtt közölnék néhány érdekes hozzászólást a kath.net ezen cikkéhez, amiket egyébként a katholisches.info-n tettek közzé, fontos elmondani, hogy az olasz gyászszertartás menete jelentősen különbözik a magyarétól. Ezt fontos tudni, hogy a római egyházmegye illetékeseinek viselkedését teljes súlyában felfoghassuk.

Csak ha ezt tudjuk, értjük meg világosan a római egyházmegye nyilatkozatát: „Priebke számára egyetlen római templomban sem fognak gyászmisét tartani”, vagyis egy katolikus, magát élete utolsó pillanatáig hívőnek valló ember holttestét nem engedik be egyetlen újegyházi templomba sem, hogy őt katolikus szertartás szerint elbúcsúztathassák!

2013. október 16. 18:20:

Ebben a pillanatban láttam az egyik tévéhíradóban felvételeket a tegnap délutáni eseményekről. A felvételen látszik, amiről fentebb írtam, hogy az egész tumultus, melyben megint a média képviselői voltak jelen a legnagyobb számban, a kerítés előtt zajlott. Innen még hosszú, de már biztonságos magánút vezet a kápolnáig. Az viszont nem derült ki, se nem mondták, se nem látszott, hogy a halottas kocsinak egyáltalán sikerült-e bejutnia a kapun. Sőt a szöveg úgy hangzott, hogy a szertartást sem tartották meg, mert a rendőrség Priebke „családtagjait és közeli barátait sem engedte be”. Ez, látva a halottas kocsit rugdosó megőrült halottgyalázó embereket, valóban nehezen sikerülhetett. A tévébemondó az FSSPX-t „szélsőséges jobboldali” közösségnek nevezte. És a riportban olyanokat szólaltattak meg, akik szerint „egy ilyen embert el kell hamvasztani, és porát a tengerbe szórni, mert nem érdemli meg, hogy eltemessék”. Úgy tűnt, Priebke-t azzal vádolja mindenki, hogy személyesen végezte ki a koncentrációs táborok összes foglyát. Ha igaz, amit Nardi ír, vagyis, hogy Priebke-nek nem voltak hozzátartozói, akkor – nagyon remélem – a gyászszertartást megtartották akkor is, ha kívülről már senki nem tudott bejutni a halottas kocsin kívül. De ha egy csöpp eszük van, a gyászolók már jóval azelőtt bementek, hogy a tömeg megjelent a kapunál.

Azt nem tudom, hogy volt-e valaha olyan időszak, amikor az újságok igazságot írtak, és a rádió, tévé igazságot mondott, mutatott, de azt tudom, hogy ma a média egyedül a szabadkőművesek terveinek a szolgálatában áll, azaz azt tekintik egyetlen feladatuknak, hogy a közvéleményt a legliberálisabbak kedvére formálják. Ezért aztán nagyon nehéz a hírekből az igazságot kideríteni.

Miután meghallgattam a tévéhíradót, kinyitottam az internetet, és képpel illusztrálva egy hihetőnek tűnő beszámolót találtam – a http://www.spiegel.de/panorama/ link alatt – a tegnap délutáni albanoi eseményekről. Most ezt közlöm, illetve ennek a kath.net beszámolójától eltérő kijelentéseit.

A halottas kocsit hat rendőrautó követte. A kapu előtt a rendőrök egyfajta záróvonalat alkottak, és a halottaskocsit betolták a kapun. A gyászszertartás megtörtént, bár a cikk azt írja, hogy a Piuszosok csak „rendelkezésre bocsátották a kápolnájukat” a szertartáshoz. Arról nincs szó, hogy ki celebrálta azt. Viszont azt ez a cikk is írja, hogy amikor egy pap akart bemenni a kapun, őt megtámadták a hullagyalázók, de a rendőrök itt is közbeléptek, és a papnak sikerült bejutnia. Nem tudom, hogy ez a pap ki lehetett, talán mégsem Piuszos pap végezte a szertartást, hanem ez a kívülről érkező pap? Talán olyan valaki, aki Priebke-t gyóntatta, a szentségekkel ellátta.

Az is igaz, hogy a polgármester meg akarta akadályozni a kocsinak, hogy a városba jöjjön, de a rendőr prefektus – aki ebben az egész ügyben egyedül viselkedett civilizált ember módjára – másképp intézkedett. A polgármester ezt nyilatkozta: „Mi itt civilizált és demokratikus módon megyünk az utcára, akkor is, ha hangsúlyozom, hogy a város érzéseit megsértették.”

A cikkből végre az is kiderült, hogy honnan ez a gyűlölet-hadjárat egy 100 éves ember ellen: a 33 katona és 2 civil halálá, és 110 sebesült megtorlásaként kivégzett 335 civil között 75 zsidó is volt. Az ő megmentésükért sem jelentkezett a merényletet elkövetők közül egy sem. Ellenük viszont senki nem demonstrál.

A cikk arról is szól, hogy még mindig nem tudja senki, hogy Priebke-t hol fogják eltemetni, mert Argentína, németországi szülővárosa és Róma ordináriátusa sem hajlandó befogadni. Nyilván mindenki attól fél, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldal fog randalírozni a környékükön, ha náluk temetik el Priebke-t. De hát akkor is, hol marad a keresztényi irgalmasság, a civilizált emberiesség, amiről minden fórum nyilatkozata, az emberi jogok meg minden és mindenki prédikál?

Most jöjjenek a hivatalos tudósítások után a kath.net cikkére a katholisches.infor-ra feltett hozzászólások:

»Egy aggódó keresztény mondja – 2013. október 15. 20:02:

Érdekes, hogy a kath.net, ahol az „Im Wendekreis des Kreuzes” című filmet, ami az SS-vezető, Kappler (Priebke főnökének) megtéréséről szól, mindig újra ajánlja, most a temetést ámokfutásnak nevezi. De hát olyan szép a farkasokkal együtt vonyítani!«

»Franzi mondja – 2013. október 15. 20:45:

Ez bátor és helyes! Köszönet az FSSPX-nek!!!«

»magda mondja – 2013. október 15. 20:57:

Na legalább a Szent X. Pius Papi Közösség bátorságot mutatott, és úgy viselkedett, ahogy az egész egyszerűen a katolikus klérus kötelessége

»T. de Ahumada mondja – 2013. október 15. 21:34:

Folyton „megbékélésről” és „irgalmasságról” beszélnek, ugyanakkor szükségesnek tartják, hogy egy 100 éves holttestén „bosszút” álljanak. Biztos nem volt hős és nyilván vannak olyanok, akik jogosan haragszanak rá. De egy holttestet ártalmasnak tartani hitványság és gaztett. Nem lehet egyszerűen elnézni egy ilyen temetésnél? Hiszen azok nem is hisznek a halál utáni életben! Mi bajuk akkor egy hullával? Miért büntetnek egy hullát? A legrosszabbnak azt tartom, hogy senki nem hajlandó eltemetni. Felháborodnak a kegyetlen középkoron, hogy az a gonosztevőket az akasztófán hagyta lógni, és valójában ők is ugyanazt csinálják!«
Ahogy a tegnapi szerkesztői üzenetekben írtam, az egyházi hírek olvastán az jut az ember eszébe, hogy a katolikus újegyháznak tényleg vége van. Valójában a Priebke-féle cikk volt az utolsó lökés, ami ezt az érzést kiváltotta belőlem. Hogy Bergoglio egyháza naponta tagadja a hitigazságokat, lábbal tiporja a katolikus erkölcsöt, úgy beszél, mintha őelőtte soha senki semmi katolikust nem tanított volna, nos, ez borzasztó, de a kegyelemdöfést mégis az adta meg, hogy azt is elárulják, amit ők tartanak a katolikus ideálnak: az irgalmasságot, a kitaszítottakkal szembeni megértést! A katolikus Egyház legfőbb kötelessége, hogy az embereket elvezesse az üdvösségre. G. atya mondta, hogy ma már nem tudja elítélni azt az ateistát, aki látván a katolikus újegyház működését, Bergoglio képmutató ravaszkodását, nem tér meg. Milyen hitele lehet egy ilyen intézménynek? És mekkora a felelőssége ebben Bergoglio-nak?

A katolikus egyház hogyan vonhatja meg a szentségeket (Apologéta: ez téves fordítás, mert a temetés nem szentség, hanem csak szentelmény! ) egy olyan embertől, aki megbánta bűneit? Nem azt tanítja a kétezer éves Egyház, hogy az őszintén megbánt, jóvátett bűnöket nem csak megbocsátja, hanem „be is takarja”, úgy, hogy azokat még az Utolsó Ítéletkor sem teszik a többiek előtt ismertté? Ráadásul Priebke nem katolikusként követte el azt, amit elkövetett! Amikor katolizált, életgyónást kellett végeznie. Vagyis bűnei megbocsáttattak. Akkor ezeket a bűnöket milyen jogon veti a katolikus egyház a szemére? Milyen egyház az, amelyik a saját tanítását ennyire nem veszi komolyan, illetve aszerint csavarja, ahogy azt az ellenfelei követelik tőle?

Persze, nagy valószínűséggel, még az újegyházat sem Priebke múltja zavarja, hanem attól fél, hogy a világ csúnyán fog ránézni, ha Priebke-nek megadja a végtisztességet, ami nem csak egy katolikus intézménynek, de még egy pogány intézetnek is elemi kötelessége. Ezzel újfent csak azt bizonyítja be, hogy Bergogliio csak azokkal szemben gyakorol irgalmat és papjainak is ezt parancsolja, akik a világ szemében szalonképesek, a többieket meg akár még a kutyák is megehetik.

Való igaz, hogy egyetlen templomnak, egyetlen plébánosnak nincs arra szüksége, hogy ablakát a csőcselék téglái verjék be, és falait a csőcselék, hullagyalázók ütései rombolják. De erre a problémára az a válasz, hogy:
  1. ha a katolikus egyház mindig így gondolkozott volna, akkor alig érte volna meg 1 éves születésnapját;
  2. aki a világ elvárásai szerint él, aki a világgal akar kiegyezni, az ne csodálkozzon, hogyha a világ számon kéri rajta a saját játékszabályait.

Jézus világosan megmondta, hogy az ő országa nem ebből a világból való, hogy az Őt követők nem ebből a világból valók, hogy az Ő követőinek nem lehet egyszerre a világnak és Neki szolgálniuk. Amikor a liberális katolikusok és az ő irányításuk alatt a II. Vatikáni Zsinat „kinyitotta az egyház ablakait a világra”, akkor egyúttal elhagyta Jézus országát, és elfogadta a világ játékszabályait, amik ettől kezdve rájuk is érvényesek lettek, és amiket ezután nekik is követniük kell!

A cikkben többször emlegetett filmben („Im Wendekreis des Kreuzes”) Herbert Kappler megtérése azért volt olyan szívszaggató, azért tett az emberekre akkora hatást, mert ez a megtérés nem akkor történt, amikor Kappler megtudta, hogy fő ellenfele, az ír monsignore teljesítette kérését, és szervezetével az ő, azaz egy súlyos bűnös családját is megmentette az ellenség elől, hanem jóval később, csak 13 év múlva! Úgy, hogy ez alatt a sok év alatt Mons. Hugh O' Flaherty minden hónapban meglátogatta! Nyilván a katolikus vallás volt a fő témájuk. Tehát Kappler nem szentimentális, érzelmi okból tért meg, amiről Bergoglio papol naphosszat, nem egy katolikus pap számára elképesztő irgalmassága, jósága miatt, hanem meggyőződésből, és csak azután, hogy megismerte ennek a vallásnak a dogmáit!

Bergoglio irgalmassága nagyon csúnya módon lepleződött le ezzel az üggyel. Ennél jobban, mint ami most történt, már nem lehet bebizonyítani, hogy csak azt szajkózza, amit a szabadkőművesek a szájába adnak, és csak azok számítanak számára „embernek”, akit azok „szeretnek”. Hol van ez Jézus irgalmasságától? Mi köze ennek a katolikus Egyház irgalmasságához?

Hogyan emlegetheti Bergoglio állandóan Szent Pált, aki a keresztények legádázabb ellensége volt, aki láncon vezette a zsidó főpap elé a keresztényeket, aki részt vett az első keresztény vértanú, István kivégzésénél? Hogyan mondhatja magát Péter utódának, amikor Péter úgy tagadta meg egy egyszerű, veszélytelen szolgálólány előtt háromszor Jézust, hogy előtte három évig együtt élt, együtt evett Vele, látta csodáit, látta csodálatos színeváltozását? Persze ők már nem veszélyesek, ők már meghaltak, és különben is zsidók voltak. Az ő múltjuk miatt a világ nem fog tiltakozni, mint ahogy Don Gallo ocsmány bűnei és eretneksége miatt sem.

És hogyan remélheti egy egyszerű bűnös, hogy katolikus vallásának gyakorlása, a szentségek vétele, megbocsátást nyernek számára, ha egy ilyen történetről hall? És milyen intézmény az, ami ilyen ocsmányul, gyáván, elárulva híveit, elárulva Isten parancsát, isteni alapítója, Jézus tanítását, viselkedik? És ki bízhat egy ilyen intézményben? És ki hihet egy ilyen intézménynek?

Végezetül egy nagyon fontos megállapítás Williamson (A Pius közösségből kizárt) püspök úr kommentárjából: "Azt, hogy a katolikusok hogyan viselkednek, egy-egy téves döntésre hogyan reagálnak, elsősorban hitük mélysége dönti el. Isten azért enged meg a maihoz hasonló válságokat, hogy próbára tegye a katolikusok hitét. Ha ez erős, vagy akár egyáltalán megvan, akkor ilyen dolgokat, amik az elmúlt 50-60 évben egymásután, de különösen 2013. február 11-e óta történnek az egyházban, egyszerűen nem fogadnak el! Az, hogy katolikus publicisták, egyháztörténészek, egyházi tisztségviselők, újságírók, akik még olykor bírálják Bergoglio lépéseit, kizárólag II. János Pál és XVI. Benedek és a II. Vatikáni Zsinat állításaira tudnak eközben hivatkozni, egyszerűen felfoghatatlan és megbocsáthatatlan, és azt bizonyítja, hogy semmit nem ismernek a katolikus múltból!" Ebből is kiderül, mekkora ajándék, hogy egy Piuszos múlttal rendelkező egyén, pap vagy laikus, ismeri az Egyház kétezer éves tanítását, és számára a katolikus Egyház nem 50 évvel ezelőtt kezdődött!

Forrás: Katolikus Honlap

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: én tegnap elmondtam a véleményemet és most megerősítve látom azt. amit leírtam. De igaza van cikknek, hogy Piuszos múlttal rendelkező laikus nem is láthatja másképpen a történéseket.