Egy temetés margójára... - „Gyűlölni nem születtem én” [videóval]

„Egy kereszténynek, aki meg lett keresztelve, és megkapta a gyónás és áldozás szentségét, bármi legyen is a vétke és bűnei, amennyiben Istennel és az Egyházzal megbékélve hal meg, joga van egy szentmise és a temetés celebrálására”
„Amikor te könnyek között imádkoztál és eltemetted a halottakat, sőt még étkezésedet is félbeszakítottad, és napközben ott rejtegetted a holttesteket házadban, éjnek idején pedig eltemetted őket, én az Úr elé vittem imádságodat. És mivel kedvére voltál az Istennek, megpróbáltatásnak kellett érnie téged.” [Október 24: Szent Rafael arkangyal ünnepének szentleckéjéből: Tób 12,12-15]

A legújabb római pogányságokat hallván, van abban valami kísérteties, hogy az új egyház új kalendáriumából törölték Szent Rafael arkangyal ünnepét is. Mintha ez elővetítette volna azt a szégyenteljes tettet, amit Róma püspöke éppen most követett el: megtagadta egy holttest – egy élete végéig magát katolikusnak valló ember holttestének az – eltemetését. Tóbiás könyve több száz évvel Jézus születése előtt íródott. Nagyjából abban az időben, amikor egy pogány görög – Szophoklész – Antigoné című drámájában szintén világosan elítélte azt, amit a katolikus Egyház egészen mostanáig, Bergoglio uralkodásáig az egyik legistentelenebb véteknek tartott: a holtaktól megtagadni a végső tisztességet, a tisztességes eltemetést.

Az Antigoné interneten megtalálható szövege így kezdődik: „A görögök hite szerint csak azok lelke juthatott be haláluk után az Alvilágba, akiket eltemettek, az elföldeletlen holtaké nem; éppen ezért súlyos vétek volt bárkit temetetlenül hagyni, s aki mégis megtette, annak az alvilági lelkek bosszújától kellett tartania.”

Keresztény nyelvre lefordítva, aki önhibájából elföldeletlenül hagy egy halottat, az Isten ítéletét vonja magára.

Annak bemutatására, hogy egy ilyen tetten már a Jézus előtt élt pogányok is mennyire felháborodtak, álljon itt néhány részlet Szophoklész drámájából; először Antigoné és Iszméné beszélgetéséből, majd Antigoné és Kreón vitájából, végül a KAR szólamából.

I. Antigoné és Iszméné beszélgetése
ANTIGONÉ
De Polüneikészt, mert elhullt vesztett ügyért,
Ilyen parancs fut szét a város népe közt,
Hogy eltemetni, sem siratni nem szabad,
Hagyják, heverjen ott megkönnyezetlenül,
A dögmadár kívánatos zsákmányaként.
… s vegyék
A tiltó szót szívükre, mert ki megszegi,
Nyilvánosan fogják azt megkövezni majd.
ISZMÉNÉ
Ketten maradtunk meg csupán, gondold csak át,
Mi vár reánk, ha általhágjuk vakmerőn
A törvényt, mit király kimond, s hatalma véd.
Meg kell hogy ezt is értsd: mi gyönge nők vagyunk.
..
Imámmal én az alvilági lelkeket
Engesztelem s hiszem, nyerek bocsánatot,
Mivelhogy kényszerűségből tettem csak így.
De ennél többre őrület gondolni is.
ANTIGONÉ
Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítséged nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem, meghalni szép.
Mint kedves akkor kedvesemmel fekszem ott
A jámbor bűn után, hiszen sokkal tovább,
Mint itt fenn, kell az Alvilágban tetszenem.
Mert ott lenn fekszem majd örökre. Ám ha te
Inkább szegülsz az istenekkel szembe, menj!
ISZMÉNÉ
Én semmit ellenükre nem teszek, hanem
A város ellen tenni sincs erőm elég.
ANTIGONÉ
Hiszen nem Zeusz volt az; ki így rendelkezett,
S az alvilági istenek között lakó
Diké sem szab nekünk ilyen törvényeket.
Parancsaidban nem hiszem, hogy oly erő
Lehet, mely engem istenek nem változó
Íratlan törvényét áthágni kényszerít.
Mert nem ma vagy tegnap lépett életbe az,
De nincs ember, ki tudná, hogy mióta áll.
Az istenek ne mérjenek rám büntetést:
Embertől nem félek, bármily tervet kohol.
II. Antigoné és Kreon vitája
ANTIGONÉ
Mit vársz tehát? Amint nekem minden szavad
Terhemre van, s míg élek csak, terhemre lesz,
Mit én még mondhatok, neked sem tetszik az.
Bizony dicsőbb nevet nem is szerezhetek,
Mint avval, hogy testvérem eltemettem én.
Itt is dicsérnének szívük szerint ezek,
Ha félelem nem volna nyelvükön lakat.
A zsarnokság viszont könnyebben boldogul,
Amit csak kedve tartja, mondhat és tehet.
ANTIGONÉ: De mégis, Hádész egy törvény szerint ítél.
KREÓN: Egyforma sorsot mégse nyerhet jó s gonosz.
ANTIGONÉ: Ki tudja, hátha ott lent ez tisztán marad?
KREÓN: Az ellenségből holtában se lesz barát.
ANTIGONÉ: Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak.
III. KAR
Nemzedékről nemzedékre kúszik házukban a romlás,
Mint hullám a tengeren,
Hogyha thrák szelek zavarják
S felkavarják, végigfutva rajta, a mélységeket,
Mély örvényből hömpölygetve
Sós és szennyes áradást,
S zúg a szélcsapkodta, hullámverte partok sóhaja.

---

A KAR mintha csak az új egyház állapotáról szólna, azt írja le, milyen sors vár azokra, akik olyan parancsokat adnak ki, mint egykor Kreón, és most Bergoglio, Róma püspöke.

Olvastam valahol, hogy amikor a csőcselék Mussolini és társai tetemét fejjel lefelé felakasztotta, majd iszonyú, még a kannibalizmusban sem ismert módon meggyalázta és napokig lógni hagyta a milánói Loreto téren levő benzinkút tetejéről, egy katolikus pap, Milánó érseke, az 1996-ban boldoggá avatott Boldog Alfredo Ildefonso Schuster volt az, aki a világi felelőseket megfenyegette, hogyha nem veszik le a holttesteket és nem temetik el, ő a saját kezével fogja ezt megtenni.

Az érsek Halottak napja című írásából való a következő részlet: »Ezért találunk még az ókor hitetlen és érzéki kultúrnépeinél is mindig bizonyos vallási érzetet és tiszteletet a halottakkal szemben. A régiek úgy hitték, hogy e világból való távozásuk után az emberek lelkeinek Isten ítélőszéke elé kell állaniuk. Ezért mutattak tiszteletet irántuk, ami mind a halott testére, mind a sírjára kiterjedt. A halál fensége előtt a gyűlölet, az emberi szenvedélyek és a bosszú általában megszűntek, mégpedig e mottó alapján: „Légy békülékeny a halottakkal szemben.” Az ősök árnyai és a törvény gondoskodott a sírok sérthetetlenségéről. Ezért számított a görögöknél és a rómaiaknál a bűnösre kiszabható legsúlyosabb büntetésnek, ha a sír becsületét megtagadták tőle. Úgy hitték, hogy az ilyen ember lelkének a nyugalom reménye nélkül örökké az űrben kell bolyongania.«

Mussolini haláláról Sergio Luzzatto írt könyvet, a címe: „Il Duce: Élet a halál után”. Az amazon.de-n Matthias Lubinsky írt recenziót a könyvhöz. Ebben írja: »Mussolini eltorzított teste fejjel lefelé lóg a milánói Piazzale Loreto-n levő benzinkút rácsos tetejéről. Egy kép, melynek leírásához az „irtózatos” vagy „bestiális” szavak túl kevésnek bizonyulnak.«

Mussolinit ezután ugyan eltemették, de hívei egy évvel később kiásták. Ezt követően még több mint 10 évig utaztatták a holttestet (közben többször valamilyen egyházi épületben volt elrejtve), amíg végül 1957-ben kiadták maradványait a családnak, akik aztán viszonylagos nyugalomban eltemethették.

Az internet egyik cikke e borzalommal kapcsolatban olyasmit is megfogalmaz, hogy az új Olaszország felépítése Mussolini holttestének meggyalázásával kezdődött. (Egyébként azt a 14 éves papnak készülő fiút, akit ugyancsak olasz kommunista partizánok öltek meg, úgy hogy az arcát a felismerhetetlenségig eltorzították, majd közvetlen közelről agyonlőtték, csak azért, mert a fiú reverendát viselt, mostanában avatták szentté.)

Az olasz csőcselék volt az is, aki Boldog IX. Pius pápa holttestét a Tiberisbe akarta dobni, amikor a pápa halála után három évvel holttestét végre megpróbálták éjjel a Vatikánból a Szent Lőrinc bazilikába szállítani. Robert Quardt S.C.J. „Az utolsó pápakirály” című könyvének német kiadásában így írja le a történteket:

»Az utolsó pápakirály azt kívánta, hogy a falakon kívüli Szent Lőrinc bazilikában legyen utolsó nyughelye. Halála után azonban először a Szent Péter bazilikában temették el, mert joggal féltek attól, hogy a halottas menetet a római csőcselék zaklatni fogja. A holttest átvitelére ezért csak három évvel később került sor. Hogy elkerüljék a zavargásokat, az olasz kormány utasítására ez 1881. július 12-ről 13-ra virradó éjszakán történt meg. Ez a temetési szertartás valóban egyedülálló a világtörténelemben! [A könyv 1961-ben íródott.] Pont éjfélkor indult el a menet. A négylovas halottas kocsit egy sor hintó követte prelátusokkal és pápahű előkelő rómaiakkal. Az útvonal mentén a házak ünnepélyesen voltak kivilágítva, és az ablakokból virágokat szórta a koporsóra. De alig hagyta el a menet a Szent Péter teret, a másik oldal is megjelent. Hangos kiáltások hallatszottak: „Viva Italia! Viva re! Viva Garibaldi! Morte al papa! Morte ai Preti! Al fiumei il porco! Al Tevere la carogna!” Az olvasó ne ijedjen meg, ha ezeket a mondatokat németül is visszaadom [itt persze magyarul]: „Éljen Olaszország! Éljen a király! Éljen Garibaldi! Halál a pápára! Halál a csuhásokra! Vízbe a disznóval! A Tiberisbe a döggel!” – Csak egy hajszálon múlott, hogy a koporsót nem dobták a folyóba. Állandó védekezés mellett érte el a menet, amit mindenütt újból és újból megtámadtak, éjfél után két órakor célját, a Szent Lőrinc bazilikát.«

A mostani történethez tartozik még, hogy amikor a római Gestapo parancsnoka, Herbert Kappler ezredes, Priebke felettese 1978-ban meghalt, az ő temetése nyilvánosan és minden zavar nélkül folyhatott le. Ma viszont már 2013-t írunk. Akik a világháborúban éltek, már nem is élnek, és meg vagyok győződve róla, hogy a mai bestiális hullagyalázók között nem, vagy alig van olyan, akinek valami köze lenne az 1944-es eseményekhez.

És abban is biztos vagyok, hogy olyan emberek, akik elesett, nagyon idős embereket, sőt még a holttestüket is az itt leírt, és filmeken is látható módon képesek meggyalázni, Priebke helyében, vagyis, egy háborúban, egy konfliktusos helyzetben százszor nagyobb gazságokat követnének el.

Olyan nincs, hogy valaki hullát gyaláz, de különben irgalmasságot cselekszik és igazságtalan parancsot tagad meg és saját magát veszélyeztetve mások megmentésén fáradozik. Nem, az ugyanúgy megfutamodik, ahogy a kommunista elkövetők megfutamodtak, amikor tettükért 335 idegen embert végeztek ki! Azzal a különbséggel, hogy valószínűleg ők később még meg sem térnek, hiszen lelkiismeretüket a világ gratulációja elfojtja. Ahogy a mostani hullagyalázók esetlegesen jelentkező lelkiismeret furdalását is megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi, hogy a világ nekik ad igazat, őket csodálja „hősies” cselekedetükért.

De – miként már annyiszor volt szó róla – elsőként nem a világ, hanem az egyház züllött idáig: a Mussolini meggyalázott holttestét eltemetni akaró, a végletekig felkorbácsolt és minden emberi mivoltából kivetkőzött csőcselékkel nyíltan szemben álló főpapból, egy 100 éves katolikus eltemetését nyíltan megtagadó egyházig, főpapig süllyedt le.

E bevezető, történelmi áttekintés után álljanak itt a legújabb hírek Erich Priebke holttestének sorsáról, illetve a katolikus új egyház teljes csődjéről.

Elsőnek azt a keveset közlöm, amit Fuchs atya (Apologéta: a Piusz közösség Budapesti papja) mondott: Az ő tudomása szerint a rendőrség (vagy katonaság) a Piuszos kápolnában zajló gyászszertartás közben egyszerűen elkobozta a koporsót. Szerinte a napokban közzé fogják tenni Priebke írásos bocsánatkérését, azaz nyilvános bűnbánatát és jóvátételét a 69 évvel ezelőtt elkövetett tettéért. Ezt a bocsánatkérést katolikusként, tehát nyilván már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megtette.

Fuchs atya és a média híreiből csak találgatni lehet, hogy valójában mi is történt pontosan. De ha összetesszük a mozaikokat, akkor a következő leginkább lehetséges kép áll össze:

1. Róma püspöke, azaz Bergoglio megtagadja Priebke eltemetését, valójában ezzel indítja el a botrányt, ezzel hívja fel a média figyelmét az egész ügyre;
2. Mivel az ügyvéd, nyilván Priebke kérésére, ragaszkodik a katolikusként egyedül lehetséges koporsós temetéshez, ehhez kápolnát és sírhelyet keresnek;
3. Az elsőt az FSSPX olasz disztriktje felajánlja, a másodikat Albano helyi temetőjében keresik, de emiatt értesíteniük kell a kisváros polgármesterét;
4. A baloldali polgármester egyfelől megtiltja a halottaskocsinak, hogy egyáltalán bejöjjön a városba, másfelől, miután értesül a rendőrprefektusnak az ő parancsát feloldó utasításáról, demonstrációt szervez a Pius kápolna elé (ezt nem is tagadja);
5. A rendőrség nagy erővel vonul ki, és biztosítja, hogy a halottaskocsi elérje a kápolnát, ahol megtartják a gyászszertartást;
6. Ha a rendőrség megengedte, hogy Priebke holtteste elérje a kápolnát, akkor igen valószínűtlen, hogy a gyászszertartás közepén lefoglalta volna a koporsót, ezt nyilván csak a gyászmise végén tette meg, hiszen a temetést a város vezetői megtagadták;
7. Priebke koporsója még most is a katonai repülőtéren várja, hogy valaki hajlandó legyen végre egy sírgödröt adni neki. – Nekem ezzel kapcsolatban az is eszembe jut, hogy a Jézus korában élt zsidók sem tagadták meg az általuk keresztre juttatott Üdvözítőtől a tisztességes eltemetést. Csakhát az kétezer évvel ezelőtt történt és nem ma!

Forrás: Katolikus Honlap

Kyrie Eleison,  Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: egyet kell értenem a cikk szerzőjével, ez tényleg a katolikus egyház csődje. De egyetlen kérdés soha nem merül fel az eseményekkel kapcsolatban, hogy mindezt kik és miért szervezték. Azt a legegyszerűbb mondani, hogy Albano polgármestere kommunista, a római prefektus szintén kommunista volt és hasonlókat. De egyszer azt is ki kellene mondani, hogy kik álltak/állnak a háttérben. Kiknek az érdeke az, hogy ne lehessen világosan, bizonyított tények és a valós számok alapján beszélni a második világháború eseményeiről, a lágerek történéseiről. Kiknek az érdeke az úgynevezett szájfék törvény Európa egyes országaiban (amit úgy hívunk, hogy holokauszt tagadás tiltása) és egyéb más országokban. Kiknek az érdeke a szólásszabadság korlátozása, kiknek az érdeke a családvédelmi szervezeteket terrorista, kirekesztő társaságok közé keverni. Kiknek az érdeke a totális ellenőrzése a gondolatoknak, tetteknek. Kik mondják azt, hogy minden népet és nemzetet Isten (rab)szolgának teremtett, hogy egyetlen népet szolgáljon (és nem is Istent). Tudom, most rám is azt fogják mondani, hogy csatlakoztam a holokausztozókhoz, de ki kell mondani.