A katona, aki személyesen részt vett az eligazításon megmutatta a
prezentációról készült fényképet, ahol egyértelműen látszik az AFA
csoportról összeállított dia. A képen a Westboro Baptista Gyülekezet
pásztora, Fred Phelps látható egy tüntetési plakáttal a kezében, amelyen
a „Nincs külön törvény a buziknak” felirat olvasható. Csakhogy az
AFA-nek semmi köze nincs ehhez az ellentmondásos gyülekezethez, amelyik
számos alkalommal szervezett tüntetést katonai temetéseken.
„Meg kellett mutatnom az amerikaiaknak, hogy mit tanítanak a
katonáinknak,” mondta a katona, aki neve elhallgatását kérte. „Ezt nem
hagyhattam annyiban.”
A katona elmondta, hogy egy káplán félbeszakította a prezentációt és
megkérdőjelezte az előadó állításait az AFA besorolását illetően.
„Az előadó azt mondta, hogy az AFA-t gyűlöletkeltő csoportnak lehet
minősíteni, mert nem kedvelik a homoszexuálisokat,” mondta a katona. „A
dián az állt, hogy az AFA a homoszexuálisokra bűnösként és pogányként
tekint, és egyéb elítélő jelzőkkel illeti őket.”
A katona, aki evangéliumi keresztény, elmondta, hogy a káplán a szervezet védelmére kelt: „Többször megkérdezte az előadótól, hogy biztos-e az állításaiban.”
Később az eligazítás során közölték a katonákkal, hogy a
gyűlöletkeltő szervezetekkel való együttműködésért büntetésben
részesülhetnek.
A katona végül azért döntött úgy, hogy a médiához fordul, mert az AFA szolgálatát rendszeresen támogatja anyagilag.
„Amikor csak tehetem, támogatom az AFA-t anyagilag,” mondta. „Ezért
is megbüntetnek? Egész nap az American Family rádiót hallgatom. Vajon a
katonai törvények értelmében ezért is büntetés jár majd?”
A katonát rendkívüli módon megdöbbentette, nemcsak az AFA-t, hanem a
keresztényeket és a keresztény hitet általában ért nyílt támadás.
Sajnos nem ez az első ilyen eset. Néhány hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy egy korábbi eligazításon az evangéliumi keresztényeket és a katolikusokat is a vallási szélsőségesek közé sorolták. Megint máskor az eligazítást tartó tisztek arra szólították fel a
jelenlévőket, hogy tartsák a szemüket azokon a katonákon, akik az AFA
vagy a Family Research Council szervezetekhez hasonló csoportokat
támogatnak. A Pentagon egyelőre nem reagált Todd Starnes, a Fox News újságírójának megkeresésére.
Bryan Fischer, az AFA által készített egyik rádióműsor műsorvezetője
elmondta, hogy a homoszexuálisok közötti házasságra vonatkozó véleményük
nem gyűlölködő, csupán eltérő vélemény.
Tavaly, a Líbiában működő amerikai diplomáciai kirendeltségek elleni
támadások alkalmával, Barack Obama kijelentette, hogy „az Egyesült
Államok, az ország alapítása óta tiszteletben tart minden hitet.”
Amennyiben ez az állítás igaz, miért támadja a kormány saját
állampolgárai hitét? Az Obama kormány a kétely csíráit próbálja
elültetni a lakosság szívében a keresztényekkel és a keresztény
szolgálatokkal kapcsolatban.
Forrás: idokjelei.hu
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison,
Apologéta: