Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. … Első védekezésem alkalmával senki nem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott.” [2 Tim 3,1-4,16]
2013. február 11. óta az eddig szürke, fehérből és feketéből
összekeveredő, azaz (ha nagyon kevés, de mégiscsak) igaz és hazug (a
kétezer éves katolikus Egyház tanításának ellentmondó) egyházi
megnyilvánulások egyszínűvé, azaz feketévé lettek. Amíg hazugság és
igazság egymás mellett találtatott, volt feladata egy katolikus
honlapnak: rá kellett mutatnia a fehérre, az igaz tanításra. Február 11.
óta az igaz (ha van még egyáltalán ilyen) megnyilvánulás is már csak és
kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a hazugságot leplezze.
Az új pápának egyetlen olyan beszéde, egyetlen olyan megnyilvánulása nincs, melyet a katolikus Egyház valamikor ne ítélt volna már el. És nem is csak a beszédeiben rejlő állításokat, de azt a stílust, azaz
kétértelműséget, az igaznak és a hazugságnak azt az összekeverését is,
melyet Bergoglio használ. Az ő beszédeiben rejlő féligazságok
sokkal-sokkal veszélyesebbek, mint a nyílt hazugságok, hiszen kiválóan
alkalmasak arra, hogy félrevezessék az embereket.
Ráadásul Bergoglio iskoláit, múltját, mostani viselkedését egyre jobban
megismerve, nyilvánvaló, hogy ő szándékosan hord össze hetet-havat,
szándékosan keveri az igazat a hazugsággal.
Bergoglio-t – úgy tűnik – két dolog vezérli: a (szabadkőműves) megválasztói által számára kijelölt feladat elvégzése és a népszerűség megtartása, élvezése. Ha valaki nem ismeri annyira a katolikus tanítást, hogy felfedezze
beszédeinek hamisságát, az gondoljon arra, hogy az igazság hirdetőit
soha semmikor nem szerette a világ, és a katolikus Egyház igaz tanítója a
mai világban kizárt dolog, hogy sikeres legyen! Jézus Krisztus nem a
kereszten halt volna értünk kínhalált, ha a világ, a tömeg nem így
működne, amióta ember él a földön.
Szentek azok, akik leginkább ellene mondanak a koruknak – ez olyan
általános érvényű igazság, ami még a katolicizmus európai fénykorában is
igaz volt, hát még most, a legnagyobb istentelenség közepette. Bergoglio nem hogy nem mond ellene korának, de kifejezetten a sztárja, aki képvisel mindent, ami a világnak tetszhet.
Pater Pfluger többek között ezeket írja:
»Beszédében, melyben mind Jeruzsálem pusztulásáról, mind a világ végéről szó van, az Úr az idők végezetére olyan dolgokat jövendöl, melyek az apostoloknak az Antikrisztusról szóló kijelentéseivel pontosan megegyeznek: általános zűrzavar és kísértés, hitehagyás, egyházüldözés – és a pszeudo-Messiások fellépése. [Mt 24,5/24]
Az Úr parauzia-beszédében hamis prófétákról beszél, akik – hazug módon – Krisztus nevében prédikálnak, és az embereket így vezetik félre és csábítják el, még pedig „sokan”, miként ezt az Úr több ízben is kihangsúlyozza: „Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.” [Mt 24,5]«
Giovanni Cavalcoli ma is élő és oktató domonkos atya „A dialógus kultúrája és Jézus ellenségei” című írásában ezt írja: „Krisztus helytelen bemutatása a nem kellemes szövegek figyelmen kívül hagyásának segítségével nem bölcsesség és még csak nem is modern, hanem eretnekség.”
Cavalcoli atya nem sokkal Bergoglio „mindenkivel dialógust kell
folytatni”, és „Krisztus mindenkit szeret és senkitől nem követel
semmit” szólamokat tartalmazó beszédei után jelentette meg a cikkét,
következésképpen joggal feltételezhetjük, hogy az azokban elhangzott
állításokat nevezi „eretnekségnek”. IV. Pál pápa pedig (1555-1559), aki
abban az állandó félelemben élt, hogy egyszer egy kétséges hitű férfit
választhatnak a pápai trónra, kibocsátotta a Cum ex apostolatus officio
bullát, melyben azt írta, hogy ebben az esetben a választás eleve
érvénytelen.
Gaudron atya „Mennyire tévedhet a legfelsőbb tanítóhivatal?” című tanulmányában még ezeket is írta:
»Egy egész sor kiváló teológus, mint Bellarmin, Suarez és Garrigou-Lagrange, lehetségesnek vagy legalábbis nem kizártnak tartotta, hogy a legmagasabb tanítóhivatal, nevezetesen a pápa, eretnekké válhat. A teológusok azt a kérdést vitatták meg, hogy vajon egy ilyen pápa még pápa marad-e vagy automatikusan leváltott lesz, vagy hogy vajon egy zsinat leválthatja-e, vagy legalább bejelentheti Krisztus által már megtörtént leváltását – mindazonáltal anélkül, hogy ezt a problémát kielégítően meg tudták volna oldani.
Nagy teológusok azt is állították, hogy a pápa az Egyháznak kormányzása által súlyos károkat okozhat, és egy ilyen esetben jogos a szembeszegülés vele. Bellarmin Szent Róbert úgy véli: „Ahogy megengedett egy olyan pápának ellenállni, aki a test ellen támad, úgy megengedett ellenállni annak a pápának, aki a lelkeket rémíti meg, vagy az államot összezavarja, és még inkább, ha az Egyházat akarja romba dönteni. Megengedett, mondom, ellenállni neki, úgy hogy az utasításait nem teljesítik és megakadályozzák, hogy akarata teljesüljön.” (A pápáról, Augsburg 1843. S. 403, 2. Buch, Abschn. 29)«
Tehát a kétezer éves katolikus Egyház csalatkozhatatlan tanítása szerint
az új pápa tevékenysége káros, hogy eretnekségeket tanít, ráadásul
olyan rafináltan, hogy ezzel lelkek tömegét vezeti félre. És az is
nyilvánvaló, hogy bekövetkezett az általános hitehagyás, ami miatt
tetteit legfeljebb részleteiben bírálják még a magukat hithűnek tartók
is, hogy utána gyorsan ők is csatlakozzanak azokhoz, „akik leborulnak a
vadállat előtt, és csodálkozva követik a vadállatot és imádák a
vadállatot, mondván: ‘ki hasonló a vadállathoz és ki harcolhatna vele?’” [Jel 13,3-4]
Az Egyháznak a végidőben sokkal inkább az a feladata, hogy a megmaradt juhokat védje, összeterelje, megőrizze.
Azokat a juhokat, akik tudatosan választják a szűk, kényelmetlen utat,
és nem akarnak a többséggel a kényelmes, széles úton haladni. És ezeknek
a juhoknak mára egyetlen lehetőségük maradt önmaguk, hitük megőrzésére:
csöndben, a világtól lehető legtávolabb meghúzódva, a kétezer éves
Egyház szövegeit, imáit, a (régi) szentek írásait tanulmányozva
könyörögni az Úrnak a félrevezetés elkerülésének, a lehetséges
megpróbáltatások elviselésének, a végsőkig való kitartásnak, hűségnek a
kegyelméért.
Forrás: Katolikus-Honlap.hu
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Ajánlott olvasmány: