Csak vallásos iskolákkal virágoztatható fel egy nemzet!

Kié az ország? Akié a föld, mondja az okos. Akié az iskola, mondja a bölcs. Igen, ez utóbbi tudatosul bennünk, ha kezünkbe kerül egy-egy, kicsiben bizony az ország lelki-szellemi állapotát is híven tükröző hajdani iskolai évkönyv vagy pedagógiai közlöny, aztán pedig, hogy csak vallásos iskolákkal virágoztatható fel egy nemzet! Mára már nem szokásuk persze iskoláinknak, hogy évkönyvben örökítsék meg működésüket, és talán jobb is. Mert hiszen (tisztelet a kevés kivételnek!) miről is számolhatnának be? Van iskoláinkban még magyarságismeretre, nemzeti öntudatra, honvédelemre, rendszeretetre, és ami mindezeket megelőzi, hit- és erkölcstanra nevelés?

Mi az, ami a régi iskolai évkönyvekből szembeötlik? A humán tantárgyak, az antik műveltséget hordozó görög és latin nyelv hangsúlya, netán a tanárok, nevelők aktív társadalmi élete, tudományos tevékenysége? Nyilván ezek is, de leginkább az, hogy a tantárgyak közül az első a hit- és erkölcstan volt, az „erkölcsösebb magyar, nagyobb ország” jelige jegyében.

Bizonyság erre az 1939-ben megnyílt Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Gimnáziumnak és Diákotthonnak az 1943-1944-es tanévről megjelent évkönyve, amely aprólékosan bemutatja, tanáraik mit és miből tanítottak, milyen volt a tanulók előmenetele. Különösen is tanulságosak az utóbbiakra vonatkozó adatok. Tájékoztatást olvashatunk elbírálásukról, arról, hogy elért eredményük kifejezésére „mind a magaviseletből, mind a rendszeretetből, mind pedig az előmenetelből a jeles, jó, elégséges, elégtelen érdemjegyek szolgálnak”. De mi alapján bírálták el például a tanulók magaviseletét? Erre is választ kapunk:

„A magaviselet elbírálása és a magaviseleti érdemjegyek megállapítása a tanuló egyéniségének alább felsorolt vonásai alapján történik: a./ valláserkölcsi meggyőződés, b./ nemzeti érzés (hazafias magatartás), c./ jellembeli tulajdonságok (egyeneslelkűség, jóindulat, akarati fegyelmezettség, tisztelettudás stb.), d./ kötelességtudás és szorgalom, e./ magatartás az iskolában és az iskolán kívül, f./ a tanulótársakra gyakorolt hatás. E szempontok figyelembe vételével a magaviseleti érdemjegyek megállapítása a következő elvek szerint történik. Jeles érdemjegyet kap a tanuló, ha valláserkölcsi meggyőződése és nemzeti érzése nyilvánvalóan erős, jellembeli tulajdonságaival, különösen egyeneslelkűségével, akarati fegyelmezettségével és tisztelettudásával társai közül kiválik, kötelességtudása és szorgalma mindig állandó, magatartása az iskolában és az iskolán kívül korának minden tekintetben megfelelő és társaira nemesítőleg hat. Jó érdemjegyet kap a tanuló, ha valláserkölcsi meggyőződése és nemzeti érzése kifogástalan, jellembeli tulajdonságai egyeneslelkűségét, akarati fegyelmezettségét, tisztelettudását megmutatják, kötelességtudása és szorgalma kielégítő, magatartása az iskolában és az iskolán kívül csak kisebb kifogásokra ad okot, s a tanév folyamán legfeljebb egyszer részesült elsőfokúnál nem súlyosabb fegyelmi büntetésben.”

Végigtallózva a diákok adatain, magaviseletből csak jeles és jó, hittanból többnyire jeles, rendszeretetből is többnyire jeles és jó (néhány tanulónál elégséges) érdemjegyet találunk. Az is elgondolkodtató aztán, hogy elégtelen osztályzata senkinek semmiből nem volt ebben a tanévben. A diákok tanulmányi munkájukat ráadásul kiegészítették néprajzi kutatásokkal, valamint énekkari szerepléseikkel is. Ami azonban a legfontosabb, hogy bennük még tudatosult: fides et ratio, hit és ész nélkül nincs oktatás, vallásos nevelés híján széthull minden társadalom. És hogy mennyire, érzékletesen szemlélteti a hajdani Katolikus Tanító-egyesületek Országos Szövetségének hivatalos lapja, a Nemzetnevelés (Népnevelő) 1925. március 1-i számában dr. Babura László írása (Vallásos iskolákat!), amelyben beszámol arról, hova is vezetett a hit- és erkölcstan elhagyása Franciaországban:

„A javítóintézetek alig győzik a kiskorú bűnösök befogadását! Egyik prefektus vette magának a fáradtságot és statisztikát készített e megtévedtekről arra nézve, hogy állami vagy hitközségi iskolákba jártak-e. Nos, ez a statisztika fényes elégtételt szolgáltat az egyház iskoláinak, mert úgy találta, hogy e fiatalkorú bűnösök 89 %-a az állami iskolák neveltje. Csak egyet a sok szomorú történetből. A Grenoble melletti Voiron plébánosa így szólt egyszer egy anyához: „Küldje, kérem, fiát rendesen a hitoktatásra, mert különben nem bocsáthatom őt az első szentáldozáshoz.” A „felvilágosodott” anya kellő öntudattal így felelt: „Fiamnak nincs szüksége hitoktatásra és nincs szüksége első szentáldozásra sem. A tölgyek gyönyörűen nőnek az erdőben s nincs szükségük vallásra!”. „Igaza van, asszonyom! – felelt a plébános. – A borjúk az istállóban sem érzik a vallásnak szükségességét!”. Ez 1890-ben történt. És 1910-ben, tehát 20 év múlva ezt a fiút halálra ítélték, mert meggyilkolta saját édesanyját, mikor nem akart neki pénzt adni a mulatozásra!”

Mert hogyan is írta Reményik Sándor? „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” Csak vallásos iskolákkal virágoztatható fel tehát egy nemzet!

Forrás: ifj. Tompó László (Hunhír)