Pázmány Péter, a főpap és az államférfi II.

Az erdélyi küldetésből így semmi sem lett, ott és a királyi Magyarországon egyébként is zűrzavaros politikai és katonai helyzet alakult ki, már évek óta zajlottak a tizenötéves háború (1591-1606) csatározásai a Habsburgok vezette keresztény koalíció és a török között. Graz a „híd Róma és Magyarország között” szerepet töltötte be a rekatolizáció folyamatában. Egyetemére az osztrák tartományokból, Horvátországból és a királyi országrészből is egyre nagyobb számban küldték fiaikat a neves nemesi famíliák, így például a Zichy, Nádasdy, Erdődy, később a Zrínyi-család sarjai végezték itt tanulmányaikat. Miután Pázmány végigtanította a hároméves filozófiai kurzust, elöljárói új, keményebb feladat megoldására szemelték ki. Ismét felvetődött az erdélyi misszió lehetősége, azonban végül 1600 októberében Vágsellyére (jelenleg Szlovákiához tartozik), a magyar nyelvterület egyetlen jezsuita kollégiumába irányították a fiatal pap-tanárt.

A magyarországi misszió

Pázmány Péter szobra
pozsonyi Szent Márton
székesegyházban

A felvidéki Vágsellyén Pázmány több régi ismerősét üdvözölhette, közöttük Dobokay Sándor rektort, aki néhány évvel korábban (1594) Balassi Bálint halálos ágyánál is jelen volt, s gyakran megfordult az iskolában Forgách Ferenc nyitrai püspök is, akit Pázmány még grazi éveiből ismert. Az új tanár azonban nem sokáig tartózkodott Vágsellyén, mert a tehetséges fiatalembert a jezsuiták magyarországi provinciálisa 1601 februárjában Kassára helyezte. Az történt ugyanis, hogy Ferrante Gonzaga, Felső-Magyarország főkapitánya maga mellé kért egy magyar nyelvű hitszónokot is, hogy székhelyén a kisebbségben maradt katolikusok számára vallásuk gyakorlásának lehetőségét biztosítsa. Így Pázmány a főkapitány házának kápolnájában megkezdhette prédikátori tevékenységét. A Szent Erzsébet-székesegyház ekkor már fél évszázada az evangélikusok kezén volt, viszont Eger 1596. évi eleste után itt volt a török hódítás elől elmenekült egri püspökség székhelye is, így a helyzet egyre feszültebbé vált. Pázmány Rómába küldött leveleinek tanúsága alapján elutasította a dóm erőszakos visszavételének gondolatát, s – miként későbbi tevékenysége során is – a békés eszközöket, a meggyőzést, a tollal és szóval való vitát tekintette megoldásnak. A helyzet megértéséhez tudnunk kell, hogy Felső-Magyarország városi polgárságának többsége ekkoriban német és lutheránus volt. I. Ferdinánd (1526-1564) király 1549-es Confessio Pentapolitana (Öt város hitvallása) leirata értelmében az evangélikusok megkapták a szabad vallásgyakorlás jogát. A magyarok viszont református vallásúak voltak.

A kassai küldetés két további lehetőség felmérésére is módot adott. Mindkettő a jezsuiták régi elképzelése volt. A fentebb már említett pápai diplomata, Antonio Possevino, számos északkelet-európai kollégium és rendház alapítója felvetette, a Jézus Társasága szerzeteseinek Kassán történő megtelepedését, s a tervet utóbb Szántó István is szorgalmazta. Szántó elképzelése és távlati célkitűzése az volt, hogy ebből az új jezsuita központból lehet majd Lengyelország, Erdély és Oroszország felé missziókat indítani. A másik terv szoros összefüggésben állott az előbbivel: a szintén protestáns többségű Erdély rekatolizálására irányult. A fejedelemségben a korábbiakban már említett 1568. évi tordai végzés szerint a négy bevett vallás – a katolikus, evangélikus, református és Európában egyedülállóan az unitárius – szabad vallásgyakorlatot élvezett, azonban Szántóék Erdély teljes katolizálása esetén nagy reményeket fűztek az innen kiinduló térítő tevékenységhez, amely az ortodox ukrán-orosz és havasalföldi, sőt a török uralta balkáni iszlám területekre irányult volna.

Pázmány azonban jóval reálisabban látta a helyzetet. Leveleiben reálpolitikus módon jelezte Aquaviva generálisnak: Kassa más vallású lakosai erősen elleneznének egy ilyen fordulatot. A jezsuita rend legfelső vezetése nem is kísérletezett efféle kockázatos vállalkozással, sokkal célszerűbbnek vélte a már meglévő központok és kollégiumok helyzetének megszilárdítását, mint bizonytalan kimenetelű missziós vállalkozásokba kezdeni. Az erdélyi misszió ügye egyébként véglegesen lekerült a napirendről, amikor 1603-ban Kolozsvárról kiűzték a jezsuitákat, majd a Bocskai-felkelés – Bocskai István alakja látható az 1917-ben felavatott, Paul Landowski és Henri Bouchard francia szobrászművészek által készített nevezetes reformáció genfi emlékművén is – és a 17. századi protestáns Erdély megerősödése tett hosszú időre irreálissá minden ilyen elképzelést. Pázmány Kassáról írott leveleiből kiderül, hogy nem érezte jól magát a városban, hiányolta a minden jezsuita intézményben fellelhető gazdag könyvtárat, ráadásul Gonzaga főkapitányt is elhelyezték innen. Ennek megfelelően Pázmány 1602 májusában elhagyta Kassát, és visszatért vágsellyei rendtársai közé. Némi pihenő után 1602 nyarán elöljárói újabb, nagy kihívást jelentő feladattal bízták meg: Forgách Ferenc nyitrai püspök mellé rendelték, hogy az általa elindított rekatolizációs törekvéseket hatalmas tudásával, tapasztalataival, valamint kiváló szónoki képességeivel elősegítse. Mivel az esztergomi érseki szék a zilált politikai és háborús viszonyok között évek óta betöltetlenül állt, s mivel Forgách volt a legaktívabb és legharcosabb főpap, gyakorlatilag őt lehetett a magyar katolikus egyház vezetőjének tekinteni. Az ő oldalán Pázmány országos, sőt európai áttekintést igénylő ügyekbe tekinthetett bele, s regionális részfeladatok helyett az egész magyar klérus ügyeivel kellett foglalkoznia. Forgách püspök tisztában volt nála 10 évvel fiatalabb paptársa rendkívüli képességeivel, ezért megbízta egy magyar nyelvű, hitvitázó írás elkészítésével. Ezen a téren szinte behozhatatlannak látszott a katolikus fél hátránya a protestánsokkal szemben. Ilyen körülmények között kezdett neki Pázmány Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című lutheránus vitairata cáfolatának megírásához.

Miként azt Bitskey István megállapítja, valószínűleg egyikük sem sejtette még ekkor, hogy ezen vállalkozás egy évtizedekig elhúzódó, szenvedélyes – sokszor személyeskedő és a trágár szófordulatokat sem nélkülöző – hitvitázó irodalmi csatározásnak lesz a nyitánya, s általa új fejezet nyílik a magyarországi egyházak történetében.

Forrás: Lipusz Zsolt történelem tanár (kuruc.info)

Előző részek

1. Pázmány Péter, a főpap és az államférfi I.