Apologéta
13. rész - Jegyzetek és magyarázatok az előző fejezetben előadott tanhoz.
Azt mondottuk, hogy a tisztán vagy vegyesen demokratikus, vagyis népies kormányformák magukban véve - ex se - nem liberálisok, s hisszük, hogy ezen állításunkat eléggé bebizonyítottuk. Mindazonáltal az, ami elvontan és elméletileg tekintve igaz, a praxisban, vagyis a gyakorlati tények terén, amelyeket a katolikus elvek hirdetőjének különösen szeme előtt kell tartania, nem mindig oly mértékben igaz.
És csakugyan, jóllehet az említett kormányformák magukban véve - ex se - nem liberálisok, a mi századunkban tényleg mégis azok, minthogy az újkori forradalom, amely nem egyéb, mint akcióba lépett liberalizmus, mind inkább oda tereli a dolgokat, hogy e kormányformákat merőben téves alapelvekre fektessék. S így a nép, amely a finom megkülönböztetéseket nem érti, elég okosan liberalizmusnak kereszteli el mindazt, ami a nemzetek kormányzásában demokratikus reformként jelentkezik, mert ha ez - elméletileg tekintve - a maga lényegében ugyan nem is liberalizmus, de tényleg, amint a gyakorlatban mutatkozik, mégis csak az. Ebből látszik, hogy a mi atyáinknak nagyon jó előérzetük volt, s nagyon okosan cselekedtek, amidőn az alkotmányos vagy képviseleti kormányrendszert, mint amelyet hitükkel ellenkezőnek tartottak, viszszautasították, s a tiszta monarchiát, amilyen az utolsó századokban a spanyol volt, többre becsülték. Valami természetes ösztön ugyanis még a kevésbé tájékozott tömegnek is mintegy azt súgta, hogy az új kormányformák a liberális eretnekség elveivel vannak megmételyezve, - s ezért a nép egészen helyesen gondolkozott, amidőn e kormányformákat liberálisoknak nevezte, s másrészt a tiszta monarchiát, amely magában véve elég istentelen és eretnek is lehet, katolikus kormányformának tekintette, miután azelőtt századok hosszú során át a népek azt tapasztalták, hogy a monarchiát rendszerint a katolicizmus szelleme lengi át.
Ha tehát elméletileg tekintjük a dolgot, akkor a királypártiak elfogultan gondolkoztak, amidőn a vallást a régi politikai kormányformával azonosították és az alkotmányos kormányformákat istenteleneknek tekintették, gyakorlati szempontból azonban nagyon helyes úton jártak, mert a hit világánál könnyen észrevehették, hogy a tisztán politikai kormányformának burka alatt a liberális eszme lappang. Egyébként a liberális párt vezéreinek és követőinek istenkáromlásai és merényletei is közreműködtek abban, hogy e párt hamis zászlajának valódi jelentőségét a szó igaz értelmében vett nép félre nem ismerte.
Nem egészen igaz, hogy a politikai kormányformák a vallásra nézve teljesen közömbösek, jóllehet ez bármily kormányformát megenged. A józan bölcselő, miután valamennyit áttanulmányozta és elemezte anélkül, hogy akármelyiket is elvetné, mégis azoknak ad előnyt, amelyek a tekintély elvét legjobban megőrizik; a tekintély elve pedig kivált az egység elvén alapszik, s így bizonyos, hogy valamennyi kormányforma között a monarchia a legtökéletesebb, annyival is inkább, mert leginkább hasonlít az Isten és az Egyház kormányához; ellenkezőleg, ha ez okoskodást megfordítjuk, azt látjuk, hogy a legtökéletlenebb kormányforma a köztársaság. A monarchikus államnak jóléte csak egy embernek, a köztársaságé a polgárok nagy számának erényétől függ; következőleg a köztársasági eszmény megvalósulása sokkal nehezebb, mint a monarchikus eszményé. A monarchikus kormányforma emberiebb, mint a köztársasági, mert kevesebb emberi tökéletességet igényel s könnyebben alkalmazható a nagy többség durva és romlott állapotához.
A legnyomósabb körülmény azonban, amelynek a katolikust a mi századunkban a demokratikus kormányformák pártolásától óvnia kell, ama lázas buzgóság, amellyel a szabadkőművesség e kormányformákat mindenütt meghonosítani iparkodik. Az ördög az ő csodálatos életlátásával legott észrevette, hogy a demokratikus kormányrendszerek a gonoszság villamosságának legjobb vezetői s minden más alkotmányformáknál alkalmasabbak arra, hogy tervei megvalósításánál segítségére legyenek.
A katolikusnak gyanús szemmel kell néznie arra, amit a forradalom mint üdvöset magasztal, s biztos lehet benne, hogy az is, amit a forradalom a liberalizmus neve alatt hirdet és dicsér, csak a forradalom malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha csak puszta formáról van a szó; mert ez esetben a forma nem egyéb, mint burok és lepel, amely az ördög terveit takarja.
És csakugyan, jóllehet az említett kormányformák magukban véve - ex se - nem liberálisok, a mi századunkban tényleg mégis azok, minthogy az újkori forradalom, amely nem egyéb, mint akcióba lépett liberalizmus, mind inkább oda tereli a dolgokat, hogy e kormányformákat merőben téves alapelvekre fektessék. S így a nép, amely a finom megkülönböztetéseket nem érti, elég okosan liberalizmusnak kereszteli el mindazt, ami a nemzetek kormányzásában demokratikus reformként jelentkezik, mert ha ez - elméletileg tekintve - a maga lényegében ugyan nem is liberalizmus, de tényleg, amint a gyakorlatban mutatkozik, mégis csak az. Ebből látszik, hogy a mi atyáinknak nagyon jó előérzetük volt, s nagyon okosan cselekedtek, amidőn az alkotmányos vagy képviseleti kormányrendszert, mint amelyet hitükkel ellenkezőnek tartottak, viszszautasították, s a tiszta monarchiát, amilyen az utolsó századokban a spanyol volt, többre becsülték. Valami természetes ösztön ugyanis még a kevésbé tájékozott tömegnek is mintegy azt súgta, hogy az új kormányformák a liberális eretnekség elveivel vannak megmételyezve, - s ezért a nép egészen helyesen gondolkozott, amidőn e kormányformákat liberálisoknak nevezte, s másrészt a tiszta monarchiát, amely magában véve elég istentelen és eretnek is lehet, katolikus kormányformának tekintette, miután azelőtt századok hosszú során át a népek azt tapasztalták, hogy a monarchiát rendszerint a katolicizmus szelleme lengi át.
Ha tehát elméletileg tekintjük a dolgot, akkor a királypártiak elfogultan gondolkoztak, amidőn a vallást a régi politikai kormányformával azonosították és az alkotmányos kormányformákat istenteleneknek tekintették, gyakorlati szempontból azonban nagyon helyes úton jártak, mert a hit világánál könnyen észrevehették, hogy a tisztán politikai kormányformának burka alatt a liberális eszme lappang. Egyébként a liberális párt vezéreinek és követőinek istenkáromlásai és merényletei is közreműködtek abban, hogy e párt hamis zászlajának valódi jelentőségét a szó igaz értelmében vett nép félre nem ismerte.
Nem egészen igaz, hogy a politikai kormányformák a vallásra nézve teljesen közömbösek, jóllehet ez bármily kormányformát megenged. A józan bölcselő, miután valamennyit áttanulmányozta és elemezte anélkül, hogy akármelyiket is elvetné, mégis azoknak ad előnyt, amelyek a tekintély elvét legjobban megőrizik; a tekintély elve pedig kivált az egység elvén alapszik, s így bizonyos, hogy valamennyi kormányforma között a monarchia a legtökéletesebb, annyival is inkább, mert leginkább hasonlít az Isten és az Egyház kormányához; ellenkezőleg, ha ez okoskodást megfordítjuk, azt látjuk, hogy a legtökéletlenebb kormányforma a köztársaság. A monarchikus államnak jóléte csak egy embernek, a köztársaságé a polgárok nagy számának erényétől függ; következőleg a köztársasági eszmény megvalósulása sokkal nehezebb, mint a monarchikus eszményé. A monarchikus kormányforma emberiebb, mint a köztársasági, mert kevesebb emberi tökéletességet igényel s könnyebben alkalmazható a nagy többség durva és romlott állapotához.
A legnyomósabb körülmény azonban, amelynek a katolikust a mi századunkban a demokratikus kormányformák pártolásától óvnia kell, ama lázas buzgóság, amellyel a szabadkőművesség e kormányformákat mindenütt meghonosítani iparkodik. Az ördög az ő csodálatos életlátásával legott észrevette, hogy a demokratikus kormányrendszerek a gonoszság villamosságának legjobb vezetői s minden más alkotmányformáknál alkalmasabbak arra, hogy tervei megvalósításánál segítségére legyenek.
A katolikusnak gyanús szemmel kell néznie arra, amit a forradalom mint üdvöset magasztal, s biztos lehet benne, hogy az is, amit a forradalom a liberalizmus neve alatt hirdet és dicsér, csak a forradalom malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha csak puszta formáról van a szó; mert ez esetben a forma nem egyéb, mint burok és lepel, amely az ördög terveit takarja.
Forrás: betiltva.com
Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison
Ajánlott olvasmány:
- A liberalizmus bűn - 0. rész "Előszó"
- A liberalizmus bűn - 1. rész
- A liberalizmus bűn - 2. rész
- A liberalizmus bűn - 3. rész
- A liberalizmus bűn - 4. rész
- A liberalizmus bűn - 5. rész
- A liberalizmus bűn - 6. rész
- A liberalizmus bűn - 7. rész
- A liberalizmus bűn - 8. rész
- A liberalizmus bűn - 9. rész
- A liberalizmus bűn - 10. rész
- A liberalizmus bűn - 11. rész
- A liberalizmus bűn - 12. rész