"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2015. március 31., kedd

Riposzt egy reposztra

Tisztelt Sz. Tóth Ildikó,

"ön szimplán hülye a teológiához, vagy csak szimplán hazudik."
Én teológiát végeztem (Novus Ordoban), de utólag megismertem a kétezer éves tanítást, a TRADÍCIÓT is. Emellett elmondhatom, hogy vannak ismereteim a protestáns értelmezésből is. Ezek alapján írtam az első mondatot, ami lehet, hogy meg fogja alapozni azt, hogy kitiltanak a [kereszteny.mandiner.hu]blogból, de fenntartom állításomat.
Pl. Azt se értem, hogy mit jelent a zárójelben a (Rm 3), mert nem a Római levél 3 fejezetét (hivatkozás szintjén biztosan nem). Ugyan is azt Róm-nak rövidítjük és az ott leírtak köszönő viszonyban sincsenek a gondolataival.

Az üldöztetés kora VII - Az Iszlám Állam élő pajzsként használja a foglyul ejtett keresztényeket

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Mario Zenari érsek a Szíriában kialakult helyzetről, az Iszlám Állam elleni harcokról és a keresztények helyzetéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Mint elmondta, a dzsihadisták több családot is túszul ejtettek, élő pajzsként használva fel őket – tudósít a Vatikáni Rádió.

Nagykedd

(Stációs-templom: Szent Piroska temploma)
"Az Úr szólt nekem róla, s én felfigyeltem rá. Igen, Uram, feltártad előttem szándékukat. Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem, mondván: Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéről, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé. De te, Seregek Ura, igazságos ítélettel ítélsz; te a vesék és a szívek vizsgálója vagy. Engedd látnom, miként állsz rajtuk bosszút, mert terád bíztam ügyemet." [Jer 11,18-20]

2015. március 30., hétfő

Az üldöztetés kora VI: - Keresztény válasz

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Keresztények ezrei vonultak az utcára és megbénították a forgalmat Pakisztán több városában hétfőn, hogy tiltakozzanak az előző nap két templom ellen elkövetett öngyilkos merénylet miatt.

Nagyhétfő

(Stációs-templom: a Szent Praxedes-templom)

Hat nappal vagyunk a Húsvét előtt, erről a majd történelmi eseményről emlékezik az evangélium [Jn 12,1-9]. Mária példáját mi is követhetjük, mert Krisztus misztikus testében a szegények jelentik az Úr lábait és nekik szolgálhatunk, mint a stációs szent is minden vagyonát a szegényeknek adta. Így enyhítsük az Úr szenvedéseit, akinek panaszszava hangzik fel a mai misében.

2015. március 29., vasárnap

"Ismételten kiközösítés..." - Egy tradícionális püspökszentelés margójára [videóval + sok képpel]

„Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt, 109,4]

2015. március 19-én - Szent József ünnepén - Msgr. Richard Williamson püspök úr - az FSSPX volt püspöke - a brazíliai New Fribourgi Szent Kereszt bencés apátságban püspökké szentelte Jean-Michel Faure atyát a katolikus tradíció rítusa szerint a katolikus tradíció számára. Ezzel az 1988-s kiközösítés és annak 2009-s visszavonása után ismételten kiközösítés alá kerül, lévén az 1983-s kódex szerint Vatikáni engedély nélkül szentelte püspök társává Msgr. Faure-t.

Bárcsak igaz lenne, bárcsak a próféta szólna belőle ...

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

ugyanis Bergoglio azzal ártana a lehető legkevesebbet hőn szeretett, isteni egyházunknak. Mert amit most művel, azzal [leginkább] a tradícionális hívek és azt ismerők körében erősen a szedevakantizmus határait feszegeti. Ugyanis teljesen szembe megy a Krisztusi Egyház kétezer éves tanításával. Ráadásul úgy csomagolja be, hogy az szép és gyönyörű, ahogyan a sátán is eladja a bűnt "...az akaratában meggyengült, értelmében elhomályosult..." embernek. Ferenc egy interjúban arról beszélt, hogy ...

2015. március 28., szombat

A II. Vatikáni Zsinat gyümölcse: A Vatikán visszaszólt a német püspökök "lázadására"

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

Az elképzelés, hogy a püspöki karok maguk dönthetnek a házassággal és a családdal kapcsolatos doktrínális kérdésekről [előzmény tegnap], teljesen antikatolikus – nyilatkozta Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa. Müller hozzátette: egy püspökkari elnök pusztán technikai moderátor, és nem tartozik alája egyik püspöktársa egyházmegyéje sem.

Jehova Tanúi: Utolsó vacsora, mint "Emlék ünnep"

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Ebben az évben a Jehova Tanúi között élő testvéreink és testvérnőink 2015. április 3-án, naplemente után ‘tartják meg’ az Úr Vacsoráját, amit Krisztus halála Emlékünnepének is neveznek. Ez az év legfontosabb eseménye Jehova Tanúi számára, így erre az alkalomra az átlagosnál több figyelmet kell szentelniük.

2015. március 27., péntek

A II. Vatikáni Zsinat gyümölcse: Beszóltak a Vatikánnak a németek és a lengyelek

"Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." [Mt 16,18]

A német katolikus egyház nem Róma kihelyezett szerve Reinhard Marx münchen-freiburgi érsek szerint, aki sajtótájékoztatón deklarálta: a 2014-ös őszi szinódus nem mondhatja meg „részleteiben”, mit tegyen a német egyház. Ezzel párhuzamosan egy vezető lengyel értelmiségi részéről is érkezett Róma felé kritika, de éppen ellenkező éllel.

A liturgikus megújulás gyümölcsei 75.rész - Dolan bíboros a New Yorki zsinagógában sabbat-kor

„... descendit ad inferos, tercia die resurrexit a mortuis, ascendit ad caelos ..." [Credo]

két héttel ezelőtti Vasárnap már volt arról szó, hogy ki mit ünnepel. A zsidók a Tórában kapott parancs szerint a hetedik napot, a szombatot vagy másképpen a Sabbatot, mi keresztények pedig a Vasárnapot, Urunk feltámadását. Ráadásul a kétezer éves [tradíció szerinti egyház nem ajánlotta, sőt egyenesen tiltotta, hogy más [hacsak nem szükségszerű és kényszerű] istentiszteleten részt vegyenek a katolikusok. Ilyen kivétel lehetett [de aktív részvétel nélkül], ha részt kellett venni egy vegyes házasság esketésén és azt nem katolikus templomban és szertartás szerint végezték. De ez azt is jelentette, hogy katolikus pap [főleg nem aktívan] ne vegyen részt egy szertartáson.

2015. március 26., csütörtök

Pszichiátriai eset [+videó]

"Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” [Gen 1,27-28]

Tegnapi [Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe] a hír, meglátásom szerint pszichiátria eset "szenvedő" alanya. Ráadásul meglátásom szerint a hölgy vonatkozásában a "social media", az emberi kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának a lerombolója is felelős. Ugyanis a közösségi oldalak olyan káros hatással vannak a közvetlen, emberek közötti interakciókra, hogy lassan lenullázzák azokat. Nem tudom, hogy a hölgy mennyit használta a FB, vagy követett-e valakit a "Csipcsiripen", esetleg egyéb hasonló borzadályon, de láthatóak a romboló hatások. Történt, hogy az angol hölgy 29 évesen szakított [gondolom férfi nemű párjával], és ...

A liberalizmus bűn - 16. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. március 25., szerda

Az üldöztetés kora V: Katolikus papot vertek össze Szentendrén

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Egy ismeretlen férfi többször megütötte és megrúgta a tahitótfalui plébánost március 4-én Szentendrén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A támadó közben végig szidalmazta a papot.

Szcientológia 1. rész - Bírósági ítélet egy szcientológus kuruzslóról

"Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." [Mt 6,24]

Új szektanapot nyitok, de rossz indulattal sem lehet a Szcientológiai Egyházat egyháznak vagy lelki szervezetnek nevezni, ugyanis egyetlen céljuk a "vallási köntösbe" bújtatott pénzcsinálás. Vagy ahogyan az Anonymus álarc mögé bújt személy által feltartott tábla mutatja: szemét "ostobaság, törmelék, limlom, butaság, hulladék". Emberek százai mentek tönkre anyagilag és lettek öngyilkosok a SE hatására. Nem véletlenül állapította meg a szociológus könyvében az összes "kis egyházról", hogy egyetlen cél vezérli őket, a minél több pénzcsinálás.

2015. március 24., kedd

Az Euthanázia engedélyezéséről döntöttek Franciaországban

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

Március 17-én a francia nemzetgyűlés nagy többséggel elfogadta a halálba segítő elaltatás engedélyezéséről szóló törvénytervezetet, amelyet a kormányzó szocialisták és a jobboldali ellenzék együtt terjesztettek be – tájékoztat az MTI.

2015. március 23., hétfő

Az üldöztetés kora IV.: Keresztényeket gyilkoltak Pakisztánban a vasárnapi szentmisén

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Két robbanás történt egy keresztény templomnál a kelet-pakisztáni Lahor városában a vasárnapi mise idején, a helyi média szerint legalább négyen meghaltak és 36-an megsebesültek.

2015. március 22., vasárnap

Végső idők: Újjáépítették a zsidó templom oltárát

"Egy hétre szövetséget köt sokakkal, s a hét közepén megszünteti a véres- és ételáldozatot. A templom szárnyán vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul a pusztítóra.” [Dán 9,27]

A bibliai próféciák arra utalnak, hogy az Antikrisztus hétéves uralkodásának kezdetét egy különleges egyezmény aláírása jelölheti: „Erős szövetséget köt [az Antikrisztus] sokakkal egy hétre [hét évre]” [Dániel könyve 9,27]. Dániel ezt „szent szövetségnek” nevezi, ezért valószínű, hogy valamilyen módon köze lesz a valláshoz, vagy a vallási jogokhoz [Dán 11,28; 30].

2015. március 21., szombat

Jehova Tanúi: A kétszínűség esete

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

2015. március 20., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 74.rész - Karnevál a templomban [videóval]

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Ex 20,2-3]

A Mainz melletti Mombachban fr. Gottfried Keindl lelkész meghívta a karnevál alkalmából templomába a Madrdi Grass csoportot 2015. január 11-én az "őrület dicséretét" mutassák be a "bolondok delegációjaként".

2015. március 19., csütörtök

A liberalizmus bűn - 15. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. március 18., szerda

Kreuzweg - Néhány gondolat a filmkritikához

Kedves Olvasó!

Válaszlevelet hozott a mai posta.  Alácsi atya tegnap előtti napon átvett filmkritikájára válaszolt a jozan-katolikus.hu szerzője, pontosabban próbálta megvilágítani mi lehetett a film hátterében. Ebben közös nevezőn voltunk, én annyit fűztem gondolataihoz, hogy valószínűleg a németeknek ez a sorsa, mint ahogyan véleményem szerint a magyarságnak is megvan a Isten által rendelt sorsa. Először a válaszomat teszem közzé, majd a reagáló levelet.

Szervusz Jóska,

Ahogyan fiatalon nem voltam a német nép és nyelv barátja, úgy ez megváltozott, ahogyan idősödöm. Egészen másképpen nézek rájuk és látom azt rajtuk, hogy milyen sorsot szánnak nekünk, magyaroknak. Nos a német (zsinat utáni) katolikus egyház ténylegesen megérett a pusztulásra, mert nem ma kezdődött a hit elhagyása, a mai folyamatok már csak a betetőződés, a hab a tortán.

2015. március 17., kedd

Üldöztetés kora III.: ISIL állatok [képekkel]

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

Felrobbantottak egy keresztény templomot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei az iraki Moszulban – jelentette az abu-dzabi székhelyű Sky News Arabia televízió kedden.

2015. március 16., hétfő

Törvényes gyilkosság: Megkezdődött a vita a halálba segítésről

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

2014. február 17.-ei posztban "Beteg lelkű, sátánista állatok"-nak neveztem a belgákat. De ezt most megismétlem a franciákra. Legalább is a francia társadalom szocialista és liberális [összeségében sátánivadék] részére, bár most a jobboldalinak nevezett része is benne van. Most náluk van törvényi szabályozásra az ütemezett, törvénnyel támogatott gyilkosság, az euthanázia. Az emberiség tényleg megérett a pusztulásra, mint anno Szodoma és Gomorra.
Apologéta

2015. március 15., vasárnap

Vallási közösség elleni izgatás

A politika begyűrözött a vallási és hitéletbe. Nem mondom, hogy nincs igaza a KDNP-nek, amikor elérte, hogy a Vasárnapot pihenéssel szentelje meg a társadalom [ezt én néhány évvel ezelőtt Bajorországban tapasztaltam meg az Adventi időszakban, amikor beautóztam a közeli nagyvárosba - Vasárnap -, hogy ajándékokat vásároljak - és bár előre mondták - minden zárva volt. Így megittam egy kávét az egyik nyitva tartó benzinkút shopjában, majd visszautaztam]. Ez valószínűleg a sok szekularizált, vallástalannak a "torkán akadt", de az már vallási közösség elleni gyűlöletszítás kategóriája, hogy "dühét"  egy katolikus templomon éli ki. Ráadásul azt hiszi, hogy mennyire művelt, de csak az látszik, hogy teljesen tudatlan, vagy másképpen is mondhatom: sötét.

Prédikáció: Nagyböjt IV. Vasárnap

Kedves testvérek!

A mai negyedik nagyböjti vasárnapot örömteli alaphangulatban ünnepeljük és ebben hasonlít a második nagyböjti vasárnaphoz. A második vasárnap evangéliuma a Táborhegyre vezetett minket, Krisztus színeváltozásában mutatja meg magát, Istensége világít fel. A mai vasárnap is örömmel tölt el minket. 

2015. március 14., szombat

Jehova Tanúi: Egy vén beszámolója és "Hogyan hazudnak Jehova Tanúi a videó szerint"

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Bármi legyen az, ami a családom megsegítéséhez szükséges, meg fogom tenni akkor is, ha ezzel nem tisztességes játékot játszom, mert az Őrtorony Társaság sem tisztességesen cselekszik.

2015. március 13., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 73.rész - Pogány "istenek" imádata püspök szentelésen

„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem." [Ex 20,2-3]

Csak a szokásosat mondhatom, hogy az ember azt hinné, hogy nincs lejjebb, de a sátán mindig rátesz egy lapáttal. Most is ez történt, amikor 2015. január 17-én Chilében Arica új püspökét szentelték (ha a Piusz közösség szentel püspököt akkor kiközösítés jár érte, ha idegen isteneket imádnak a püspökszentelésen, az rendjén van), ahol a szentelési misében "idegen isteneknek" (Pachamana [föld], Tata Inti [nap] Malkus [a hegy szelleme]) mutattak be áldozatot, felajánlást (édes istenem, hol van ilyenkor a tradícionális Offertorium?) a képek tanúsága szerint. És ebben a bálványimádásban részt vettek a jelenlévő püspökök és pápai nuncius is.

2015. március 12., csütörtök

A liberalizmus bűn - 14. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. március 11., szerda

Nagyböjti aktuális: Kreuzweg [videóval]

Caeterum censeo: ecclesiam germanicam esse delendam. Az idősebb Cato egykor arra buzdította Rómát, hogy Karthágót el kell pusztítani. Valahogy így vagyok én mostanában az „intézményes” német katolicizmussal. Folyamatosan provokálnak, de a legutóbb akkor borult nálam a bili, amikor megnéztem a tavalyi "Kreuzweg" (Keresztút) című német filmet Dietrich Brüggemann rendezésében.

2015. március 10., kedd

A szlovén püspökök tiltakoznak az azonos neműek házasságának legalizálása ellen

"Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog." [Lev 18,22]

Megszavazta az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt a szlovén parlament március 4-én késő este, s a jogszabály egyben megteremti a párok örökbefogadási jogát is. A törvény ellen korábban több vallási közösség is felszólalt – adta hírül a szlovén közszolgálati televízió nyomán az MTI.

2015. március 9., hétfő

Az abortuszt nem tekintik nők elleni erőszaknak

"Ne ölj!" [Exo 20,13]

Merthogy hazánk (Fritz Tamást idézve) tényleg következmények nélküli ország. Mármint hogy benne a társadalom bármely rétegeiről bárki bármit büntetlenül állíthat. Így a derék liberális erkölcscsőszök is ringbe szállhatnak, mondván, mindig a kisebbeket, a gyengébbeket bántják folyton a nagyobbak, az erősebbek. Nem, nem kezdünk természetesen szubtilis elmélkedésekbe bizonyos körök örökzöld témájáról, a nő és férfi viszonyáról.

2015. március 8., vasárnap

Az Antikrisztus kora - Az utolsó hét év

Az évek során sok kérdés érkezett hozzám (Josef Candell) azzal kapcsolatban, hogy az Antikrisztus által megerősítésre kerülő hétéves szerződés vajon nyilvános, a világmédiát bejáró esemény lesz vagy esetleg olyasmi, amit a színfalak mögött kötnek meg. Egy másik ehhez kapcsolódó kérdés, hogy az Antikrisztus ismert személyiség lesz-e a szövetség megkötése előtt. Tudjuk, hogy a Biblia által említett szövetség megerősítése az Antikrisztus uralmának, tehát a Jézus visszajövetelét megelőző hétéves időszaknak a kezdetét jelzi.

2015. március 7., szombat

Segélykérés: Varsádi levél (- Kárpátaljáról is)

Az Alfaszövetségtől kaptam a mai napon az alábbi segítség kérő levelet. Mivel konkrét cím nem szerepel benne, ezért csak azt tudom kérni az olvasótól, hogy mondjon el egy imát a családért, vagy egy Teljes Szentolvasót [én ezt fogom tenni, a napi szokásos tizedeimen túl] imádkozzon értük.
Köszönettel,
Apologéta

Kedves Barátom!

Jehova Tanúi: és az iszlám szélsőségesek

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Brit újságok arról számolnak be, hogy egy fiatal brit férfi, akit bűnösnek találtak egy katona lefejezésének kitervelésében, a szélsőséges iszlám radikalizmus felé fordult, miután kidobták az otthonából a Jehova Tanúja szülei.

2015. március 6., péntek

A liturgikus megújulás gyümölcsei 72.rész - Bergoglio, mint az argentin pornó fesztivál védnöke


"Meg van írva - mondta -, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek." [Mt 21,13]

A mai poszthoz érdemben semmit nem kell hozzátenni. Mindenki vonja le maga a megfelelő következtetést, hogy a II. Vatikáni Zsinat egyháza és feje (Krisztus földi helytartója) hová süllyed, hová süllyedt. Az ember mindig azt hiszi, hogy olyan mélyen van agy egyház, hogy már nincs hova süllyedni, és akkor szembesül, hogy a sátánnak még vannak tartalékai fantázia tekintetében.

2015. március 5., csütörtök

A liberalizmus bűn - 13. rész

Közel egy éven át tartó sorozatot indítok Dr. Felix Sardá Y Salvany "A liberalizmus bűn -  Az Egyház tanítása a liberalizmus ellen" című könyv alapján, segítségével. A könyv olvasása előtt is mindig mondtam, hogy a liberalizmus a sátán földi világba testesülése, a bűn széleskörű elterjedésének az oka. Tipikus megközelítése az "Amit szabad neked, azt nekem is. Amit nekem szabad, azért tégedet elítélnek". De ezt az élet mindegyik területére ráhúzhatjuk. Ha nem vagyok politikailag korrekt, mint ahogyan nem nagyon szoktam: ez a tipikus kettős mérce alkalmazása. Ebbe az utcába sétált be a római-katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinattal, illetve a döntéseivel. A sorozat befjezése XIII. Leó pápa körlevele lesz, mely jelenleg is nagyon aktuális. De a körlevél közlésére várni kell.
Apologéta

2015. március 4., szerda

A sátán és a sátánfióka - A liberalizmus és a kommunizmus

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Ma egy hete volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Erre emlékező írást tett közzé az az író, akitől sokszor szoktam átvenni írásokat, mert tanító jellegűek. Akkor ezen emléknap alkalmából a következő címen jelent meg írása: "A liberalizmus az apa, a kommunizmus a fia".

2015. március 3., kedd

Üldöztetés kora II.

"De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek." [Lk 21,12-13]

A jeruzsálemi óváros szomszédságában hajtottak végre újabb gyújtogatást zsidó szélsőségesek csütörtökre virradó éjjel, egy illegális ciszjordániai telepük felszámolását megbosszulva.

2015. március 2., hétfő

Az elhitetés kora [Alkímia és a Fenevad Képének felemelkedése] II. rész - Videó felirattal

Sokan úgy hiszik, hogy az alkímia csupán egy hamis tudomány, aminek célja az arany előállítása más fémekből. A valóságban az alkímia egy okkult metafora, ami alatt az ember jelenlegi bukott állapotából isteni, vagy felemelkedett állapotba történő átváltozást értik művelői. Az élet elixírének, vagy a hosszú élet titkát ígérő bölcsek kövének felfedezése évszázadok óta része a mitológia csalogató üzeneteinek.

2015. március 1., vasárnap

Prédikáció: Nagyböjt II. Vasárnap - Európa a Golgotán épül

"A legsúlyosabb, legmélyebb és legvégzetesebb gyökere a reformoknak véleményem szerint a liturgiareform" (Marcel Lefebvre érsek)"
Kedves testvérek!

A fent említett idézet Lefebvre érsektől származik, amely 1977. március 6-án hangzott el egy müncheni előadásán. Az, hogy a szentmisének milyen jelentős szerepe van, azt a következőkben halhatjuk:

Amikor egy piarista szerzetes-tanár félrebeszél, ...

mert lázálma van. Vagy betette nála a political correct, vagy a magukfajtához tartozik. De amit mond, az mindenben túl megy, főleg a keresztény tanításon. A kérdés az, hogy a diákjainak is ezt tanítja, ezt várja el tőlük? Mert ha igen, akkor nagyon nagy a baj. Az eddig is tudható volt, hogy a sátáni liberalizmus betette a lábát az egyházba a II. Vatikáni Zsinat után, de az eddig nem igen volt szokásban, hogy nyilvánosan, a médiában hirdessék a papok, szerzetesek a toleranciát a homoszexuálisok tekintetében. Legalább is Magyarországon nem. Van szerencsém (sajnos) ismerni Urbán József piarista (volt) tartományfőnök urat (atyát), így tudom, hogy a(z adott) szavát sem igazán tartja meg/be. Saját tapasztalatom. Azt csak csendesen jegyzem meg, hogy a II. Vatikáni Zsinat előtt - de még 20-25 évvel ezelőtt is - minimum felfüggesztették, vagy szilenciumra kötelezték volna és már rég nem lenne iskolaigazgató. Nem tisztem megvédeni Semjén Zsoltot, tegye meg saját maga, mert megvan hozzá a végzettsége, de ez a mai riport kiverte nálam a biztosítékot.
És most álljon itt a riport, ami vele készült pirossal kiemelve a - finoman szóval tévedéseit - hazugságait.