„Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” (Luk 21,28) Urunk eme szavai Advent első vasárnapjának evangéliumában minden évben újra és újra elhangzanak. Azt követően, hogy Krisztus kimondhatatlan szorongattatásokat és katasztrófákat jövendölt meg az idők végezetére, a fenti szavakkal bátorítani akarta övéit: a legnagyobb szükségben a megváltás már nincs messze többé. E szavakat ezen kívül az Antikrisztusra is vonatkoztathatjuk. Az első pillanattól kezdve bizonyos, hogy nem az Antikrisztusé – bármely időben jöjjön is el – az utolsó szó. Maga az Úr fogja útját állni, és áldatlan uralmának véget vetni. Ezért az Antikrisztusról szóló elmélkedés a hívek számára alapjában véve reményre és bizakodásra ad okot – minden sötétség ellenére, mely ezt a témát jellemzi: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje”.
AZ ANTIKRISZTUS ISMERTETŐJEGYEI
5. „A Sátán erejével”
Az, aki a démonok világát és az ősbűn tényét tagadja, még megközelítőleg sem tudja az Antikrisztus figuráját megérteni. Nekünk egyfelől az ördögnek és csapatának a világ történelmére való befolyását, másfelől az ember sebezhetőségét és az ördögi agitációra való fogékonyságát kell számításba vennünk.
Az ember az Isten és az ellenség között dúló gigantikus harc színtere. Ez nem a középkorból vett fantáziadús elképzelés, hanem a józan tényállás, miként ezt nekünk a Szentírás már az első oldalakon dokumentálja. A Sátán – aki „gyilkos volt kezdet óta”, ahogy őt Krisztus nevezi (Jn 8,44) – kígyó képében csábította bűnre Ádámot és Évát. Isten azonban ezt mondta a kígyónak: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé.” (Ter 3,15)
Mivel a Sátán uralkodni akar az emberek felett és magának akarja lelküket megnyerni, világuralomra tör, vagyis azon szervezetek és struktúrák feletti uralomra, melyek az emberek életterét, azaz „világát” képezik és meghatározzák. Aki például a gazdaságot és az egyetemeket, a politikát és mindenek előtt a médiákat uralja, az befolyásolja és dominálja az embereket, legalábbis nagy részben.
Pontosan ebből az okból nem mindegy, hogy Urát és Mesterét az Egyház a társadalom és a közélet királyának is proklamálja-e vagy sem. Természetesen a kereszténység ellenségeinek mindig az volt a céljuk, hogy elragadják Krisztustól az emberi szervezetek fölötti hatalmat; és ezért legnagyobb diadaluk az volt, hogy egy zsinat, mely néhány szempontból „rabló-szinódushoz” hasonlított, ezt a keresztényellenes programot sajátjává tette, Krisztust detronizálta és uralmát a templomra, a sekrestyére és az emberi privátszférára korlátozta. Klaus Schatz egyháztörténész még nemrég is azt mondta, hogy a tradicionális és az új tan – melyet ő maga előnyben részesít – között „valódi diszkontinuitás és feloldhatatlan ellentét” áll fenn.
Természetesen az ördög – akit Krisztus „e világ fejedelmének” [Jn 12,31] nevez – uralma és Krisztus királysága nem hasonlítható össze. Míg Krisztus minden embert „az ő édes uralmának” akar alávetni, hogy őket „az igazság és élet királyságába, az igazságosság, szeretet és béke királyságába” vezesse (Krisztus Király ünnepi oratio és prefatio), addig a Sátán az embereket hazugsággal és fondorlatossággal akarja uralma alá hajtani és végezetül megrontani.
Az ördögtől inspirálva és hatalommal felruházva
Az a lelkekért folytatott drámai harc, melyet az ördög Isten befolyása ellen folytat, adja az Antikrisztus titokzatos figurájához a hátteret. Az Antikrisztus semmi esetre sem egy ördög vagy az ördög valamifajta inkarnációja. De még csak nem is egy ördögtől megszállott, kit cselekedeteiért nem terhel felelősség, hiszen egy megszállott akarata nem szabad. Az Antikrisztus sokkal inkább, miként ezt Aquinói Szent Tamás mondja, Iskarióti Júdáshoz hasonlít, akiről a Szentírás ezt mondja: „Et introivit in eum Satanas – belé méne a sátán” [Jn 13,27], melyet úgy kell érteni, hogy Krisztus árulója bár az ördögtől hagyta magát inspirálni, ezalatt azonban elhatározásában szabad maradt; és pontosan ugyanígy lesz az Antikrisztussal is. Szent Pál az Antikrisztust ugyanazzal a kifejezéssel illeti, mint az Úr árulóját, Júdást: „Filius perditionis – a kárhozat fia.” [Jn 17,12 és 2Tesz 2,3]
Ha az Antikrisztus nem is ördög, azért még az ő eszköze. Mert a Sátán a földön – ameddig éppen hatalma terjed – azokon az embereken keresztül uralkodik, akik hallgatnak rá. De legkiválóbb eszköze az Antikrisztus lesz, aki által az emberiségre gyakorolt ördögi hatása tetőpontját éri majd el.
Más szóval és az Antikrisztus felől szemlélve: az a hallatlan hatalom, mellyel az Antikrisztus bírni fog, végeredményben az ördögtől származik, amit a Szentírás két helyen ad tudtunkra. A népek apostola a tesszalonikiaknak jelek és csodák általi antikrisztusi csábításról ír, melyhez ezt fűzi hozzá: „secundum operationem satanae in omni virtute – a sátán hatalmából mindenféle hamis erőtétel”. [2Tesz 2,9] Szent János Titkos jelenései a maga részéről félreérthetetlen pontossággal határozza meg az antikrisztusi hatalom eredetét: „A sárkány (=Sátán) neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt.” (ApCsel 13,2) Amikor az ördög Urunkat a pusztában megkísértette, a harmadik és utolsó kísértésnél a világuralmat ajánlotta neki azzal a feltétellel, ha Krisztus imádja őt: „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” Isten Fia a diabolikus ajánlatot energikusan utasította vissza: „Távozz, sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Mt 4,9)
De jön majd valaki – az Anti-Krisztus – és ő majd nem fogja az ördög méltánytalan ajánlatát visszautasítani –, és így hozzájut a világhatalomhoz. Az Antikrisztus tehát a Sátán hatalmából fogja gigantikus birodalmát felállítani.
Folytatás következik >>>>
JÖJJ EL, URAM JÉZUS! [Jel 22,20]
P. Markus Pfluger