Apologéta
8. rész - Árnyék és félárnyék, vagyis a liberális-katolikus szektának külső létoka.
Az előző fejezetben láttuk a liberális katolicizmusnak belső, vagyis úgynevezett formai okát, lássuk a jelen fejezetben annak külső, történeti, vagy ha talán olvasóink jobban kedvelik a skolasztikus kifejezést, anyagi okát.
A századok folyamán Krisztus urunk óta egészen a mi korunkig keletkezett eretnekségek, amelyeket mi ma tanulmányozunk, első tekintetre úgy tűnnek, mintha mindegyikük a saját korszakában világosan és élesen megkülönböztetve és körvonalazva volna, úgy, hogy ha képzeletünkben a delejtűt egészen az egyes eretnekségek korszakáig meghosszabbíthatnók, pontosan meg lehetne határozni, hol kezdődtek és hol végződtek, s mértani vonallal el lehetne választani ama fekete foltokat a mezőnek többi fényesen maradt részeitől. De ha jobban szemügyre vesszük a dolgot, azt találjuk, hogy e felfogás a távolság által okozott tévedésen alapszik. A mélyebb tanulmány és a józan kritika látcsövének segítségével ama korszakokhoz szellemileg jobban közeledvén azt látjuk, hogy a tévedés az igazságtól egy korszakban sem volt oly mértani szabatossággal és pontossággal elválasztva. Nem mintha az Egyház az igazságot az ő meghatározásaival szabatosan és pontosan nem jelölte volna meg, de mert az akkori nemzedékek e meghatározásokkal szemben az igazságot majd nyíltabban, majd kevésbé nyíltan tagadták vagy vallották. A tévedés a társadalomban olyan, mint a csúnya folt a finom és drága szöveten; mindkettőnek körvonalai oly észrevétlenül enyésznek és tűnnek el, mint az esti és reggel szürkület árnya, amely a szűnő nappalt a közelgő éjtől, vagy az éjt a hasadó nappaltól elválasztja. Ezen árnykörvonalak megelőzik a tévedést vagy a sötét éjt, de követik is, és bizonyos félárnyékkal veszik körül, amely hol úgy tűnik, mint a kialvó világosság sugarának visszfénye által megvilágított árnyék, hol pedig mint az árnyékban eltűnni kezdő világosság.
S ekként az emberi társadalomban minden világosan meghatározott tévedést némi félárnyék, ugyanazon tévedésnek kevésbé sűrű, gyöngébb és mérsékeltebb légköre veszi körül. Az arianizmusnak volt szemiarianizmusa, a pelagianizmusnak szemipelagianizmusa, a vad lutheranizmusnak janzenizmusa, amely nem egyéb, mint mérsékelt lutheranizmus; hasonlóképpen ma a radikális liberalizmust a szemiliberalizmus, a félliberalizmus veszi körül, amely pedig nem más, mint a liberális-katolikus szekta, amellyel éppen most foglalkozunk.
Ez az, amit a Syllabus mérsékelt racionalizmusnak nevez; liberalizmus ez, de a radikális liberalizmus fő elveiben nyilvánvaló sértő nyerseség, s utolsó következményeinek rémsége nélkül.
Oly liberalizmus ez, amelynek hívei még katolikusoknak akarnak látszani, vagy magukat még katolikusoknak tartják. Ez a liberalizmus az igazságnak gyászos szürkülete, amely az észben immár homályosodni kezd, vagy az eretnekségé, amely az észt még teljesen el nem homályosította. Valóban azt tapasztaljuk, hogy liberális katolikusok általában azok, akik fokról-fokra megszűnnek buzgó katolikusok lenni, s azon liberálisok, akik tévedésüket részben belátják, de az igazság országában még teljesen be nem léptek. Rendkívül finom és ügyes eszköz, amellyel az ördög igen sok embert rászed és elaltat, akik különben, mihelyt pokoli tervét a maga teljében megismernék, attól legott visszaborzadnának és megutálnák.
Ezen ördögi eszköz lehetővé teszi, hogy az emberek egyik lábukkal az igazság területén álljanak, míg a másikkal már az ellentáborba lépnek. Ekként azok, akiknek a lelkiismerete még nem egészen konok, megmenekülnek a furdalás üdvös gyötrelmeitől; a félénkek és ingadozók, akik a legtöbben vannak, megszabadulnak a kompromisszum veszélyétől, amely a nyílt elhatározással mindig együtt jár; a vezérfiak az áramlat iránya szerint, majd az egyik, majd a másik táborban szerepelhetnek s mind a kettőben mint jó barátok és párthívek viselkedhetnek; s ekként végre minden ember mintegy hivatalos és megengedett módon takargathatja aljasságainak, gyöngeségeinek és következetlenségeinek legnagyobb részét.
A régi és az újabb korban talán nem eléggé tanulmányozták a kérdésnek ezt az oldalát; pedig ez, ha talán kevésbé nemes is, de éppen azért igen elterjedt gyakorlat, minthogy sajnálatos módon az emberi társadalomban jelentkező tünemények legnagyobb részének titkos rugóját a kevésbé nemesben, a kevésbé magasztosban kell keresni. Mi jónak tartottuk e kérdésre legalább rámutatni, tapasztaltabb és élesebb elmékre hagyván annak bővebb és részletesebb fejtegetését.