Apologéta
4. rész - A liberalizmus bűnének különös súlyosságáról
A katolikus teológia tanítja, hogy nem minden halálos bűn egyenlően súlyos, még akkor sem, ha a halálos bűnnek csakis ama lényegét tekintjük, amely azt a bocsánatos bűntől megkülönbözteti.
A bűnnek, még a halálos bűnnek is éppen úgy vannak fokozatai, mint a jó cselekedetnek, ha ezt mint jó és az isteni törvénynek megfelelő cselekedetet tekintjük. így például a káromkodás, amely egyenesen Isten ellen irányul, már magában véve sokkal súlyosabb bűn, mint a lopás, amely az ember ellen irányul. Mármost, ha az Isten elleni valóságos és szándékos gyűlölettől eltekintünk, amely valamennyi bűn közt a legnagyobb, s amelyet a teremtmény a poklon kívül csak igen ritkán követ el, a legsúlyosabb bűnök a hit ellen elkövetett bűnök. Ennek az oka nyilvánvaló: a hit az egész természetfölötti rendnek alapja; minden bűn annyiban bűn, amennyiben ezen természetfölötti rendet egyik vagy másik pontján megtámadja; következőleg a legnagyobb bűn az, amely ezen rend alapjának nekiront.
Egy példa teljesen meg fogja világítani a dolgot. Ha egy élőfán vágásokat tesznek s néhány ágát levágják, mennél fontosabbak az ágak, annál súlyosabbak a fán a vágások; legsúlyosabb azonban és halálos a fejszevágás akkor, ha azt a gyökereken vagy a törzsön viszik végbe.
Szent Ágoston, akinek mondását Szent Tamás idézi, a hit elleni bűnről beszélvén, ezen tagadhatatlan tételt állítja föl: „Hoc est peccatum, quo tenentur cuncta peccata." „Ez olyan bűn, amely a többit mind magában foglalja." És az iskola angyala ugyanezen tárgyról elmélkedvén, a nála már megszokott világossággal így ír: „A bűn annál súlyosabb, minél inkább elválasztja az embert Istenétől. A hit elleni bűn a lehető legnagyobb mértékben választja el az embert Istentől, mert megfosztja az embert Isten igaz ismeretétől, következőleg" - így fejezi be a Szent Doktor - „a hit elleni bűn a legnagyobb az összes ismert bűnök között".
Még nagyobb azonban a hit elleni bűn akkor, ha nem pusztán a hit és az Isten ismeretének bűnös hiányában, hanem azonfelül az isteni kinyilatkoztatás által formálisan és tartalmilag világosan közölt dogmák nyílt tagadásában és ezek elleni tusakodásban nyilvánul meg. Ez esetben a hit elleni bűnhöz, amely már magában véve is igen súlyos, még újabb és nagyobb bűnösség járul, s ez az, amit eretnekségnek neveznek. Ez esetben a hit elleni bűn a hitetlenség egész gonoszságát rejti magában, sokkal határozottabban tiltakozik a hit tana ellen, vagy sokkal erősebben ragaszkodik oly tanhoz, amelyet a hit mint hamisat és tévesét kárhoztat. A hit elleni, már magában véve is igen súlyos bűnhöz hozzájárul a megátalkodottság, makacsság és a gőg, amely az emberi észt többre értékeli, mint az Isten végtelen bölcsességét. A mondottakból következik, hogy eltekintve az Isten elleni formális gyűlölettől, amelyre azonban, mint említettük, csak az ördög és az elkárhozott lelkek képesek, - az eretnek tan és az eretnek cselekedet valamennyi bűn között a legnagyobb; - következik, hogy a liberalizmusnál, amely nem egyéb, mint eretnekség, és a liberális cselekedeteknél, amelyeknek szülőanyja az eretnekség - nagyobb bűnt a kereszténység törvénykönyve nem ismer; - következik, hogy (ha csak jóhiszeműség, tudatlanság vagy a megfontolás hiánya nem szolgálhat mentségül) liberálisnak lenni nagyobb bűn, mint a káromkodás, rablás, házasságtörés, gyilkosság vagy bármi más, amit az Isten törvénye tilt, és az isteni igazságosság büntet.
Igaz ugyan, hogy a modern naturalizmus ezt nem akarja érteni, de a keresztény államok törvényhozása egész a mai liberális korszakig ezt mindig így értette, az Egyház törvényhozása ma is így tanítja, ami pedig az Isten ítélőszékét illeti, ennek az ítéletei és kárhoztatásai mindig változatlanok.
Igen, az eretnek tan és az eretnek cselekedet a legrútabb bűn, s következőleg a liberalizmus és a liberális cselekedetek is nemüknél fogva a legnagyobb rosszat jelentik.
A bűnnek, még a halálos bűnnek is éppen úgy vannak fokozatai, mint a jó cselekedetnek, ha ezt mint jó és az isteni törvénynek megfelelő cselekedetet tekintjük. így például a káromkodás, amely egyenesen Isten ellen irányul, már magában véve sokkal súlyosabb bűn, mint a lopás, amely az ember ellen irányul. Mármost, ha az Isten elleni valóságos és szándékos gyűlölettől eltekintünk, amely valamennyi bűn közt a legnagyobb, s amelyet a teremtmény a poklon kívül csak igen ritkán követ el, a legsúlyosabb bűnök a hit ellen elkövetett bűnök. Ennek az oka nyilvánvaló: a hit az egész természetfölötti rendnek alapja; minden bűn annyiban bűn, amennyiben ezen természetfölötti rendet egyik vagy másik pontján megtámadja; következőleg a legnagyobb bűn az, amely ezen rend alapjának nekiront.
Egy példa teljesen meg fogja világítani a dolgot. Ha egy élőfán vágásokat tesznek s néhány ágát levágják, mennél fontosabbak az ágak, annál súlyosabbak a fán a vágások; legsúlyosabb azonban és halálos a fejszevágás akkor, ha azt a gyökereken vagy a törzsön viszik végbe.
Szent Ágoston, akinek mondását Szent Tamás idézi, a hit elleni bűnről beszélvén, ezen tagadhatatlan tételt állítja föl: „Hoc est peccatum, quo tenentur cuncta peccata." „Ez olyan bűn, amely a többit mind magában foglalja." És az iskola angyala ugyanezen tárgyról elmélkedvén, a nála már megszokott világossággal így ír: „A bűn annál súlyosabb, minél inkább elválasztja az embert Istenétől. A hit elleni bűn a lehető legnagyobb mértékben választja el az embert Istentől, mert megfosztja az embert Isten igaz ismeretétől, következőleg" - így fejezi be a Szent Doktor - „a hit elleni bűn a legnagyobb az összes ismert bűnök között".
Még nagyobb azonban a hit elleni bűn akkor, ha nem pusztán a hit és az Isten ismeretének bűnös hiányában, hanem azonfelül az isteni kinyilatkoztatás által formálisan és tartalmilag világosan közölt dogmák nyílt tagadásában és ezek elleni tusakodásban nyilvánul meg. Ez esetben a hit elleni bűnhöz, amely már magában véve is igen súlyos, még újabb és nagyobb bűnösség járul, s ez az, amit eretnekségnek neveznek. Ez esetben a hit elleni bűn a hitetlenség egész gonoszságát rejti magában, sokkal határozottabban tiltakozik a hit tana ellen, vagy sokkal erősebben ragaszkodik oly tanhoz, amelyet a hit mint hamisat és tévesét kárhoztat. A hit elleni, már magában véve is igen súlyos bűnhöz hozzájárul a megátalkodottság, makacsság és a gőg, amely az emberi észt többre értékeli, mint az Isten végtelen bölcsességét. A mondottakból következik, hogy eltekintve az Isten elleni formális gyűlölettől, amelyre azonban, mint említettük, csak az ördög és az elkárhozott lelkek képesek, - az eretnek tan és az eretnek cselekedet valamennyi bűn között a legnagyobb; - következik, hogy a liberalizmusnál, amely nem egyéb, mint eretnekség, és a liberális cselekedeteknél, amelyeknek szülőanyja az eretnekség - nagyobb bűnt a kereszténység törvénykönyve nem ismer; - következik, hogy (ha csak jóhiszeműség, tudatlanság vagy a megfontolás hiánya nem szolgálhat mentségül) liberálisnak lenni nagyobb bűn, mint a káromkodás, rablás, házasságtörés, gyilkosság vagy bármi más, amit az Isten törvénye tilt, és az isteni igazságosság büntet.
Igaz ugyan, hogy a modern naturalizmus ezt nem akarja érteni, de a keresztény államok törvényhozása egész a mai liberális korszakig ezt mindig így értette, az Egyház törvényhozása ma is így tanítja, ami pedig az Isten ítélőszékét illeti, ennek az ítéletei és kárhoztatásai mindig változatlanok.
Igen, az eretnek tan és az eretnek cselekedet a legrútabb bűn, s következőleg a liberalizmus és a liberális cselekedetek is nemüknél fogva a legnagyobb rosszat jelentik.