Sorozatot indítottam, melyben az Őrtorony és Jehova Tanúinak 2013 évi történéseiről lesz hó. A történések havi bontásban fognak szerepelni és hetente kétszer lesz posztolva. A szokásos Szombaton, illetve Keddenként.
Apologéta
Ha bárki is abban reménykedett, hogy a Jehova Tanúi által elkövetett gyermekbántalmazásokról szóló beszámolók száma csökkenni fog augusztusban, akkor keserűen csalódnia kellett.
Irwin Zalkin ügyvéd két új ügyfelét is bemutatta a médiának, mindkettejüket szexuálisan bántalmazták mint Tanú gyermekeket, de a vének a bántalmazást mindkét esetben eltitkolták. Elizabeth McFarlandot (balra) állítása szerint 9 és 14 éves kora között molesztálták, Monica Jaramillo (jobbra) pedig azt állítja, hogy egy vén megerőszakolta, amikor még csak nyolc éves volt.
A következő hónapban egy telefonos interjúban Zalkin már arról számolhatott be a JWsurvey-nek, hogy nem kevesebb, mint 11 gyermekbántalmazási esetet képvisel az Őrtorony ellen hat amerikai államban. Rick Simmonsnak az az állítása - melyet ugyanabban az évben korábban, egy Candace Contival együtt adott JWsurvey-interjúban tett - hogy a gyermekek megbecstelenítése „elharapódzott” Jehova Tanúi köreiben, kezdett nagyon is helytállónak bizonyulni.
Időközben az Őrtorony továbbra is a warwicki főhivatal-építési projekttel foglalatoskodott. Az amerikai vének egy különleges előadást tartottak, melyben önkénteseket toboroztak. Ami alapjában véve ingatlannal való üzérkedés volt, azt a Vezető Testület ahhoz a helyzethez hasonlította, amikor Jeruzsálem falait Nehémiás felügyelete alatt újjáépítették. Brooklynban pedig a Bételtagok összegyűltek, hogy végignézzék, amint a régi gyárépületek homlokzatáról eltávolítják az Őrtorony-feliratot.
Még szintén augusztusban, az Őrtorony mindmáig egyik legradikálisabb és legszektásabb cikkével botránkoztatta meg az ex-tanú közösséget, arra szólítva fel a Tanúkat, hogy „húzódjanak közel egymáshoz, hogy védekezni tudjanak Sátán ellen”. Egy olyan cikkben, melynek célja egyértelműen az volt, hogy kikapcsolja a kritikai gondolkodást és érvényt szerezzen a Vezető Testület megkérdőjelezhetetlen tekintélyének, a következő megdöbbentő utasítás olvasható: „Elképzelhető, hogy a Jehova szervezetétől jövő, életmentő útmutatás emberi szemszögből ésszerűtlennek tűnik majd. Ennek ellenére mindannyiunknak készségesen engedelmeskednünk kell, bármi legyen is az útmutatás.”
Kér valaki egy kis Kool-aidet? [utalva a jonestowni tömeges öngyilkosságra, amikor ebbe az italba keverték bele a mérget].