"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. február 1., szombat

Jehova Tanúi - Beszámoló sorozat a 2013-s évről - Május

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]
 

Sorozatot indítottam, melyben az Őrtorony és Jehova Tanúinak 2013 évi történéseiről lesz hó.  A történések havi bontásban fognak szerepelni és hetente kétszer lesz posztolva. A szokásos Szombaton, illetve Keddenként.
Apologéta

David Splane, a Vezető Testület tagja (balra), május 2-án, a svédországi Malmőben tartott előadásában lényegében azt mondta a hallgatóságnak, hogy a gyermekkeresztelés NEM opcionális dolog. Azoknak a szülőknek, akik esetleg nagyobb körültekintéssel szerettek volna döntést hozni abban, hogy gyermeküket egy szervezet iránti, élethosszig tartó elkötelezettségre kényszerítsék-e, Splane ezt válaszolta: „Valóban bölcs dolog lenne ez?” Majd annak szükségességét, hogy a gyerekeket az imádatban való részvételre kényszerítsék, ahhoz hasonlította, amikor egy anya a nyári munkát vállaló gyermekét kényszeríti, hogy felkeljen, és elinduljon a McDonaldsba.

A JWsurvey arról is tudósított májusban, hogy az USÁ-ban élő indiai nemzetiségű Tanúkat fel fogják kérni, térjenek vissza szülőföldjükre, és segítsenek fellendíteni az akadozó prédikálómunkát. A vének testületének szóló, május 11-i keltezésű levél, mely a „szigorúan titkos” jelzéssel volt ellátva, további bizonyíték arra nézve, hogy a Tanúk keményen igyekeznek előrehaladást elérni az indiai térségben, nem is beszélve Ázsia egyéb részeiről, ahol gyakorlatilag egyáltalán nincsenek Tanúk.

Egy májusi Ébredjetek!-ben található az a cikk is, amely tanácsot ad olyan tizenévesek szüleinek, akik önkárosítást végeznek. Ahelyett, hogy minden olyan esetben, amikor kiderült, hogy a tizenéves kárt tett önmagában, mentális egészségügyi szakemberek bevonását sürgetné, az Ébredjetek! egyszerűen csak ennyit tanácsol a szülőknek: „Mondjátok nekik, hogy imádkozzanak.

A cikk mindössze néhány nappal Paris Jackson öngyilkossági kísérlete előtt jelent meg. Paris Jackson nagymamája, Katherine, Jehova Tanúja.

Forrás:jahovatanui.blog.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison