Mint fogalmazott: a maga részéről szívesen fogadja, hogy a kampányba kerüljön egy kis humor is, a püspökség advent idején azonban komolyabb, nagyrészt karitatív tevékenységekkel, programokkal volt elfoglalva.
Kiss-Rigó László szerint az „ilyen jellegű mulatság” ideje számukra a farsang, ami idén március 4-ig tart. A püspök ebben az időszakban várja Gyurcsány Ferencet és Orosz Gábort „egy vidám farsangi beszélgetésre” a szegedi püspöki székházba.
A DK nyílt levelében Csóti Zsombor, a szervezet képviselőjelöltje az egyházi vezető politikai szerepvállalását kifogásolta, és Ferenc pápa példáját említette, aki a politikát háttérbe szorítva az elesetteket és a szegényeket segíti. A levélben kifogásolták a püspök stadionépítésben vállalt szerepét is, és felhívta Kiss-Rigó László figyelmét, hogy az „értelmetlen stadionok építésére fordított összegek hiányozni fognak többek között a szegények ellátásából, a szociálpolitikából is”.
Kiss-Rigó László az egyház Gyulán felépített és működtetett – ebben a szezonban az NB III-as szegedi focicsapatnak is otthont adó – Grosics futballakadémia ötletgazdája és mentora. Az akadémia építéséről korábban mi is írtunk, ősszel meg is néztünk ott egy harmadosztályú meccset.