„Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” (Luk 21,28) Urunk eme szavai Advent első vasárnapjának evangéliumában minden évben újra és újra elhangzanak. Azt követően, hogy Krisztus kimondhatatlan szorongattatásokat és katasztrófákat jövendölt meg az idők végezetére, a fenti szavakkal bátorítani akarta övéit: a legnagyobb szükségben a megváltás már nincs messze többé. E szavakat ezen kívül az Antikrisztusra is vonatkoztathatjuk. Az első pillanattól kezdve bizonyos, hogy nem az Antikrisztusé – bármely időben jöjjön is el – az utolsó szó. Maga az Úr fogja útját állni, és áldatlan uralmának véget vetni. Ezért az Antikrisztusról szóló elmélkedés a hívek számára alapjában véve reményre és bizakodásra ad okot – minden sötétség ellenére, mely ezt a témát jellemzi: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje”.
AZ ANTIKRISZTUS ISMERTETŐJEGYEI
7. Ecclesia Martyrum
Krisztus Egyháza előtt azonban egy másik lehetőség is felkínálkozik. Mi történik vele, ha az Antikrisztus egyesített világába nem hagyja magát beilleszteni? Ha ragaszkodik az atyák hitéhez és az egyedül igaz valláshoz? Akkor Ecclesia Martyrum, a mártírok egyháza lesz belőle.
Bár az Egyház valahol a világon minden időben üldözést szenvedett, de az Antikrisztus uralma alatt nem valahol fogják üldözni, hanem mindenütt. Egyedül csak az üldözött Egyház marad meg. Az angol konvertita és későbbi bíboros, Manning kardinális az elkövetkező üldözésnek többek között következő lépcsőfokait nevezte meg: az igazság iránti közömbösség, azután az igazság üldözése, a szentmiseáldozat megszűntetése és a szent helyek feldúlásának borzalma. A szentmisével kapcsolatban ezt írta: „Minden esemény, melyeket manapság átélünk, közvetlen tendenciája a katolikus kultusz egész világon való megdöntése”, és ezt mondva a protestantizmusra és az akkori Európa államainak egyházellenes támadásaira gondolt (hogy Róma 100 évvel később maga fog a szentmiseáldozat messzemenő tönkretételéről gondoskodni, azt Manning IX. Pius pontifikátusa alatt nem sejthette).
Egyesek úgy vélik, hogy nem indokolt az a félelem, miszerint egy világállamban az egyházi életet globálisan ki lehetne irtani. „Akkora világhatalom, mely elég erős ahhoz, hogy egyidőben Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában és az összes szigeten minden templomot bezárjon és minden istentiszteletet elnyomjon, mégiscsak elképzelhetetlen”, vélte az egyháztörténész és későbbi aposztata Ignaz Döllinger a 19. század közepén. Josef Pieper 100 évvel később Döllinger elégtelen képzelőerejét a következőképpen kommentálta: „Ez az elképzelhetetlen dolog időközben kortársaink számára teljesen megszokottá vált; alig valaminek van olyan kilátása, hogy ilyen jól működjön, mint éppen a planétánk bármely pontján történő események technikailag lehetséges egyidejűsége, a ‘szigeteken’ is.” Egy világállam hatalmas alakulata kétségen kívül képes arra, hogy egy belső ellenzéket hatásosan és gyökerestül kiirtson. Az Antikrisztus világállamában pedig az Anyaszentegyház lesz az az ellenzék, melyet irgalmat nem ismerve ki kell irtani.
Előrejelzések a Szentírásban
Ez a kilátás természetesen némiképpen komor, mindazonáltal megfelel a Szentírás kijelentéseinek. A Jelenések könyvének 13. fejezetében Szent János leírja a vadállat káromló beszédét és a föld lakóinak a vadállat iránt tanúsított csodálatát és imádatát. (Jel 13,5/8) Ugyanezen a helyen szól a látnok a vadállat hallatlan hatalmáról: „Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre” [Jel 13,7], és közvetlen eme mondat előtt állnak ezek a megrázó szavak: „Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson” – hogy győzelmet arasson! Az Egyház sorsa ugyanolyan keserű lesz, mint amilyen megváltoztathatatlan. A keresztények számára nem marad más hátra, mint türelmesen és állhatatosan elviselni az Antikrisztus üldözését: „Ez a szentek állhatatosságának és hitének az alapja.” [Jel 13, 10)]
Ugyancsak üldözéseket jövendöl az utolsó időkre Krisztus is: „Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” [Mt 24,9-13]
A bibliai próféciákat a következőképpen lehet összefoglalni. Először: mindazok számára, akik Krisztust követni fogják, üldözést helyez kilátásba, mégpedig ezzel a belátó megokolással: „Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” [Jn 15,20] – tehát üldözést, mely az Antikrisztus alatt fogja tetőpontját elérni. Másodszor: mindenkinek, aki állhatatos és türelmes lesz, megígéri a megmenekülést.
A kereszt: Krisztus Egyházának jele
Ha számunkra az Antikrisztus idejére véres üldözést jövendöltek meg, akkor ez csak annak a folyamatnak a konzekvens folytatása lesz, melyet az egyháztörténelemben kezdetektől fogva megfigyelhetünk. Az utolsó üldözés egyszerűen a keresztényüldözések tető- és végpontja lesz. Az Egyház ismertetőjegye lesz, mely minden időben – többé vagy kevésbé – az Egyházé volt. John Henry Newman az Egyház üldözéséről azt mondja, hogy igen valószínűtlen, „hogy mi annak tartjuk, ami a valóságban: Krisztus Egyházának tipikus ismertetőjegye. Természetesen az Egyháznak nem szükséges sorsa, de legalábbis egyike a leghozzáillőbb jelnek, úgy hogy egészében és a történelemre vetett pillantásban az üldöztetéseket azon sajátosságok egyikének lehet tekinteni, melyekről fel lehet ismerni”.
A későbbi konvertita és bíboros még hozzáfűzi, hogy erre Urunk kétfajta módon utalt. Egyfelől Krisztus előre jelezte az üldözéseket, melyeket még a nyolc boldogság közé is felvett: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok. Így üldözték előttetek a prófétákat is.” [Mt 5,11-12)]
Másfelől az Úr egyszerűen a történések által megmutatta, hogy az üldözések az Egyházhoz tartoznak. Éppenséggel azon tény által, „miszerint az Egyház léte üldözésben kezdődött és üldözésben végződik. Ő üldözésben hagyta el és üldözésben fogja viszontlátni. Sajátjának ismeri el – Ő formálta ilyenné és ugyanilyennek igényli vissza – mint üldözött Egyházat, mely keresztjét hordozza. És az Egyház ezt a borzongást keltő relikviát, melyet Ő adott neki és melyet a végén is birtokolni fog, útközben nem veszthette el”.
A zsidóknak botrány – a pogányoknak balgaság
Következésképpen kétségen kívül áll: ahogy az egyes hívő részesedik Krisztus keresztjében, majd feltámadásában, ugyanúgy történik az Egyház egészével is. Az Egyház Krisztus térben és időben továbbélő misztikus teste, és így titokzatos módon részesedik mind az Ő szenvedésében, mind az Ő dicsőségében. Tehát azzal kell számolnunk, hogy az Egyház időnként egész konkrétan ugyanazt a sorsot szenvedi el, melyet az Úr nagypénteken magára vállalt.
Minden arra utal, hogy az Antikrisztus idejében pontosan ennek lesz itt az ideje. Az Egyház, úgymond, akkor a kereszten fog függeni, minden szépségétől megfosztva; a zsidóknak botrány, a pogányoknak balgaság, elhagyva azoktól a tömegektől, akik egykor hozzátartoztak, és ez elé a gúnyos kérdés elé állítva: „Te vagy az eljövendő?” [Mt 11,3] Mindenkitől, kik még egy pillantásra méltatják, gúnnyal és csúfolódással elhalmozva: „Szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja”, hisz azt mondta, én vagyok Isten temploma, Krisztus szeplőtelen menyasszonya, az üdv egyedül üdvözítő bárkája. [Mt 27,42]
Mikor Urunkat a kereszten függve hasonló szavakkal gúnyolták, tudvalevőleg nem szállt le a keresztről, hanem a gonosztevők halálával halt meg – és utána sírba helyezték, ellenségeinek elégtételére és legközelebbi barátainak megbotránkoztatására. „Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” [Mt 11,6]
Mindezekből nyilvánvalóvá válik az a szellemi szorongattatás, mely Isten gyermekeire vár és nyomaiban már most megvan. Bár teljesen természetes, hogy a kínzás és vértanúság olykor riasztó, de talán létezik a hívők számára egy sokkal nagyobb veszély, mint a fenyegető mártíromság. Eltekintve Isten kegyelmétől, mely a vértanúkat minden időben végülis győzelemre segítette; nekünk nyilvánvalóan nem csak külső üldöztetésekre és a mártírhalálra kell felkészülnünk. A mi életünkben valószínűleg még nem fog körülöttünk véres keresztényüldözés bekövetkezni. De egy alapjában véve lényegesen rosszabb veszély már régen fennáll: az antikeresztény korszellem csábítása! Olyan csábítás, mely az Egyház megalázásában és külső eltorzításában lelt éppen gyümölcsöző táptalajra.
Hogy az igazi hívők egy éppenséggel kihaló határjelenséggé váltak; az Anyaszentegyházat kicsúfolják és bemocskolják – még pedig nem csak kívülről, hanem éppen a pásztorokká választottak árulják, torzítják el és teszik csaknem tönkre: ez az Egyház nagypénteki órája, mikor saját gyermekei sem ismerik ki rajta magukat. Mert Krisztus kereszthalála tanítványai számára sokkal nagyobb próba volt, mint amekkora saját vértanúságuk lehetett. Ugyanígy a II. Vatikáni Zsinat és az igazság hangtalan kiárusítása sokkal veszélyesebb és így sokkal félelmetesebb, mint egy véres üldözés, miként ezt Msgr. Lefebvre 1976-os híres Lille-i prédikációjában már kifejtette.
Folytatás következik >>>>
JÖJJ EL, URAM JÉZUS! [Jel 22,20]
P. Markus Pfluger